Közösen használt templomok Kárpátalján

856

Megyénkben több nemzetiség és több vallás él együtt évszázadok óta. Minden keresztény vallásnak fő célja Krisztusnak, a megtestesült szeretetnek hirdetése szavakkal, de még inkább tanításának megélésével Jézus tanítását és akaratát leginkább azzal hirdethetjük, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt, keressük a békét és az egységet. Ennek az egységnek szép példái a közösen használt, vagy akár közösen épített templomok. Ezekről adunk most rövid tájékoztatást.

Több olyan római katolikus templom van, melyben a görög katolikusok is tarthatnak szentmisét, és viszont: több görög katolikus templomban tartanak római katolikus szentmisét. Ezek közül 6 a görög katolikus, a többi a római katolikus egyház tulajdonában van. A következő templomokról van szó: Alsókerepec, Barkaszó, Bene, Beregleányfalva (Lalovo). Beregszász-Bulcsú, Beregűjfalu, Borzsova, Csap, Csetfalva, Feketeardó, Felsőkerepec, Gálocs, Gyertyánliget, Kerekhegy, Királyháza. Királymező (Uszty-Csorna). Kisszelmenc, Macsola, Nagyszőlős) temetőkápolna, Nagymuzsaly, Németkucsova, Németmokra, Nevetlenfalu, Onokóc, Oroszmokra, Palágykomoróc, Fal-ló, Fósaházi     Szent Erzsébet Idősek Otthona kápolnája, Taracköz, Verbőc. Visk, Zábrigy.

Az Ungvár melletti, kezdetben római katolikus, jelenleg görög katolikus tulajdonban lévő gerényi rotundában évente egyszer, a búcsú napján (július 26-án) tartanak római katolikus szentmisét.

Tiszasalamonban a református templomban tarthatnak a római katolikusok szentmiséket. Régebben, a csapi református templom lerombolása után, az új templom elkészülte előtt a római katolikus templomban tartották a református istentiszteleteket is.

Terebesfejérpatakon (Gyilove) és Tiszabogclányban a jelenleg pravoszláv tulajdonú templomokban tartják a római katolikusok a szentmiséket. Régebben, amikor még nem volt katolikus templom a faluban, Alsókerepecen is a pravoszláv templom volt a katolikus szentmisék helyszíne.

Akiihegyen található Kárpátalja egyetlen ökumenikus temploma. A református egyház tulajdonában van. de rendszeresen tartanak benne szentmiséket a görög és római katolikus hívek is. A munkácsi várban augusztus végétől működik egy ökumenikus kápolna, mely azonban állami tulajdonban van.

Összeállította: Pápai Zsuzsanna

Előző cikkSzent Erzsébet élete
Következő cikkMuszáj versenyezni?