Emlék a csíksomlyói búcsúról

„István alfalusi pap fellelkesítette a népet, hogy tartsanak könyörgő imákat; kereszt alatt menjenek el Csíksomlyóra a boldogságos Szűz szobrához, és kérjék a Szentlelket, hogy óvja meg a kerületet az eretnekség veszedelmétől. Azután évenként megismételték ezt a könyörgő körmenetet, és mindig nagyobb számban vettek részt az emberek az egész fejedelemség területéről.” Boros Fortunát ferences írja ezt a somlyói búcsú eredetéről és az évenként tartandó búcsújárásról. Egy, még a ceausescu-i aranykorszakot idéző búcsúról szeretnék megemlékezni néhány sorban.
1989 tavaszán néhány magyarországi fiatal utazott vonaton Erdélybe. A határ közeledtével érezhető volt a feszültség, a csönd kézzelfoghatóvá vált. Sokszor megtettük már ezt az utat, a határátkelés izgalmát ismertük. Ez a mostani hétvége azonban nem olyan volt, mint a többi: szombaton és vasárnap lesz a pünkösdi búcsú. A vámosok kérdése – „Hova utaznak?” – ott volt mindenki fejében, és a választól való félelem még jobban bénított.
Amilyen feszült volt a légkör a határon, olyan nagy a feloldódás utána. Pár napra mindenki elfelejtette az elmúlt nehéz perceket. A búcsúról, meg a régi erdélyi emlékekről beszélgettünk. És ott volt néhány látszólag egyszerű kérdés: ,Vajon milyen idő lesz? Lehet-e majd látni a Somlyó-hegyről a napfelkeltét?” Egyik társunk azt mondta, hogy pünkösdkor évek óta borús, esős idő volt. Tavaly egy idős csángó bácsi meg is jegyezte: „Megint nem láttuk a felkelő napot, rossz évünk lesz.”
Szombaton megérkeztünk Somlyóra. Szép idő volt. A zarándokokkal átvirrasztott éjszaka, az éjjeli keresztút, és a hegyen végzett hajnali mise után a Salvator-kápolna mögül megláttuk a felkelő napot. 1989 tavasza volt.
„Salvatort várunk a mi Urunk Jézus Krisztust, aki isteni alázatos testünket az ő dicsőülésének alakjává fogja változtatni. Philipp IV. 20.” (idézet a Salvator-kápolna déli oldalán).

fr. Aron