A következő években a magyar katolikus egyház nagy változásokon ment át. Az 1867-es kiegyezés visszaadta az országnak az alkotmányt és a függetlenséget, és ezzel az egyház is megszabadult az állam gyámkodásától, másrészt azonban az újra hatályba lépő 1848-as alaptörvények és az 1868-as liberális vallási és iskolai törvények egészen új, kedvezőtlen helyzetet teremtettek az egyház számára.
Bíró László (1866-1872) püspök a nehéz viszonyok közt gondviselésszerű főpap volt. Mint Hám János bizalmi embere, látta és ismerte az országos egyházi viszonyokat, emellett bírta az egyházmegye papságának osztatlan szeretetét és nagyrabecsülését. A papsággal közösen, együtt vitatták meg a fontos egyházi ügyeket. 1868. szeptember 15-e és 17-e között egyházmegyei tanácskozást tartott, ahol 20 pontba foglalt határozatot hoztak. 1869. szeptember 21-ére új tanácskozásra hívja az esperesi kerületek képviselőit, hogy megbeszéljék az 1868-as tanácskozás határozatainak végrehajtását, a katolikus iskolák ügyét. Ezenfelül tárgyaltak a katolikus autonómiáról és az I. Vatikáni Zsinaton felvetendő javaslatokról. A részleges joggyűjteményt nem állították itt sem össze, mivel arra számítottak, hogy a vatikáni zsinat úgyis sok fontos fegyelmi szabályt fog alkotni. A püspök arra számított, hogy azok megbeszélésére egyházmegyei zsinatot fog majd egybehívni. Bíró László püspök úr is túlságosan hamar elköltözött az élők sorából.
Dr. Schlauch Lőrinc (1873-1877) püspöknek sikerült az egyházmegyei statútumokat a megváltozott viszonyoknak megfelelően újra kodifikálni. Ő volt a Szatmári Egyházmegye legnagyobb törvényalkotó püspöke. Előbb, mint plébános, nem csupán elméletből ismerte meg az egyházi közigazgatást, hanem benne élt annak gyakorlatában is. Püspöksége alatt (14 év) születtek meg azok az alapvető határozatok, amelyek némi pótlással ma is – ahol a hatályos joggal nem ütközik, mint hagyomány – érvényben vannak.
Meszlényi Gyula (1877-1905) püspök elődjének intézkedéseit jóváhagyta. Ő is fontosnak tartotta a papság összetartását, ezért 1892. június 14-én egyházmegyei tanácskozásra hívja a papságot. Ennek az összejövetelnek az eredményeként egyszerűbbé és célszerűbbé tette az egyházi számadásoknál kivetendő eljárást, és megalakította az egyházmegyei nyugdíjsegélyt.
Fontos mozzanat volt működésében, amikor 1892-ben kiadta az egyházmegyében egységesen használt Nyilvános ájtatosságok kézikönyvét. Ettől az időtől fogva a nagyobb anyagot felölelő egyházmegyei rendelkezéseket illetve felmerülő jogi kérdéseket püspökkari gyűléseken szabályozták, és közös pásztorlevélben közölték azt a papsággal.
Dr. Boromissza Tibor (1906-1928) püspök kormányzása az I. világháború korszakáig új intézmények létesítésében és a hitélet fellendítését célzó intézkedésekben gazdag. Erre az időszakra esett a Tanácsköztársaság és az azt követő trianoni békepaktum, s vele az egyházmegye feldarabolása. Az új államiság keretei között rendezte az egyházmegye és a román állam kapcsolatát. Joghatósága kiterjedt a Csehszlovákia területére eső egyházközségekre, így felállította az Ungvári Apostoli Kormányzóságot. Érdekes, hogy az országhatár ellenére zökkenőmentesnek mondhatóan irányította a magyarországi és a kárpátaljai területet is. Kormányzása idejére esik az 1917-es Kánonjogi kódex hatályba lépése. Az egyházmegyei részleges jogalkotást és az új kánonjogi kodifikációt párhuzamosan egybevetette, és annak szellemében módosította. Ebben a munkájában sokat segített neki Dr. Scheffler János szentszéki ügyész és egyházjogtanár. 1926-ban összeállíttatta A Szatmári Egyházmegye statútumait. Hosszas szenvedés után 1928. július 9-én hunyt el Boromissza Tibor püspök.
A székeskáptalan Szabó Istvánt (1928-1930) választotta káptalani helynöknek. Közben a Szentszék 1929- július 7-én megkötötte Romániával a konkordátumot, amely az erdélyi magyar katolikus egyházakra nézve sok sérelmes részt tartalmazott. E naptól megszűnt a szatmári ordinárius joghatósága az egyházmegye magyarországi része fölött, melyet 1923- október l-jétől külhelynök segítségével vezetett.
Ugyanettől a dátumtól kezdve megszűnt a szatmári ordinárius joghatósága a Szatmári Egyházmegye csehszlovákiai (Kárpátalja) része fölött is, amelyet 1923. március 8-a óta ugyancsak a szatmári püspök által kinevezett külhelynök, dr. Tahy Ábris irányított. Ellenben a határrendezéstől függetlenül az egyház a szatmári joggyakorlatot folytatta tovább. 1930-ban ebből a részből Ungvár székhellyel apostoli kormányzóság jött létre Szvoboda Ferenc vezetésével.
Németh Imre
(folytatjuk)
© Új Hajtás - Egyházmegyei Hatóság, Munkács 2006-2024.
Minden jog fenntartva!