Az ungvári Szent György plébániatemplom jubileuma

905
uzhgorod1

Az ungvári Szent György templom felszentelésének 250. évfordulóját ünnepeltük április 23-án.

„Jubileumi évet nyitunk, mely egy esztendőn át tart – mondta Pogány István plébános atya –, s mely sok kegyelmi ajándékot tartogat számunkra.”

A meghívott vendégek között volt Bohdan Andrijiv, Ungvár polgármestere, az Ungvári Magyar Főkonzulátus képviselői, és Majnek Antal püspök atya, aki szentbeszédében felelevenítette Szent György legendáját. Mint mondta, a legendabeli hétfejű sárkány legyőzése ugyan mesés elem, az viszont igaz, hogy Szent György egész életét a gonosz (akit a sárkány jelképez) legyőzésére áldozta.

Az irgalmasság évében Szent Mártont követve meg kell fogadnunk Jézus új parancsát, szeretnünk kell embertársainkat, ha nehezünkre esik is Krisztus arcát felismerni bennük.

Az irgalmasság éve és minden búcsú alkalom arra, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és embertársainkhoz.

A szentmise körmenettel és szentségi áldással zárult. A templom udvarában az ungvári hívek agapéval várták a vendégeket és zarándokokat, a hangulatot pedig a Csipkés együttes népzenével pezsdítette fel még jobban.

Istennek legyen hála e szép ünnepért!

Ciganin M.

Előző cikk„Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad”
Következő cikkBúcsú Nagyszőlősön