EGY KORSZAK VÉGE

950

Munkács körül volt egy „német sziget”. Még van belőle egy kis maradék. E sorok írója három plébániát lát el, ahol még mindig német a liturgia nyelve.
Ilyen lehetett a hangulat 1720-30 körül Bamberg, Würzburg, Salzburg környékén. Gróf Schönborn volt akkor Kárpátalja kormányzója. Az itteni földművelést, ipart, fakitermelést ő akarta jobb szakemberekkel végrehajtani, akik egyben szaktudásukat átadták az ittenieknek is.
És jöttek és jöttek a németek, itt (is) új hazát teremteni. Kőrösmezőn fakitermeléssel, Munkács körül földműveléssel foglalkoztak. De nem csak azzal. Alapítottak egy eszményi társadalmat, Az idevándorolt németek kivétel nélkül katolikusok voltak. A falu építkezésénél a templom központi helyet foglalt el. De nemcsak az épület, hanem a plébánia is. A bevándorlókkal nem jöttek lelkészek.
Legalábbis nem tudunk erről. A faluk itt egy nagy családot alkottak. Együtt ünnepeltek és gyászoltak. Szorgalmasak, dolgosak voltak.
A Schönborn kastély, Munkácstól északra, már régóta szanatórium. Az utolsó Schönborn szenvedélyes magyar volt. Ezt állítja özvegye, aki évenként néhányszor itt megjelenik. A Grófnő igen kellemes, intelligens hölgy. Nemrég Munkács díszpolgárává is avatták. „Nekem nincs sok pénzem, de vannak összeköttetéseim” – szokta mondani. Elgondolkodtató. Mi készteti arra, hogy az ittenieket látogassa? Férjének tisztelete? Több ennél. Egy korszak – egy nagyobb időszakasz. Ennek a végnapjait éljük most. Amikor ideérkeztem, 1992 nyarán, a bárdházi templom tele volt. Közel 200 hívővel fogadott. Ma 30-35-en vannak. Ezek egy része is munkácsi vendég.
Állítólag a németországi felelősök későn kaptak észbe. Ha kb. 1994-ben gondoskodtak volna itt munkahelyről, meg lehetett volna fékezni a kivándorlást. De a bizonytalanság, munkanélküliség kényszerítette őket. Meg hát a közhangulat. Közben egy fél vagy egész élet gyümölcsét hagyták itt. Kertes nagy házat cseréltek fel egy lakótömb kis lakásával. A fiatalok, természetesen, Németországban is ingatlanos új egzisztenciát teremtettek maguknak.
A kivándoroltak még visszajönnek látogatóba. Ahogy mondják: „Itt szebb, de ott jobb.” Különösen búcsúkra jönnek vissza, és novemberben, sírokat látogatni. A kivándoroltak kinn egy kis közösséget alkotnak. Egy Kasselhez közeli kisvárosban hatvan család él az itteni faluból. Évente találkozóra jönnek össze egy német nagyvárosban, de ez nem az, ami volt. Ez a valóság. „Tempóra MUTANTUR.”

fr. Albert

A cikkek a Magyar Barátban jelentek meg

Előző cikkÚton-útfélen Kárpátalján
Következő cikkSzociális és karitatív munka, különös tekintettel a cigány pasztorációra