LELKISÉGEK. MOZGALMAK

148

SZENT DOMONKOS SZERZETESRENDJÉNEK

VILÁGI KÖZÖSSÉGEI

A Szent Domonkos (1170-1221) által alapított domonkos családban is, hasonlóan a többi szerzetesrendhez, hármas tagozódás található. Az első rendhez tartoznak a különféle hithirdető tevékenységet folytató szerzetes atyák. A másodrendhez a szigorú klauzúrában, kontemplatív imaéletet élő nővérek tartoznak, akik a domonkos család minden tagjáért imádkoznak, és engesztelő, vezeklő életükkel kegyelmi síkon segítik a bűnösök megtérését, a lelkek üdvösségét. A harmadrend kettős tagozódású. Az egyik hármas szerzetesi fogadalommal, aktív munkával, tanítással foglalkozó, közösségben élő női kongregáció. A másik az a világban élő csoport, amelynek tagjai egyedülálló férfiak és nők, vagy családos emberek, akik lazább közösségi kötelékben tevékenykednek a Rend hivatásának megfelelően saját karizmájuk szerint az Igazság hirdetésében, és ezáltal szolgálják a halhatatlan lelkek üdvösségét.

A domonkosok számára az Igazság nem absztrakt fogalom, hanem maga Jézus Krisztus, akiben megjelent közöttünk az abszolút isteni Igazság és Szeretet. Amint Isten örök Igéje, Jézus Krisztus teljes emberi életet élve részt vállalt az ember életéből, ugyanígy a domonkos léleknek is részt kell vállalnia azoknak az embereknek az életéből és sorsából, akikhez küldetésük szól. Ez nem történhet együttérzés, együttszenvedés nélkül. A Rend alapító Atyja mondta, hogy az igehirdetést szóval és példával kell végezni, ami annyit jelent, hogy nemcsak prédikálni kell az isteni Igazságot, a megváltó tanítást, hanem messzemenően osztozni is kell az emberek sorsában és szenvedésében. Szent Domonkos éjszakákon át imádkozott és vezekelt, ilyen módon is részt vállalva testvérei szenvedéseivel, és nemcsak messzemenően szolidáris volt, hanem azonosította is magát a bűnösökkel.

A domonkos lelkiségnek négy tartóoszlopa van:
Az első és legfontosabb az imádság. Csak azt tudom továbbadni, amit az Istennel, való kapcsolatomban átéltem, befogadtam („contemplat aliis tradere”). Ennek keretén belül a harmadrendiek is részt vesznek Krisztus Titokzatos Testének, az Egyháznak az imaéletében, az Egyház hivatalos imájában, a zsolozsmában. Kiemelt helyet foglal el a domonkos hagyományra visszatekintő rózsafüzér imádkozása is, ami lényegében szemlélődő imádság.

A második tartóoszlop a tanulás. Ha az igazságot akarom hirdetni, akkor alaposan ismernem kell azt: hogyan jelenik meg az Egyház tanításában, életében és hagyományában. Intellektuális tevékenységet kíván ez, de főképpen a megismert igazság szívbéli befogadását. Ezért fontos a domonkos számára a liturgia Isten-élménye.

A harmadik helyen a közösség áll, mert amit Istentől kaptam ajándékba, azt másokkal is meg kell osztanom. A közösség tagjai vállalják a függést egymástól, az egymásra utaltságot, tudván azt, hogy az a szeretet új forrása, és hogy Isten jóságát az embereken keresztül tapasztalhatják meg és adhatják tovább, tanúságot téve arról. Ez a közösség a lehető legdemokratikusabb formában szerveződik. Különös figyelemmel és megértéssel vannak a domonkosok az elesettek és kiszolgáltatottak iránt, tudván azt, hogy minden ember egyenlő Isten előtt, mert a mennyei Atya gyermeke, akikért Jézus Krisztus az életét adta, és akik a Szentlélek templomai.
A negyedik pillér a tudatos, szabadon vállalt tisztaság és szegénység. Jel ez, ami a földi értékek felett a lélek örök értékeire mutat, és hitelt ad igehirdetésünknek. Ugyanakkor elköteleznek embertársaink felé is, akik segítséget várnak, és akik segítenek minket. Szent Domonkos azt mondta, csak akkor élhetjük meg az Isten szeretetét az emberi jóságon keresztül, ha semmink sincsen.

A harmadrendi közösségek életét nagy vonalakban egy szabályzat foglalja keretbe, de minden közösségnek saját magának kell kidolgoznia konkrétan az ún. konstitúciókat, amelyekben a közösség a saját világi hivatásának és körülményeinek megfelelően szabályozza, rendezi életét. Mindez, persze, nem öncél, hanem a Rend alapvető célját, hivatását szolgálja. A harmadrendiek családi közösségben élnek az első és másodrenddel, ami lelki, kegyelmi kapcsolatot jelent. A nagy családhoz való tartozás megnyilvánul bizonyos ünnepek megülésében, az alapító Atya és a rendi szent, pl. Aquinói Szent Tamás, Sziénai Szent Katalin, Árpádházi Szent Margit tanításából és példájából táplálkozó lelki életformában, egymás segítésében, találkozásokban, valamint a Szó és életpélda apostolságára való elkötelezettségben.

(Lelkiségek – mozgalmak.
Országos Lelkipásztori Intézet, 1994.)