Még a szocializmus idején történt, Budapesten. Amikor Tamás hazahozta negyedik gyerekét a kórházból, ott hagyta feleségét és a babát abban az egy szobában, ahol immár hatan laktak, és elment a városi tanácsba, hogy – ki tudja, hányadszor – nagyobb lakást próbáljon igényelni.
Pár hónap múlva nagy nehezen ki is utaltak egy 63 négyzetméteres panellakást – egy szövetkezeti tömbházban. „Jól kiszúrtak veletek” – mondták az ismerősök. „Tanácsi lakást sokkal jobb feltételekkel adnak, mint szövetkezetit.”
Mégis beköltöztek, két nappal karácsony előtt. A gyerekek matracokon aludtak, de Szenteste fellobbant a gyertyaláng a mennyezetig érő karácsonyfán, és együtt énekeltek. Másnap is, és úgy mentek el közösen a szentmisére. Amikor hazaértek, vették észre, hogy a karácsonyfáról az összes gyertya eltűnt. Közelebbről nézve azt is látták, hogy nem eltűntek azok a gyertyák, hanem elégtek, csak egy-egy csepp viasz és kanócdarabka maradt a gyertyacsipeszek alján, a fenyőtűk közvetlen közelében. Maguk az őrzőangyalok vigyázhattak, hogy mégsem gyulladt ki a karácsonyfa, nem maradt lakás nélkül a család…
A következő évben újabb gyerekek születtek. Az ötödik, a hatodik, a hetedik… Közben fél évre még befogadtak a pici lakásba egy hajlék nélkül maradt háromgyerekes családot. Az édesapa nappal a mérnöki diplomájával kereste a kenyerét, éjszaka még műszaki rajzokat készített kiegészítő keresetnek, vagy emeletes ágyakat ácsolt, hogy legyen hol aludnia az egyre népesebb gyerekseregnek.
De a lakás így is menthetetlenül kicsi kezdett lenni kilenc embernek. Újabb körök a városi tanácsnál, egyre reménytelenebbül. Nincs más megoldás, építkezni kellene. De ugyan miből? Az Úr Isten mindig gondoskodott arról, hogy erősen spórolva, de meglegyen a legszükségesebb. Az édesanya (aki a kutatóintézeti ígéretes állását hagyta ott, hogy a gyerekeinek szentelje magát) éjszakánként maga varrta a gyerekek ünneplő ruháit, bőrből szandált készítettek, fürdőruhát, tolltartót, mindent, amit lehetett, saját maguk… De félretenni akkor sem tudtak semmit sem az egy fizetésből. Hogyan lehetne akkor házépítésre gondolni? Még csak egy telek sincs…
És akkor új törvényt hozott a kormány. A szövetkezeti lakásokat a tulajdonos eladhatta. Akinek tanácsi lakása volt, arra viszont nem vonatkozott ez a lehetőség! Telket is lehetett venni kölcsön felvételével, és a nagycsaládosoknak viszonylag kedvezményesen is adták. A szülők belevágtak a házépítésbe. Amikor Tamás kiírta a lépcsőházba, hogy eladó itt egy lakás, egy órán belül megvolt a vevő, aki még abba is belement, hogy a kiköltözés csak később történjen meg.
A lakás árából és a hosszú távra felvett kölcsönökből el lehetett kezdeni építkezni. A gyerekek locsolták a betont, hordták a téglákat, a nagyok a nagyobbakat kettesével, de még a négyéves kislány is, a kicsiket egyesével. És jöttek sorra szombatonként segíteni a barátok, a templomi férfiak, és épültek a falak, hamarosan már a tetőt húzták. A pénz fogytán volt, amikor megint jött egy rendelet, hogy a családosok a gyerekek száma szerinti támogatást kaphatnak építkezéshez. Meg se kellett állni a munkákkal. A belső vakolást és festést szeretetből végigcsinálta egy ismerős, és bár nem volt még minden készen egy darabig, egy újabb karácsony előtt a család beköltözhetett a szép, nagy, kertes házba. Néhány hét múlva már ide született a nyolcadik baba. Ő ma zongoraművészként járja a világot. A többiek között van zenész, üzletember, postás, tanár. Sokfelé vitt az útjuk, de egyöntetűen vallják, hogy felnőttként az egyik legnagyobb kincs az életükben a testvéreik megtartó közössége.
Ez a történet pedig nem mese, egészen közelről láttam: a legnagyobb gyerek ebben a családban én magam voltam. Azonban ez nem csak annak a története, hogyan lett nekünk házunk, hanem ima-meghallgatás is. Édesapám gimnazista korától kezdve naponta bement a templomba, ahol három dolgot kért a jó Istentől: legyen jó felesége, olyan munkája, amit szeret, végül pedig rendes háza. Mindhármat megkapta. Ugyanakkor arra is példát kaptam már gyerekként, hogyan gondoskodik Isten azokról, akik egészen Rá bízva magukat, merik elfogadni Tőle nagy ajándékait: a gyerekeket.
Popovicsné Palojtay Márta
A Szentírás Isten gondviseléséről
„Elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá.” Mt 6,33
„Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.” 1Pét 5,7
„Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?” Mt 6,26
„Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.” Mt 21,22
„Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát!” Mt 10,30-31
„Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” Mt 6,34
© Új Hajtás - Egyházmegyei Hatóság, Munkács 2006-2024.
Minden jog fenntartva!