Fatima üzenete

253

1917. május 13-tól október 13-ig, a Fatimától 3 km-re fekvő Cova da Iria völgyben, a Szentszűz hat alkalommal jelent meg három gyermeknek: Luciának (10 éves), Ferencnek (9 éves) és Jácintának (6 éves). Mária Fatimában is kicsinyeket választ égi üzenetének hírnökeivé, ezzel is jelezve: a kicsinység az első feltétel, hogy megnyissuk szívünket Istennek.
Azon az emlékezetes vasárnapon a három gyermek juhait legeltette. Déltájban játékukat megszakítva, szokásukhoz híven, elimádkozták a Rózsafüzért. Váratlanul a felhőtlen égen villámlást észleltek. Vihart sejtve haza akartak rohanni, de a második villámlás után az egyik törpe tölgyfán fényben tündöklő csodaszép Asszonyt pillantottak meg. „Ne féljetek!” – ez volt az első szava a megrettent gyermekekhez…
A Szentszűz a gyermekek tudtára adta, hogy Ferenc és Jácinta nem sokáig fognak élni, Lúciának viszont szerzetesi életet szánt az Úr. „Neked még maradnod kell. Jézus téged akar felhasználni, hogy engem az emberek megismerjenek, és megtanuljanak szeretni… Sohasem hagylak el téged. Szeplőtelen szívem lesz a menedéked, és az út, mely téged Istenhez vezet.” Ekkor a három gyermek egy tövisekkel koszorúzott szívet vett észre a csodálatos Asszony jobb keze fölött. Lúcia megjegyezte: „Attól a naptól kezdve valóban forró szeretetet éreztünk Mária szeplőtelen szíve iránt.”
Július 13-án Lúcia arra kérte a Madonnát, nyilatkoztassa ki nevét, és műveljen olyan csodát, amely mindenkit meggyőz jelenése valódiságáról. A nagy csodára októberben került sor. Ezután hangzottak el a további titkok, amelyek tartalmára a jelenlevők a gyermekek elborzadást és szomorúságot tükröző arckifejezéséből következtettek. Az egyházi hatóságok 25 év múlva úgy vélték, hogy a lelkek javára nyilvánosságra kell hozni a titkot, ezért megparancsolták Lúcia nővérnek, hogy foglalja írásba a látottakat és hallottakat.
A „titok”három részből állt. Az első a pokol szörnyűségének látására, a második a spanyol polgárháború és a második világháború előrejelzésére vonatkozott. A harmadik titkot mindmáig homály fedi. Lúcia ennek leírását zárt borítékban megyéspüspökének adta azzal a meghagyással, hogy csak 1960-ban szabad felnyitni. A pápán kívül azonban mindmáig senki sem ismeri a tartalmát.
A hitetlenkedő, sőt gúnyolódó sajtó hatására egyre nagyobb tömeg kereste fel a jelenések színhelyeit. Október 13-án a hűvös, esős nap ellenére több mint ötvenezer ember tolongott a Cova da Iria völgyben. A három gyermek alig tudta áttörni magát a sokaságon. Lúcia ismét a nevéről faggatta a csodálatos Úrnőt. A jelenés ekkor a Rózsafüzér Királynőjének nevezte magát, s azt kívánta, épüljön kápolna ezen a helyen. „Ne bántsátok meg többé az Urat, akit már olyan sokszor megsértettek.” Ezek voltak a fatimai üzenetek utolsó szavai.
Búcsúzáskor a Szűzanya a Napra mutatott. Az eső hirtelen elállt. A felhők felszakadoztak, és láthatóvá lett a Nap. Ezüstösen ragyogott, mint a Hold, majd a szivárvány színeiben tündöklő sugárkévéket szórva, elkezdett hihetetlen gyorsasággal forogni. A tüzes korong megállt egy-egy pillanatra, majd folytatta káprázatos táncát. A fényképfelvételek tucatjai bizonyítják, hogy a tömeg lélegzetét visszafojtva, elragadtatva, fohászkodva, leírhatatlan megrendüléssel szemlélte a jelenséget. A három gyermek ezzel egyidejűleg a távozó Szűzanyában gyönyörködött, s a gyermek Jézusban, aki a kereszt jelével megáldotta a világot.

Hitélet