A Szentlélek hangjai a családban

Üdvösségünk szempontjából életbevágóan fontos, hogy a kereszténységet és a hétköznapi életünket ne két külön egységként kezeljük, hanem egyszerre éljük meg. Így a Szentlélek imádását, segítségül hívását, a Rá való figyelést sem „intézhetjük el” a pünkösdi szentmise keretében. Az Ő halk hangja teljesen átszövi életünket, a legjelentéktelenebb ügyektől a legfontosabb döntésekig mindenben a segítségünkre van, mindig jelen van a szívünkben – ha befogadjuk. Minél jobban odafigyel rá valaki, annál többször hallja meg finom intéseit, iránymutatását.

Hogy is ne akarhatnánk
az ő jelenlétét, hiszen ő
áldott vigasztalás,
drága vendég, lelki társ,
legédesebb enyhülés:
fáradságra nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyülés!
(Veni Creator Spiritus, himnusz a 8-9. századból)

KÉSZÍTSÜK AZ EDÉNYT

De hogyan halljuk meg a hangját? Kétféleképpen: közvetlenül az imádságban, illetve másokon keresztül is szól hozzánk. Az imádság alatt nem csak a különböző imák mondása értendő. Jóval inkább az az imádságos hozzáállás, amikor a hétköznapi cselekedeteink, mint például egy mosogatás során is nyitott a lelkünk a Szentlélek sugallataira. Hogy „az Ő oldaláról nézve” lássuk a dolgokat, a többi embert. Hogy ha valaki szól hozzánk, az Ő jelenlétében válaszoljunk neki. Hogy ha valamire indít, ne utasítsuk el.

A lényeg, hogy kiürítsük a szívünket, megtisztítsuk minden fölösleges dologtól, tehertől (ilyen a harag, a neheztelés, az aggodalmaskodás, a nem jó örömök hajszolása), mert így készítünk helyet a Szentléleknek – előkészítjük az edényt, és ő betölti azt.

Természetesen fontos az imádság szokásos formája is, amikor időt szánunk a kapcsolatra Istennel. De nagyon vigyázzunk, hogy ez se váljon monológgá! Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket a csöndben. Ha csak mondjuk, mondjuk a különböző imákat, de nem vagyunk nyitottak a hallgatásra, valójában elutasítjuk Őt. „Most hagyj, Uram, ne zavarj, éppen imádkozom.”

A FELEBARÁT SZAVA

Isten szólhat közvetlenül a szívünkben, de gyakran a felebarátainkon keresztül teszi ezt. Nem mindig „kellemes” formában. Ha valakitől kritikát kapunk, sokszor felháborodottan, reflexből visszautasítjuk. Pedig lehet, hogy éppen ezt a testvérünket használta fel az Úr, hogy üzenjen nekünk. Nem mindig van ez így, sajnos sokan válnak keresztté embertársaik, főleg családtagjaik számára folytonos kritizálásukkal. Mégis, érdemes minden kritikus megjegyzést higgadtan megvizsgálni, hogy a puszta rosszindulat szüleménye-e, vagy van benne igazság. Ha igaztalan a megjegyzés, az egyetlen megoldás nem foglalkozni vele -hiszen attól nem leszek kisebb, ha valaki rosszat mond, gondol rólam -, és megbocsátani azt, nehogy teherré váljon a szívemben. Ha viszont van a megjegyzésnek igazságtartalma, még akkor is érdemes megfontolni, ha rosszindulattal mondták. Így olyan dolgokat tudhatunk meg magunkról, amiket eddig nem vettünk észre, pedig Isten szeretne megtisztítani minket szívünk e rejtett zugaiban is.

Nézzünk néhány konkrét példát!

A kislányom azt mondja: „Mostanában olyan szomorú itt a hangulat!” – Valóban, észre kell vennem, hogy a fontos ügyek és gondok sodrában elfelejtettem örülni a világnak, a gyerekeknek, a megváltásnak. Sürgősen hálát kell adnom, hogy újra mosolyogjak és „meleget teremtsek”.

A férjem hazajön a munkából, és azt mondja: „Vártam, hogy kigyere.” Én meg nem tettem le a munkámat, hogy üdvözöljem, gondoltam, majd mindjárt megyek. Elfelejtkeztem arról, hogy Isten után ő a legfontosabb az életemben, semmilyen munka nem lehet fontosabb nála. Köszönöm, Uram, hogy figyelmeztettél erre!

A munkahelyemen valaki kellemetlen megjegyzést tesz rám. Indulatosság vesz erőt rajtam, de később átgondolom a dolgot. Az illető valóban bántó volt és bűnt követett el velem szemben. Ezt Isten előtt meg kell bocsátanom. Viszont két dologra is felhívta a figyelmemet, az egyik egy rossz tulajdonságom, amin valóban javítanom kellene. A másik pedig a kapcsolatunk – a munkatársamnak indulatai vannak velem szemben. Az is lehet, hogy ez belőle magából fakad, és nem tudok segíteni ezen, csak imádkozhatok érte. De lehet, hogy ha keresem a kiengesztelődést, megváltozik a kapcsolatunk.

Ha az ember minden tettében és gondolatában igyekszik nyitottá válni és az maradni felfelé és az emberek felé is, fokozatosan eljut oda (ahogyan egy karizmatikus közösség egyik tagja mondta), hogy „meghallja”, hogy az utcán jobbra vagy balra induljon-e el.

És soha ne felejtsük el az ígéretet: „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyi Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Csak kérjük!

Popovicsné Palojtay Márta