Interjú Dr. Varga Lajos váci segédpüspökkel

Dr. Varga Lajos váci segédpüspök Molnár János ungvári plébániai kormányzó meghívására háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot tartott Ungváron a híveknek. Kárpátaljai tartózkodása végén beszélgettünk vele.

– Püspök atya először jár Kárpátalján?

– Már többedszerre. Legelőször 1989-ben jártam Kárpátalján, amikor még élt Csáti József vikárius úr. Utána akkor jártam itt, amikor a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete Máriapócson tartotta összejövetelét, és átjöttünk Ungvárra is. Voltunk a megyei levéltárban, ahol láttuk az ungvári görög katolikus püspökség iratanyagát is. Azután egykori évfolyamtársamnál, Mészáros Domonkos atyánál is jártam látogatóban, amikor Ungváron szolgált. Végezetül pedig pásztói plébánosként híveimmel is végigjártam egész Kárpátalját. Az ember azonban, ahogy egy-egy vidékkel, tájjal ismerkedik, mindig tanul valami újat. Azt itteni hívek elbeszéléséből, élményrendszeréből az ember mindig újabb és újabb dolgokat ismer meg.

– Mi jellemzi a Váci Egyházmegyét, melyben püspöki szolgálatot teljesít?

– Az egyházmegyében pozitív folyamatok indultak meg. Ezek között első helyre teszem azt, hogy nagyon komolyan foglalkozunk a civilekkel, akiknek az lenne a szerepük a későbbiek során, hogy közösségeket tudjanak alapítani, és ezek a közösségek kovászai lehessenek az egyházközségeknek. Ezzel az egész hívősereget próbáljuk megújítani. Az egyházmegye területén levő főiskolán lelkipásztori kisegítőket is képzünk a civilek közül.

– Kérem, foglalja össze az Új Hajtás olvasóinak, miről szólt az ungvári lelkigyakorlat!

– Minden emberben kétéves korában megjelenik az istenkép, mely igen gazdag, s mely szimbólumok által ragadja meg a valóságot. A Biblia képek segítségével mondja el számunkra, hogy ki az Isten. Most, a Biblia évében arról beszéltem a híveknek, mik a Bibliában a legfontosabb képek, amelyek által megragadjuk az Isten lényegét. Ezeknek a képeknek alapján hogyan gondolkodunk az Istenről, hogyan alakul a lelkivilágunk, hogyan tudjuk ezt szóban kifejezni.

A második nap témája a bűnbánat volt, ami igen időszerű. A modern társadalmakban ugyanis eléggé előtérbe lépett a liberalizmus, és ez azt eredményezi, hogy az ember mindenféle törvénytől függetlenné akar válni, nem akarja megkülönböztetni egymástól a jót és a rosszat, s ezért összeomlik az értékrendszere. Ám a kereszténységnek fontos tanítása, hogy van jó és rossz, és a kinyilatkoztatás a mérce, melynek alapján eldöntjük, hogy mi a jó és mi a rossz. Ekkor van erkölcsi rendszerünk, ill. fogalmat tudunk alkotni magunknak az erényekről is és a bűnökről is.

A harmadik nap témája a legsúlyosabb kérdés, a szenvedés volt, ami sokszor szembeállítja az embereket az Istennel, ám az is előfordul, hogy megtéréshez vezet. Beszéltünk ehhez kapcsolódóan Jézus szenvedéséről és Jézus feltámadásáról is.

– Mi a benyomása a kárpátaljai hitéletről?

– A beszélgetésekből kiviláglik, milyen volt itt régen a hitélet a komoly üldöztetésnek az éveiben, és hogyan tudta egy-egy ember megélni keresztény lelkiségét. Elsődlegesen azt mondanám, hogy Kárpátalja népe – katolikusok, és gondolom, a többi felekezet hívei is – hősiesen és hűségesen ragaszkodott keresztény hitéhez, és vértanúkat is adott az egyháznak. Azt tudom mondani, hogy Kárpátalja népe jól vizsgázott az üldöztetés idejében, és a hitéhez most is jobban ragaszkodik, mint a magyarországi magyarok. Mert ez a vidék római katolikus, görög katolikus vagy református mivoltát sokkal jobban megőrizte, mint ahogy ez Magyarországon történt, és élőnek, elevennek tűnik itt a hitélet. Különösképpen örömmel tölt el az, hogy Kárpátalján több intézmény is született, mióta megvan anyaszentegyházunk lehetősége, hogy komolyan foglalkozzon híveivel, szépen elindult a hitoktatás is, szép karitászmunka van. Ahogy hallottam, a lelkiségi mozgalmak is megtelepedtek, amit főként a jövő szempontjából tartok nagyon fontosnak. Nem tudhatjuk ugyan előre a világnak a sorsát, azt azonban lehet tudni, hogy a szekularizáció mindenütt jelen van, és akkor lehet védekezni ellene, ha hitéletünket elmélyítjük, ebben pedig a lelkiségi csoportoknak is nagy jelentősége van.

A mostani lelkigyakorlat tapasztalatából is azt mondom: ha ennyi ember össze tud jönni, mint most Ungváron a lelkigyakorlat alatt, akkor egészen biztos, hogy az anyaszentegyháznak itt jövője van.

Az interjút készítette:
Pápai Zsuzsa