Hitoktatói lelkigyakorlat Beregszászban

991

A beregszászi egyházközség, valamint a Beregszászi járás hitoktatói és egyházközségi munkatársai számára hirdetett lelkigyakorlatot Majnek Antal munkácsi megyéspüspök október 20. és 22. között. A programnak a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi Ház adott otthont. A lelkigyakorlat végül egyházmegyei szintűvé vált, mivel érkeztek hitoktatók Csapról, Szolyváról, Benéből, Dédából és más településekről is.

A lelkigyakorlat során a püspök atya Szűz Máriáról tartott elmélkedéseket, mivel október a Szűzanya hónapja. A résztvevők számára nagyon fontos volt hallani Antal atya biztató szavait.

Popovicsné Palojtay Márta, a Család és Élet Egyesület vezetője szombat délután azért jött Munkácsról Beregszászba, hogy szentségimádást tartson a lelkigyakorlatozók számára.

Vasárnap a hitoktatók és egyházközségi munkatársak együtt vettek részt az ünnepi szentmisén, melyen Pásztor Ferenc egykori beregszászi esperesplébánosról is megemlékeztünk.

Íme néhány gondolat, visszaemlékezés a lelkigyakorlat résztvevőitől:

„Nagyon sok biztatást kaptunk a Püspök atyától. Sok értékes könyvet is hozott számunkra. Elmondhattuk, mire lenne szükségünk, mint hitoktatóknak. Lehetőség szerint megkapjuk a munkánkhoz szükséges segédanyagot. Nagyon jó volt beszámolni szolgálatunkról a különböző helyről érkezett kollégáknak. Antal atya áldást adott a további munkánkra és biztatott, hogy van értelme a kitartó munkának. (Klárika)

„A lelkigyakorlaton szó esett Szűz Máriáról, a róla szóló dogmákról, a Szűzanya szerepéről az üdvösség történetében, a rózsafüzér fontosságáról, Mária közbenjárásáról, a Mária-jelenésekről Fatimába, Medjugorjében és Guadalupe-ban. A jelenések üzenetei a bűnbánat és a szüntelen imádság. (Babu)

„Nagyon jó volt, jólesett régi közösségbeli tagokkal találkozni és együtt lenni, legalább egy keveset… Márta is szép előadást tartott az erkölcsi szemléletről, a keresztényi értékrendről. Közben gitáros énekekkel színesítettük az előadást és később a szentségimádást, ami nagyon tetszett. Az új terem hangulata áhítatosabbá tette az imádságos elmélyülést. (Sanyi)

Előző cikk„Soha ezelőtt nem voltam plébános” – Interjú Magyar Gergely ferences atyával
Következő cikkJótékonysági vásár Rahóban