Alfa kurzus Nevetlenfaluban – és nem csak ott

696

Idén januárban kezdődött el az Alfa kurzus férfiak számára, melyet hetente egy alkalommal rendeztek meg. A kurzus kezdeményezője és lelki vezetője Hajas Ámosz atya volt.

A kurzus célja, hogy a plébánián és a templomon kívül is tudjunk beszélni a hitünkről és Istenről, ami jelen esetben egy kávéházban történt meg.

Minden alkalmat közös vacsorával indítottak, ami jó hangulatot és kötetlen beszélgetést eredményezett. Ezután következett egy előadás, amiben kérdések hangzottak el, és közösen átbeszélték egymással saját tapasztalataikat és az Istenről alkotott véleményüket. Ebből a sorozatból 12 alkalmon vettek részt.

Az utolsó alkalmon az egyik részvevő ezt mondta: „Eddig csak egy ablakon keresztül, kívülről nézve láttam az egyházat és a templomi közösséget, a kurzus végére úgy érzem, hogy már belülről vagyok tagja ennek az élő közösségnek.”

Ugyanez az Alfa kurzus megvalósult a csepei nők, a nevetlenfalui és az aklihegyi bérmálkozók számára is.

Fudella Anita

Előző cikkSzociális központot avattak Beregszászban
Következő cikkCserkészek, ha találkoznak – Cserkésznap Beregszászban