A NAPTÁR RÖVID TÖRTÉNETE

977

Azok, akik február 29-én születtek, bizony nem sok születésnapot ünnepelnek életük folyamán. Igazi születésnapi ünnepségre csak minden negyedik évben van lehetőségük.
Hogyan történhetett meg, hogy naptárunk ennyire bonyolult legyen? Nem lehetett volna ezt egyszerűbben is megoldani, pl. tíz hónapra osztani az évet úgy, hogy minden hónapnak negyven napja legyen? Akkor nem kellene minduntalan újra számítgatni, hogy melyik hónapnak van 30 és melyiknek van 31 napja.
A naptárt a természet határozza meg.
A nálunk használatos naptár csak első pillanatra tűnik kacifántosnak. Ha egy kicsit jobban áttanulmányozzuk, nyomban kiderül, hogy nem is olyan komplikált. Maga a természet határozza meg az év tartalmát.
Bolygónk kétféle forgásához igazodik a naptár. A Föld huszonnégy óra alatt fordul meg saját (elképzelt) tengelye körül. Ez az időtartam számít egy napnak. A Föld azonkívül elliptikus pályán megfordul a Nap körül. Ehhez a szoláris évre van szüksége (trópusi év). Egy kis gondot csak az okoz, hogy a két forgás egymástól függ és kihat egymásra.
A trópusi év pontosan 365,2422 napig tart. (így minden évben megmarad mintegy negyed napnyi idő, s ezt februárhoz, a legrövidebb hónaphoz számítjuk hozzá. Ezért minden szökőévben a februárnak 28 helyett 29 napja van. Szökőévnek számít minden olyan év, amely maradék nélkül osztható néggyel.
Őseink, amikor a naptár meghatározását vették tervbe, a Holdat tartották szem előtt. A két holdtölte közötti időszakot, amely 29,53 napig tart, hónapnak nevezték el (12 holdváltozás). A Hold forgásideje azonban nem egyezik meg a földi év tartamával: a tizenkét hónap összesen 354 napot tesz ki. Egy hónap az évben tehát rövidebb 11 nappal. Mi, európaiak viszont nagy fontosságot tulajdonítunk a pontos naptárnak: a karácsonynak mindig télen kel! lennie, a húsvétnak tavasszal… Ezért a Hold kiindulópontként nem jöhetett számításba. Ehelyett a szökőnap segítségével történő rendszerezés mellett döntöttek a naptárkészítők. A mai naptárhoz vezető út hosszú és nehéz volt.
Az egyiptomi naptártól a Gergelynaptárig.
1) A naptárak közül az egyiptomi a legrégibb (Sziriusz-év). Ez a naptár 12 hónapból áll, s minden hónapnak harminc napja volt. Ez 360 napot tett ki. A hátramaradt öt napot az év végéhez adták hozzá. A hónapokat három csoportra osztották, ami lényegében három földművelési ciklust jelentett: az esős időszak ideje, a vetés ideje és a terménybegyűjtés ideje. A naptár minden negyedik évben eltért egy nappal a napévtől, úgyhogy a végén már nem egyezett meg az évszakokkal. Csak 1460 év elmúlta után történhetett volna meg, hogy pl. az újév megfelelő évszakban legyen. Ezt úgy próbálták megoldani, hogy minden négy évben hozzáadtak még egy napot a naptárhoz.
2) A görög naptár szerint az újév akkor kezdődött, amikor a Nap egy meghatározott helyzetbe került (Solstitium vagy equinoctium), minden hónap pedig újholddal kezdődött. Mivel a napévet nem lehet a Hold által meghatározott hónapra osztani, állandó kiigazításokat kellett eszközölni. A legjelentősebb naptárreformot az athéni csillagász, Metonosz hajtotta végre Krisztus előtt 432-ben. Attól kezdve az évek június végén kezdődtek, és 19 évet magába ölelő ciklusokra voltak osztva, azzal, hogy mindig hozzáadtak még hét hónapot ehhez a ciklushoz. Az eltérést két percre csökkentették. Nagyobb ciklusok bevezetésével még nagyobb pontosságot értek el.
3) A római naptár kezdetben hasonló volt a göröghöz, később azonban állandóan javításokat eszközöltek rajta. Az év májusban kezdődött, akkor, amikor a természet ébredni kezdett. Az évnek kilenc hónapja volt, s mindig fennmaradt mintegy 60 nap. Ilyen hiányos évvel számolnak a primitív népek is, akik azt tartják, hogy a nagy telek idején két hónap halott. (Sokan még ma is úgy vélik, hogy a rómaiak naptárát azok a barbár népek hozták magukkal, amelyeknél hideg telek voltak.) A naptárhoz ezért hozzácsatoltak még két hónapot (januárius és februárius). Az év február 23-án zárult, azután pedig minden négy évben hozzáadtak egy napot. A hónapok önkényes hozzáadásával, ill. eltörlésével politikai manipulációkat eszközöltek (pl. a magisztrátusi megbízatás meghosszabbítása vagy rövidítése). Ezért a köztársaság fennállásának a vége felé valóságos zűr keletkezett, amit Julius Caesar szüntetett meg a naptár megreformálásával. Az egyiptomi csillagásszal, Szoszigénnel együttműködve elrendelte, hogy a Krisztus előtti 46. évben november és december közé iktassanak be 67 napot. Ennek az lett a következménye, hogy ez az év 445 napos volt. A polgárok Caesarnak ezt a szuper-évét a zűrzavar évének nevezték (annus confusionis). Julius azonban elérte a célját: a polgári évet összeegyeztette a trópusi évvel. A hónapok száma többé nem változott, a napok beiktatását pedig úgy oldották meg, hogy ismételték február 23-át. Ettől az időtől kezdődik a Julius-féle naptár, amely jelentéktelen változtatásokkal egészen a Gergely-naptár bevezetéséig érvényben maradt.
4) A régi naptárban két alapvető tévedés volt. Az első, hogy az évnek 365 és 1/4 napja van (tehát 11 perccel rövidebb, mint ahogy a Föld megfordul a Nap körül), a második pedig, hogy a 235 holdév pontosan 19 napévet tesz ki. Ezért ez a naptár nem tudta pontosan megmutatni az évszakokat és a pontos holdváltozásokat, illetve az újhold idejét.
5) XIII. Gergely pápa 1582. február 22-én új naptárt vezetett be a pápai államban azzal a céllal, hogy kiküszöbölje a hiányosságokat. A naptárt a nápolyi csillagász és fizikus, Aloisius Lilius dolgozta ki. A pápa elrendelte, hogy hagyjanak ki, „ugorjanak át” tíz napot, azaz, hogy október 4-ét október 15-e kövesse, és hogy minden negyedik év szökőév legyen, 366 nappal. Nem számítódik szökőévnek az az évszázadot jelölő év sem, amely maradék nélkül 400-zal nem osztható. Összetettnek tűnik, de a gyakorlatban nagyon egyszerű: 1700, 1800 és 1900 nem volt szökőév, de 2000 szökőév lesz, mert osztható 400-zal. A Gergely-naptárt azonnal magáévá tette minden katolikus állam. Az elsők között volt Ausztria (1584) és Magyarország (1587). A keresztény egyházak közül a nyugati egyházak rendre bevezették, de a keleti egyházak csak részben alkalmazzák. Ahol el is fogadták a Gergely-naptárt, általában megtartották a régi naptár 532 éves periódusra (indictio) kidolgozott húsvéti táblázatát; így aztán a húsvétot némely esetben 1, illetve 5 héttel később ünneplik, mint a latinok.
A naptár nyomtatásának is megvan a maga története. Az első nyomtatott naptár a XI. században feltalált örök naptár volt húsvét ünnepének megjelölésével. Az örök naptár olyan táblázat volt, amelyen az összes hónap és nap a hét nap betűivel (a-tól f-ig) voltak megjelölve. Teljes évnaptár csak 1513 óta jelenik meg. Az év kezdetét a középkorban valamely keresztény ünneptől számították, többnyire Gyümölcsoltó Boldogasszony vagy karácsony napjától. A XVI. század végén lett általános a január elseje (kiskarácsony) a naptári év kezdeteként.

Összeállította és leírta fr.Imre.

Előző cikkElő Ige az élő nyelvben
Következő cikkSzeretettel a szeretetért