Császlóci hittanosok karácsonya

583
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Karácsony az egyik legnagyobb keresztény ünnep (a húsvét mellett), Jézus születésnapja. Az öröm, a békesség, a család és a gyermekség, az otthon ünnepe. Az ember a szeretetet azáltal ismeri meg, hogy Isten szeretetből ajándékozta nekünk a Fiát.

A császlóci hittanosok már az adventi időszakban készültek karácsonyra. Adventi koszorút készítettek, melyek gyertyái, mint tudjuk a reményteli várakozás idejét jelképezik.

Míg az advent a várakozás ideje, a szenteste maga a megvalósult és beteljesedett csoda, a Megváltó születésének napja. Ezen az estén állítják fel a karácsonyfát, és ezen az estén ajándékozzák meg egymást a családtagok.

Kiscsoportos hittanosaimmal karácsonyfadíszeket készítettünk porcelángyurmából. A gyerekek a díszekkel a templom fenyőfáit díszítették.

A karácsonyi készülődésben a nagycsoportos hittanosok is aktívan részt vettek. Velük mézeskalácsot sütöttünk, melyet minden fiatal a maga ízlése szerint díszített. Ezeket „szeretetsüteményként” osztották a hittanosok a szentesti szentmisén részt vevő híveknek. Ezzel a cselekedettel megízlelhették az adakozás csodás érzését.
Karácsony első napján a szentmise után a hittanosok karácsonyi misztériumjátékkal kedveskedtek a híveknek, felidézve Megváltónk születésének eseményeit.

Mihalovicsné Tóth Krisztina
hitoktató

Előző cikkCsászlócon is járt a Mikulás
Következő cikkV. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Nap