El-elgondolkodott rajta…

Az Atyához tartozásunk szabadít meg minket a téves istenfogalmaktól, és ez szabadít meg a téves istenpótlékoktól: a helytelen életvezetéstől és következményeitől. Ha Iz 43,1-7 találkozást jelentett számodra Istennel, akkor Isten számodra többé nem fogalom, tárgyias ismeret, amiből 12 egy tucat, hanem állandóan érlelődő találkozás: felszabadulás, bizalom, megújulás, megtérés.
Jézusnak az Atya az a csodálatos szeretetkapcsolat, amit feltétlenül vágyakozik velünk megismertetni. Nézzük csak meg, hogy a tépelődésekből hogyan vezet ki Jézus! Ezekről a lelki folyamatokról még több szó fog esni. Sok elméleti fejtegetés helyett azonban helyezkedjünk a kereszt elé, aztán innen tekintsünk majd vissza, mint az apostolok húsvét után. De hogy is kezdődött? Jn 1,45-50 Natanael magába roskadva töprengett a fügefa alatt. De rendkívül jelentős gondolatok között lehetett irányvesztett, hogy Jézus szavára: „Láttalak”, teljes csodálattal felel: „Rabbi, te vagy az Isten fia, te vagy Izrael királya!”
Az el-elgondolkodás lehet tépelődés, mint Natanaelé, lehet tiltakozás: „Távozz tőlem, Uram!”, lehet kelepcéket kereső, mint a farizeusoké és írástudóké, lehet gúnyos: „Szállj le a keresztről…!”
Lehet, hogy elmélkedésed nem hozott rendkívülit. Lehet, hogy belealudtál. Ne vádold magad, ne foglalkozz magaddal többet, mint a téged szerető, váró Istennel! 0 szelíden vár, szelídülj újra hozzá, és egy másik szöveggel próbálj újra 20-30 percet csendben imádkozni! Olvasd újra el a szöveget először az értelmeddel, aztán a szíveddel, de lassabban, keresve az ízét, állj meg és ismételd azt az egy-két szót, ami kibontja titkát! Jó, ha egy hasonlat vagy kép segít indításod kifejtésében. Nagyon fontos, hogy imává alakuljon elmélkedésed. Szólítsd meg Jézust, köszönd meg neki új látásodat, engedj a sírásnak, ha a tisztánlátásban így tudsz elmélyedni! Aztán írd le frissen! Ne fogalmazást írj, ne másoknak kerekítsd, hanem ahogy köztetek zajlik a kapcsolat. A Te és az Ő Kapcsolata ez.
Az idézet Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből való: „…Talán megzavar benneteket annak a szenvedésnek a nagysága, amit ti okoztatok nekem? Ne féljetek! Ez a kereszt az én számomra nem fullánk, ez a halál fullánkja lett. Ezek a szegek nem a fájdalmat verték belém, hanem az irántatok érzett szeretetemet mélyítették el bennem. Ezek a sebeim nem fájdalmas jajgatást hoznak ki belőlem, hanem inkább titeket vezetnek el a szívemhez. Nem azért van kifeszítve a testem, hogy súlyosabb legyen a szenvedésem, hanem hogy titeket öleljelek keblemre. Vérem hullása nem veszteség számomra, hanem értetek adott előleg” /LH III.640.o./.

Mészáros Domonkos