Istennel együtt munkálva az emberi szíveket – Beszélgetés Béres Ágnessel

903

1949. május 12-én születtem az Ungvári járásban lévő Palágykomorócon. A gyerekkorom nehéz volt és küzdelmes. Szüleim egyszerű emberek voltak: édesapám kovácsmester volt, édesanyám a mezőgazdaságban dolgozott. Negyedik osztály után súlyosan megbetegedtem hátgerinc-tuberkulózisban. Teljesen járóképtelenné váltam, a Munkácsi Gyermekkórházban feküdtem hosszú ideig. Ide jártak hozzám a tanárok is. Két és fél év után meggyógyultam, de újra meg kellett tanulnom járni.

Sajnos a betegség maradandóan károsította és deformálta a hátgerincemet. 12 évesen voltam elsőáldozó Kisszelmencen. Ide már saját lábamon jöttem el. Nagymamám volt a felkészítő hitoktatóm, mivel az akkori szovjet időben tilos volt hittanórát tartani és arra járni. Az elsőáldozás is titokban folyt.

Nyolcadik osztály után szabás-varrást tanultam. Később az Ungvári Cipő- gyárban helyezkedtem el. Született egy fiam, aki életem értelme.

1974-től, még Károlyi Lajos atya idejében elkezdtem gyerekeket hitoktatni Palágykomorócon, jóformán egyedül a környéken. 1993-ban Bohán Béla atya buzdítására beiratkoztam az akkor még Nagyszőlősön tartott hitoktatóképző tanfolyamra. A közlekedés akkoriban nagyon nehézkes volt, így sokszor még az odajutás sem volt egyszerű. A gyermekkoromban átvészelt agyhártyagyulladás után az orvosok nem javasolták a szellemi megterhelést, így kissé tartottam a vizsgáktól. Fiammal, Attilával vé- geztük együtt a tanfolyamot. Ő biztatott mindig, hogy ne adjam fel, fejezzem be a tanfolyamot.

Azóta számtalan hittancsoportot taní- tottam a szülőfalumban, a szomszédos falvakban és Csapon is. Nagy öröm számomra, amikor a vasárnapi szentmiséken találkozom a már felcseperedett kishittanosaimmal, most már mint egyeIstennel együtt munkálva az emberi szíveket temistákkal vagy családosokkal, és látom annak a magnak a bennük, az életükben beérett gyümölcsét, amelyet a hittanórákon próbáltam elvetni bennük.

1998-ban akkori plébánosunk, Roska Péter atya kérésére hitoktatni kezdtem a koncházi cigánytáborban is;

nyolc éven keresztül folytattam ezt a tevékenységet. Először magánházaknál tartottuk a hittanórákat, később az akkor megépült Boldog Ceferino közösségi házban. Főleg gyerekek jöttek a hittanóráimra, de néha felnőttek is benéztek. 2000-ben 13 roma gyerek lett elsőáldozó, ami nagy öröm volt mindannyiunk számára. Nyáron nekik is szerveztünk hittantábort.

Közben a gálocsi cigánytáborban is beindult a hitoktatás. Ide is évekig jártam hitoktatni, foglalkoztam a cigánygyerekekkel. Édesanyám két évvel ezelőtt meghalt, így jelenleg egyedül élek Palágykomorócon. Már csak egyetlen hittancsoportot oktatok – a gálocsi iskolában a roma gyerekek csoportját. Úgy éreztem, hogy teret kell adnom a fiatal, energikus hitoktatóknak is.

Életemben a hitoktatói munkám alatt nagyon sok szépet, és mondhatom, hogy csodás dolgokat éltem meg. Tudom és hiszem, hogy gyarló munkám gyümölcsei egyáltalán nem az én érdemem, hanem a Jó Isten kegyelme. Egyedül a vele való együttműködés során lehet bármit is elérni az emberi szívekben.

Lejegyezte:
Bunda Szabolcs

Előző cikkSzent Márton búcsú Munkácson
Következő cikkBeszélgetés Bíró Máriával és Árpáddal