A SZERETET – ÖNMAGUNK ODAAJÁNDÉKOZÁSA

229

A SZERETET ÖNMAGUNK ODAAJÁNDÉKOZÁSA

Mindenki a szeretetről beszél, a szeretet után kiált, a szeretetről dalol, vagy a szeretet után sír. Az emberek a szeretet nevében dolgoznak, kínlódnak egy egész életen át, ölelkeznek vagy harcolnak, életet adnak vagy ölnek. Vajon az emberiség története nem egyetlen megrázó szeretetkeresés-e, telve csodálatos sikerekkel és szörnyű kudarcokkal?
Való igaz, hogy az ember szívében a legmélyebb vágy az, hogy szeressen és hogy szeressék, mert a szó teljes értelmében „létének értelme” a SZERETET. Szeretetből teremtette őt Isten, és nem tud másképp kibontakozni, csak a szeretetben. De számtalan félreértés van a szeretet körül. Ez a bűvös szó, melyet únos-úntalan használnak, olyan magatartásokat takar, amelyek éppoly messze esnek egymástól akár a fehér a feketétől, az élet a haláltól. Ha megkíséreljük eloszlatni ezeket a tévedéseket, a szeretetet abszolút voltában meghatározni és követelményeit feltárni, akkor megsegítjük az embereket, hogy a szeretet igazi útjára lépjenek… még akkor is, ha csak az út végén hívogató eszményként tűnik is fel az, amelyet teljesen sohasem érünk el a földön.
Az emberek éhsége rettenetes, minden évben milliókat pusztít el. A szeretetéhség még öldöklőbb, szétrombolja az embert és az emberiséget.
Igen gyakran az ember nem tud szeretni; azt hiszi, hogy szeret, pedig csak önmagát szereti. A hosszú úton, amely a szeretethez vezet, sokan megállnak, a szeretet délibábja által félrevezetve. Ha „könnyekig meghatódsz” valamilyen szenvedés láttán,
ha nagyon erősen ver a szíved egy bizonyos személy társaságában, az nem szeretet, az érzelmi felindulás. Ha „megkap” valakinek a nyugodt ereje vagy bájossága, ha elbűvölten „átengeded magad”, az nem szeretet, hanem önmagad kiszolgáltatása. Ha elveszted a fejed egy nő szépsége láttán, és bámulod, hogy gyönyörködj benne, ha valakinek az eszét nagyra becsülöd és keresed a vele való társalgás örömét, az nem szeretet, hanem csodálat. Ha minden erődből el akarsz nyerni egy tekintetet, egy becézést, ha mindenre kész vagy, csakhogy karjaidba vehesd, és birtokolhasd testét, az nem szeretet, hanem mohó vágyad, amely érzékiségedből fakad. A szeretet nem azt jelenti, hogy a másik hatással van rád, nem a másik iránti vonzódás, nem önmagunk átengedése a másiknak, nem a másik csodálata, nem a másik utáni vágyódás, nem a másik birtokbavételének az akarása. A szeretet lényegében önmagunk odaajándékozása a másiknak és a többieknek.
Szeretni nem ugyanaz, mint „érezni”. Ha azt várod, hogy érzelmeid indítsanak szeretetre, nagyon kevés embert fogsz szeretni a földön. Ellenségeidet pedig egész bizonyosan nem. A szeretet nem ösztönös lépés, hanem az akaratod tudatos elhatározása, hogy a többiek felé menj, és odaajándékozd magad nekik.
Nagyon gyakran játszod a Hüvelyk Matyit, mindig megtalálod a visszautat, az utat önmagadhoz. Vessz el önmagad számára, ne gondolj önmagadra, és bizonyára szeretni fogsz. Az éhség arra késztet, hogy elmenj hazulról kenyeret vásárolni. Kinyitod az ablakot, hogy gyönyörködj a napnyugtában. Barátod elé sietsz, akit az ablakból megláttál.
Így a vágy, a csodálat, az érzelmi vonzódás elszakíthat önmagadtól, és odaadást vált ki belőled, de ez még nem szeretet. Az Úr eszközként adja ezeket – főleg a férfi és a nő kapcsolatában – , hogy segítsen az ön-magadról való elfelejtkezésben, és a szeretethez vezessen.
A szeretet útján a közlekedés „egyirányú”, mindig belőled indul ki, hogy mások felé vezessen. Minden alkalommal, amikor egy személyt vagy dolgot önzőén lefoglalsz, már nem szereted, mert már nem ajándékozod magad neki. Ellenkező irányban haladsz. Minden, amivel utadon találkozol, azt a célt szolgálja, hogy jobban szerethess: a táplálék, hogy fejlessze az életet, amelyet percről percre adnod kell, a motorod, hogy gyorsabban odajuss, ahol oda kell adnod magadat, ez a lemez, vagy film, vagy könyv, hogy gazdagítson, kikapcsoljon és képessé tegyen nagyobb odaadásra, a tanulmányok, hogy az ismeretszerzésben segítsenek, és előkészítsenek a mások tökéletesebb szolgálatára, a munkád, hogy a te erőfeszítésed is hozzájáruljon a Világ építéséhez, és hogy kenyeret juttasson a családoknak, a barát, hogy magatokat egymásnak adjátok, és így gazdagodva a többieknek, a hitves, hogy együtt adjatok életet, a gyermek, hogy a világnak adjátok, és azután valakinek…

Indulj el az úton! Fogadj be mindent, ami jó, de azért, hogy odaadhasd. Ha megtartasz magadnak valamit vagy valakit a magad kedvéért, ne mondd, hogy szereted azt a valamit vagy valakit, mert abban a pillanatban, amikor megragadod azért, hogy megszerezd és megtartsd magadnak – ha csak egy pillanatra is a szeretet szertefoszlik ujjaid között.

Azért szedsz virágot, hogy csokorba kösd.
Azért kötsz csokrot, hogy a kedvesnek ajándékozd… mert a virág nem azért van, hogy elhervadjon kezeid között, hanem hogy örömet szerezzen, és gyümölcsöt hozzon. Ha virágot szedsz és nincs bátorságod elajándékozni, folytasd utadat!
Így az életben is, ha képtelen vagy elhaladni egy tárgy, egy személy mellett anélkül, hogy csak magadnak meg ne kaparintanád, folytasd utadat! Hogy szeretni tudj, képesnek kell lenned az önmegtagadásra.
Vizsgáld gyakran felül szereteted valódiságát és tisztaságát. Ne csak úgy, hogy egyszerűen felteszed a kérdést: vajon szeretek-e? Kérdezd meg önmagadtól: vajon megtagadom-e magamat, vajon elfelejtkezem-e önmagamról, vajon odaadom-e magamat?

Ne ringatózz a szeretet illúziójában azzal, hogy tárgyakat, pénzt, kézszorítást, csókot adsz, sőt talán egy keveset idődből, tevékenységedből is anélkül, hogy önmagadat adnád.
A szeretet elsősorban nem valaminek, hanem valakinek az odaajándékozása. Szeretni fogsz, ha önmagadat adod, és ha teljesen beleadod magad ajándékaidba, még a kifejezetten anyagi jellegűekben is.

Miért füttyentesz a kutyádnak; ha meg van kötve, nem tud hozzád futni.
Miért mondod: odaadom magam, ha tárgyak, személyek vagy önmagad rabja vagy?
Ha „ragaszkodsz” töltőtolladhoz, szerszámaidhoz, könyveidhez, „ügyeidhez” vagy művedhez, tevékenységedhez, vagy kényelmedhez, kedvteléseidhez kapcsolataidhoz, barátaidhoz, de: önmagukért, nem fogsz tudni ajándékozni, nem tudod magadat odaajándékozni.
Ha „kötve” vagy, akkor, hogy szeretni tudj, el kell „oldoznod” magad.
Az „eloldozottság” nem jelent közömbösséget, ellenkezőleg, megbecsülést, csodálatot, értékelést, olyan fokú szeretet, hogy ne akarj gyűjteni, szerezni és akárcsak egy percig is úgy élni, hogy mások számára ne kamatoztasd kincseidet.

A valódi szeretet szabaddá tesz, mert megszabadít a dolgoktól és önmagunktól.

Az fog a legjobban szeretni, aki a legjobban odaajándékozza magát. Ha mindvégig akarsz szeretni, késznek kell lenned arra, hogy odaadd egész életedet, hogy meghalj önmagad számára a többiekért, a másikért.
Ha azt hiszed, hogy könnyű szeretni, csalódol. Minden szeretet – ha valódi – egy nap keresztet hoz majd neked, mert a bűnbeesés óta nehéz megfeledkezni önmagunkról, nehéz meghalni a magunk számára.
A bűnbeesés óta szeretni annyi, mint késznek lenni arra, hogy keresztre feszítsük önmagunkat másokért.

Ha kapni akarsz, nem fogsz elérni semmit.
Adnod kell.
Ha úgy adsz, hogy azt gondolod: így én is kapok majd, nem fogsz elnyerni semmit. Ellenszolgáltatás nélkül kell adnod.
Ha becsületesen adsz, anélkül, hogy várnál érte valamit, mindent megkapsz.

A legnehezebb a szeretetben a kockázat, a sötétbe ugrás, a lépés a halálba… azért, hogy elérjük az életet. Éppen ezért gyakran meghátrálsz a valódi szeretet elől. Habozol, mert becsapott és félrevezetett a hamis szeretetnek közvetlenül kínálkozó előnye. Attól félsz, hogy nem kapsz semmit, és megelégedsz egy előleggel.

Ha szeretsz, odaadod magad. Ha odaadod magad másoknak, gazdagodsz általuk. így a szeretet a végtelen felé növeli azt, aki szeret, mert aki kész magáról teljesen lemondani, az fölfedezi a többi embert is, és egyesül az egész emberiséggel.

A hamis szeretet – az önzés, az önmagunkba zárkózás – mindig csalódást okoz, a személyiség elszegényedéséhez vezet, mert megakadályozza a kibontakozást: ez elaggás és halál.
Az igazi szeretet mindig örömöt nyújt, mert az a személyiség kibontakozását és beteljesülését jelenti – életet hoz.

Krisztus szeretett a legjobban: nem azért, mert a legtöbb érzelmi vonzódást tanúsította az emberek iránt, hanem mert ő adta a legtöbbet a legtudatosabban, a legszabadabban, a legönzetlenebbül.
Ha megszűntél adni, megszűntél szeretni, ha megszűntél szeretni, megszűntél növekedni, ha megszűntél növekedni, megszűntél tökéletesedni, megszűntél kibontakozni Istenben, mert szeretni annyi, mint Isten útjára lépni, vele kapcsolatot találni.

Michel Quoist.