Szent Márk evangélista

Az Apostolok Cselekedeteiben három néven is találkozunk Márkkal: előfordul, mint „Márknak nevezett János” (12,12.25), mint „János” (13,5.13) vagy egyszerűen, mint „Márk” (15,39). A vizsgálatok kiderítették, hogy mindhárom név esetében ugyanarról a személyről van szó, s ugyanolyan kettős névvel állunk szemben, mint Saul-Pál és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a görög neve annak a tanítványnak, aki három apostolnak is – Barnabásnak, Pálnak és Péternek – segítőtársa volt.

Szent Márkról – bár töredezetten – elég sokat tudunk. Márk gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett, és Jeruzsálemben az Úr Krisztus meghalt és föltámadt. A hagyomány úgy tudja, hogy a tanítványok közé tartozott.

Jézus elfogatásának éjszakáján Márk odakinn, szülei olajfa kertjében, a présházban aludt. A fényre és zajra ébredve, rémült kíváncsisággal nézte végig a jelenetet, majd a Názáreti Mestert közrevett csoport után surrant: „…egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott.” (Mk 14,51-52) Márk nyugtalan és hatalmas élete delén örökítette meg e jelenetet az ő nevével fémjelzett Evangéliumban, mégpedig akár a régi festők, akik a képek sarkába önmagukat szerényen, jelentéktelen mellékalakként ábrázolták.

Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk róla a következőket: Péter, miután csodálatosan kiszabadult Heró-des börtönéből, „elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak”. Márk anyja özvegy lehetett, mert a férjéről soha nincs szó. Házát az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtónálló szolgáló, Rodé a hangjáról ráismert (ApCsel 12, 11-17).

A föltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).

Kr. u. 44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére sietett, s Pál és Barnabás hozta az adományt. Nyilvánvalóan Márk anyjának házában szálltak meg, mert Barnabás Márk nagybátyja volt, talán épp édesanyjának a testvére. Amikor visszaindultak Antiochiába, magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli munkában.

A második apostoli útra Barnabás magával akarta vinni Márkot is. Pál azonban nem helyeselte, s emiatt nézeteltérés támadt a két apostol között, melynek végeredményeként elváltak egymástól: Pál Szilással Ázsia felé, Barnabás Márkkal Ciprus felé indult.

A következő tíz évből (50 és 60 között) Márkról nincs adatunk. 60 körül Szent Péter mellett Rómában (1Pét 5,13), 61-ben Pállal van. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál a Kolosszeieknek és a Filemonnak írt levelében, mint mellette lévő munkatársról emlékezik meg róla. Ezek után Rómából keletre ment, mert Pál második fogságában, röviddel a halála előtt, arra kéri Timóteust, hogy siessen hozzá, és hozza magával Márkot is, mert „jó szolgálatot tenne nekem”. Ha Timóteus és Márk időben megérkezett, Márk jelen lehetett Pál vértanúságánál.

A legszorosabb kapcsolat azonban Péter apostolhoz fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint „Péter tolmácsáról”. Anyja házában a görög nevű szolgálólány, Rodé lehetett Márk dajkája. Így tudott Márk kitűnően görögül és így lett alkalmas arra, hogy Szent Péter apostol tolmácsa lehessen.

Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette (50-60 között), és Szent Péter prédikációiból összeállította az evangéliumot.

Márk evangéliuma, úgymond, a csodák evangéliuma, mégpedig olyanoké, amelyeknek Péter apostol maga volt a szemtanúja, s amelyeket ő a maga tömör, szűkszavú módján, a saját szenvedélyes lendületével mondott el. Pl. Jairus leányának meggyógyításánál szinte halljuk a tömeg zajongását és a sirató asszonyokat, vagy látjuk, ahogy Jézus a hajó végében egy párnán aludt (4,38).

A hagyomány Márkot, mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98-117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Emellett a közjegyzők, a gyógyszerészek, a festők, a cipészek, a titkárok és a tolmácsok védőszentje. Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma a XI. századtól, április 25-én üli meg.

Riskó Mariann