Válaszoljunk Isten türelmes, hűséges szeretetére még szófogadóbb gyermeki odaadással

Interjú Majnek Antal püspökkel

– Elmúlt egy újabb év a fiatal kárpátaljai egyház történetében. Mire emlékszik szívesen vissza a Püspök Atya?
– Legnagyobb örömöm talán a pap-és diakónus-szentelés volt, de nagyon jelentős eseménynek tekintem az első kárpátaljai családtalálkozót is, hiszen megújult és nagy családok nélkül nehezen születnek papi, illetve szerzetesi hivatások. Nagyon örültem annak is, hogy az elmúlt évben szépen beindultak a lelkigyakorlatok, és a felnőtt-továbbképző (vagy hitoktatói) tanfolyam szintén új lendületet kapott azzal, hogy Munkácson működni kezdett a lelkigyakorlatos ház, ahol sok nyári hittantábor is helyet kapott. Ugyanakkor nem lehet fontossági sorrendet felállítani az események között. Álljon még itt néhány, a teljesség igénye nélkül. Egy éve nagy sikerrel vettek részt a rahói gyerekek a betlehemes játékok találkozóján Budapesten, jean Vanier mozgalma, a Hit és Fény országos találkozót szervezett Lembergben, s a rendezvényen kárpátaljai fogyatékos gyerekek is részt vettek. Katolikus Értelmiségi Fórura alakult Beregszászon. A huszti kórházban megtörtént a leendő ökumenikus kápolna alapkőletétele. Nagyszőlősön és Királyházán katolikus óvoda indult. Munkácson ez alkalommal is sikerrel folyt le az ifjúsági lelkinap, csakúgy, mint Nagyszőlősön, ahol hatodik alkalommal rendezték meg az immár hagyománnyá vált háromnapos ökumenikus találkozót. Várkulcsán (Klucsarki) a Jó Pásztortemplom első búcsúját ünnepelték, és elkezdték a volt óvoda templommá való átalakítását. Técsőn felszenteltük a kibővített Karitász-házat. Egész Ukrajna számára fontos hír, hogy új egyházmegye alakult Luck központtal. Felsőkerepecen felszenteltük az új plébániaépületet. Szerednyétől Anta-lócig sokan vettek részt a Szent Antal zarándoklaton. Szintén nagy esemény, hogy Károlyi Lajos atya gyémántmiséjét, azaz pappá szentelésének 60. évfordulóját ünnepelte Mezőkaszony-ban. Sok fiatal vett részt a bustyaházi zarándoklaton. Visken és Rahón megnyílt a Karitász-pékség. Rahón egy magyar osztály is indult a helyi iskolában.
Ugyanakkor Munkácson is nyílt egy középiskolai katolikus osztály, ahová egész Kárpátalja területéről érkeztek jelentkezők. Beregszászon is új plébániát szentelhettünk, Alsókerepecen pedig görög katolikus testvéreinkkel együtt örültünk az új, közös használatú templom felszentelésén. Muzsalyban és Csetfalván megtörtént a templomok alapkőletétele. Nagy öröm volt egész Kárpátalja, de különösen a ferences testvérek számára, hogy Weinrauch Mario testvér a ferences rendben letette örökfogadalmát, sőt ez év januárjában diakónussá is szentelték. Magyarországi barátaink megtartották a Házas Jelenlét Hétvégét, mely a Házas Hétvége mozgalom „továbbképzése”. Husztról a helyi televízió vasárnaponként Hidász Ferenc atya kétnyelvű (magyar és orosz) prédikációit közvetíti a técsői, huszti, nagyszőlősi és az ilosvai járásban. Az év végén pedig – bár az árvíz miatt csúszott az időpont – felszenteltük a nagybocskói Szent Imre-templomot. Biztosan sok más örvendetes esemény is történt, ami nem jut így hirtelen az eszembe, nem is beszélve azokról a láthatatlan történésekről, amik a lelkekben végbementek, mikor az Úristen felé egy-egy lépést tettünk, és a sok jótettről, amivel egymást örvendeztették meg a hívek.
– Talán felesleges is kérdezni, mi volt az év legszomorúbb eseménye…
– Mindnyájan nagy fájdalommal láttuk, mekkora pusztítást végzett az árvíz november elején. Sok imádsággal gondoltunk azokra az emberekre, akik egészen közelről tapasztalták meg a szenvedést. Ugyanakkor tettekkel is próbáltunk segíteni rajtuk. Éjjel-nappal szerveztük és fogadtuk a segélyszállítmányokat Nagyszőlősön, Munkácson és a többi városban, és, természetesen, a kiosztásukat is igyekeztünk megszervezni. A bajban is megtalálhatók azért a remény jelei: új emberek jöttek-jelentkeztek, akik nagy lendülettel vetették magukat a segítő munkába, az emberek közötti szolidaritás feléledt. Sokan megnyitották szívüket és házukat a hajléktalanná vált emberek előtt. Jó volt látni, hogy például az Ungvár környéki fiatalok, akik maguk ugyan nem szenvedtek az árvíztől, hogyan siettek más vidékek lakóinak segítségére.

A tragédia hallatán a külföld soha nem tapasztalt mértékben nyújtott önzetlen segítséget. Különösen Magyarország, ahol rengeteg ember mozdult meg, és segélyszállítmányok egész sorát küldték hozzánk. Mintegy 350 szállítmány érkezett a kárpátaljai plébániákra. Hiszem, hogy az Úr megjutalmazza őket ezért.
– Mit vár Antal atya a jövő évtől?
– Mit várok a jövő évtől? Először is azt, hogy az Isten továbbra is velünk maradjon – mi pedig válaszoljunk erre a türelmes, hűséges szeretetre még szófogadóbb gyermeki odaadással. Ez az év az Atya éve. A teremtő Istenre jobban kell figyelnünk, ha az Úr Jézus tanítványai vagyunk, hiszen az Ő jövetelének egyik célja: bemutatni az Atyát („Fülöp, nem ismersz engem? Aki engem lát – látja az Atyát”). Márpedig ha Jézus, a tökéletes istenember az Atya engedelmes gyermeke kíván lenni gyermekkorától a názáreti munkás éveken át egészen a messiási küldetés befejezéséig, akkor nekünk, tékozló fiaknak sokkal inkább szükséges a bűnbánó, hazatérő, hűséges, szófogadó lelkület.
Ebben pedig az egyházi elöljáróknak és szerzeteseknek jó példával elöl kell járni! Szent Pál tanítása szerint (Fii 2, 5) Jézushoz kell teljesen hasonulnunk, Aki viszont az Atya tökéletes képmása. így ebben az évben különösen is igyekezzünk együttműködni az új Világot teremtő, új Országot építő Atyával. Szent kötelességünk tehát az Ő terveit keresni, fölismert akaratát követni, az Ő vezénylése szerint lépni. Jézus szívével rá kell hangolódnunk az Ő gondviselő jóságára és enyhíteni a testi-lelki bajokban szenvedő gyermekei életén.
Végül pedig próbálkozzunk eljutni az Atya szeretetének és igazságosságának magasztalására, hiszen szavainkkal s különösen magatartásunkkal a dicséret áldozatát kell hoznunk az Istennek, aki egyedül méltó erre mindörökké.

Popovicsné Palojtay Márta