A várakozás: áldott állapot

690

Milyen gyönyörű lehetősége nyelvünknek, hogy az új életet hordozó asszonyt, a várandós anyát – bármilyen „terhes” is legyen a szíve alatt hordott magzat súlya –, „áldott állapotban” levő asszonynak mondja. Mennyit írhatna ennek a várakozásnak izgalmairól,

fájdalmairól és örömeiről egy kismama, ha naplót vezetne ama kilenc hónapról, amely reménységének születéséhez szükséges.
Az adventi idő a történelem „áldott állapotát” idézi föl bennünk. Azt a hatalmas készülődést hozza közénk, amely az ősevangéliumi ígéretektől kezdve ott ég a megváltást várók szívében. Évezredek vajúdását sűrítjük össze ebben a négy hétben, hogy átéljük a reményből élő ember boldogságát.
A várakozás a „reménység iskolája”. Annak megvallása, hogy nem vagyunk elegendők önmagunknak, életünk értelmét saját kis zárt rendszerünkben nem találjuk meg; bennünket az éltet, Aki majd jön. Adventi ember az, aki mindig nyitott egy nálánál nagyobb titokra.

Enzsöl Ellák Szeretet-hittan c. könyvéből

„Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mind hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk… Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és a legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.”

(Pilinszky János)
Előző cikkSzent Márton búcsú Munkácson
Következő cikkRendház és lelkigyakorlatos ház megáldása Nagyszőlősön