Édesanyák köszöntése Császlócon

789
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Május első vasárnapja az édesanyák napja, világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. Ezen a szívmelengető ünnepen az édesanyáknak megköszönjük mindazt a szeretetet és gondoskodást, amellyel születésünk óta elhalmoznak bennünket. Az anyaság nem csak a gyermek felneveléséig tart, hanem életre szóló kapcsolatot jelent anya és gyermeke között.

Május 6-án imádsággal, versekkel és énekekkel köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat a császlóci hittanosok apraja-nagyja. A kis műsorra már hetekkel anyák napja előtt megkezdték a készülődést a gyerekek.

E napon, anyák napján mindenki a legjobb tudása szerint próbált kedveskedni annak az asszonynak, akinek az életét köszönheti, aki védi és oltalmazza élete folyamán. A Boldogságos Szűz Máriáról is megemlékeztünk, hiszen május Mária hónapja, amikor különös tisztelettel és szeretettel fordulunk égi Édesanyánkhoz. Mária úgy lett minden ember édesanyja, hogy a kereszten Jézus Krisztus ránk bízta őt, bennünket pedig őrá. Mindannyian kaptunk tehát egy égi édesanyát.

A hittanosok énekekkel, fohászokkal és virágcsokorral köszönték meg égi oltalmazónknak, közbenjárónknak, Szűz Máriának oltalmát. A gyerekek az édesanyákért szóló könyörgéseiket tárták a Mennyei Atya elé és kérték a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását a földi anyákért.

A kis műsor végén minden gyermek egy szál virággal és forró öleléssel köszöntötte fel Édesanyját és Nagymamáját.

Mihalovicsné Tóth Krisztina
császlóci hitoktató

Előző cikkHarangmegáldás Vezérszálláson
Következő cikkTavasznyitó a Zurgóval