Az Egyházmegyei Pasztorális Tanács gyűlése

818

Beregszászban tartotta soron következő évközi gyűlését az Egyházmegyei Pasztorális Tanács (EPT) magyar nyelvű szekciója.

Az egyházmegye minden részéből összejövő, egyházközségükért tenni kívánó világi híveket Popovicsné Palojtay Márta, az Egyházmegyei Pasztorális Iroda vezetője köszöntötte. Örömmel foglalta össze a Tanács megalakulásától eltelt csaknem egy év eredményeit, az új és működő kezdeményezéseket, melyekben megnyilvánult a tagok lelkes munkája. Újra felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki papjával egyetértésben, az ő engedélyével, őt támogatva végezze a munkáját, az egész közösség javára, minél több ember bevonásával.

Petenko Miron sislóci plébános vetített képes előadásban mutatta be Fábry Kornél atya, az Eucharisztikus Kongresszus titkára összeállítása nyomán a egészséges plébánia ismérveit, számtalan ötlettel színesítve mondandóját. A jelenlévők megtudták, milyen jellegű programokat érdemes szervezni egy plébánián az új evangelizáció jegyében, hogy azokhoz is közel kerüljön az Örömhír, akik most még távolabb vannak tőle.

Ezután több beszámoló következett, többek között Alfa-kurzusok szervezéséről, egy másik helyen az Édesanyák Imái imacsoportok szerveződéséről és az első egyházmegyei találkozójukról, a fiatalokkal való munkában megélt csodákról és még sok egyébről. Hála Istennek, nincs hiány lelkes és elkötelezett szervezőkből, akik körül a többi hívő is megmozdul.

A találkozó egy részén Majnek Antal püspök atya is részt vett. Ő is örömét fejezte ki, hogy ennyien összejöttek azok a világiak, akik fontosnak tartják, hogy egyházközségükért és az egyházmegyéért tegyenek valamit. Rövid, de nagyon mély lelki buzdításában arra biztatta a jelenlevőket, hogy ne adják fel az evangélium terjesztésének ügyét, és tartsák szem előtt azt, hogy bármi történik is az életükben, Isten mindent a javukra fordít; Ő jelen van az életünkben, bármi is történik velünk.

Az Egyházmegyei Pasztorális Tanács összejövetelén összesen 59-en vettek részt, köztük 5 pap.

Adjunk hálát az Úrnak, és imádkozzunk tovább egyházmegyénk lelki megújulásáért!

Pápai Zsuzsanna

Előző cikkMegtartották a VII. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Napot
Következő cikkÖkumenikus imareggeli Ungváron