TOURS-I SZENT MÁRTON

(317-379)

A középkor egyik legnépszerűbb szentje a pannóniai Savariában született. Paviában, apja új állomáshelyén végezte tanulmányait. Pogány szülei nem voltak alacsony származásúak. Kisfiú volt, mikor beiratkozott a katekumenek – hittanulók – közé, s 15 éves korában a császári hadseregbe küldte őt apja. Magatartását és életét kortársa és barátja, Sulpitius Severus így jellemezte: „Nem katona volt, hanem szerzetes.” Legendaírója elmondja azt is, hogy egy téli estén meglátott egy kékre fagyott koldust az útszélén. Megállt. Leszállt lováról, kettévágta katonaköpenyét, és betakarta vele az öreget. Éjszaka álmában látta az Urat, ebbe a félköpenybe burkolózva, aki ezt mondta: „Márton hittanuló ruházott fel vele.”
Mindebből az a bizonyos, hogy 334-ben megkeresztelkedett, és beadta lemondását. Akkoriban ez igen sok akadályba ütközött. Magától a császártól kellett kérnie az elbocsátást. Nem kapta meg. Negyedszázadot kellett leszolgálnia a hadseregben, így közel negyvenedik évében szerelt le, a császári őrség lovasságánál szolgált. Mint keresztény, lassú belső fejlődés során jutott el az evangéliumi szeretet radikális követelményeinek felismerésére. A császár után most Isten szolgálatába áll, neki katonáskodik. Először meglátogatta idős szüleit Pannoniában. Édes anyját sikerült megtérítenie, apja azonban keményen elutasította a kereszténységet.
Életrajzírója szerint barátjával együtt Gallinara szigetén kezdett szerzetesi életet, majd Poitiers-ben szentelték pappá. Minthogy továbbra is a szerzetesi egyszerűséget választotta, Hilarion püspök egy falusi tanyát ajánlott fel neki, ami nem volt messze a várostól. Itt folytatta Istennek szentelt életét, és itt lett a környék lelkipásztora. Meglepetésszerűen Toursba hívták, ahol 371. júl. 4-én püspökké szentelték. Püspökként változatlanul az maradt, aki volt. Szívében alázatos, ruházatában szegény. Hatalmában és püspöki méltóságában semmit sem hagyott el a szerzetesi élet szabályaiból és erényeiből. Egyik első dolgának tartotta, hogy a Loire jobb partján, a várostól nem messze, monostort alapítson. Idejét ettől kezdve megosztotta a szemlélődő ima és a lelkipásztori szolgálat között. Az apostolok igazi utódaként hirdette az örömhírt, ha kellett, bálványokat döntött, híres pogány szentélyeket rombolt le, ugyanakkor szelíd szóval egész falvakat térített meg. Intő szava eljutott egészen a császári család tagjaihoz is. A veszélyhez már régen hozzászokott, így a vértanúság gondolata közel állt szívéhez. Krisztus katonájaként vállalta a lelki küzdelmet saját szívében és – lelkipásztori gondtól áthatva – a rábízottak üdvösségének szolgálatában is.
Élete utolsó idejét megnehezítette a gall püspökök ellenséges magatartása, valamint a tanítványai között kitört fájdalmas széthúzás.
E küzdelemhez a szenvedő, megalázott Krisztus-kereséséből, szemléléséből merített erőt. Ővele találkozott a szerencsétlenekben, a rabszolgákban, a kisemberekben, a megalázottakban. Erről így írt tanításában: „Nem hiszek Krisztus eljövetelében, ha nem kiszenvedése alakjában mutatkozik meg, ha nem viseli világosan a kereszt jeleit.” Egyházmegyéje Candes nevű városkájában halt meg 80 éves korában. Halála után a nép szentként kezdte tisztelni. Mindmáig sokféle népszokás őrzi emlékét. Dél- Franciaországban a gyerekek lámpással járják a falu utcáit Márton-napon. Énekelve dicsérik a római katonából lett jámbor püspököt. Úgy emlékeznek meg róla, mint az irgalmas szamaritánusról, a példaadó jó pásztorról. A püspöki szeretet szentje. Magyarországon is eleven hagyománya van. Az ő tiszteletére épült az első kolostor, Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. Ereklyéinek egy részét 1913-ban a szombathelyi székesegyházban helyezték el. A szombathelyi és a kárpátaljai egyházmegyék védőszentje. Mi volt az, ami az életét különlegessé tette, és ami vonzó lehet ma itt, Kárpátalján?
A hitben való bátorsága és mindenki mással szemben tanúsított nagylelkűsége. Hogy Krisztushoz hű maradjon, küzdenie és szenvednie kellett. Teljesen elkötelezett emberré, kereszténnyé kellett formálódnia az eretnek tanításokkal és a pogányokkal szemben.
Egész életét, attól a híres éjszakától kezdve, a felebaráti szeretet gyakorlására szentelte. Az ő élete bátorít minket is, hogy valamennyien kiálljunk a hitünk mellett, ez a valódi megoldás az élet legsúlyosabb bajaira. Legyünk mindenkivel szemben irgalmasok és nagylelkűek, önfeláldozók. Olyanok, kik tudják, hogy adni és szeretni az igazi öröm.

Németh Imre