Hazai hírek

37
diocesis

December 15-én ünnepelték az őrdarmai (sztorozsnyicai) egyházközségben a templom visszaadásának 30. évfordulóját. Majnek Antal püspökkel együtt misézett Anton Konečný jelenlegi plébános, valamint Petro Zsarkovszkij, a visszaadás utáni első lelkipásztor, aki az addig almaraktárnak használt templomban megszervezte plébániát, a hívek közösségét.

Ugyancsak december 15-én ünnepelték Bustyaházán a templom visszaadásának 30. évfordulóját. A főcelebráns itt is Majnek Antal megyéspüspök, egykori bustyaházi plébános volt. A szentmisét vele együtt mutatta be Lucsok Miklós segédpüspök és Szulincsák Sándor jelenlegi plébános.

December 21-én volt Magyarországon Várföldi Tamásné László Mária temetése. Marikának és férjének, valamint az általuk létrehozott Egymásért Alapítványnak rengeteg szívből adott segítséget köszönhettünk az elmúlt években.

December 24-én Ferenc pápa gyulafehérvári érsekké nevezte ki Kovács Gergely pápai káplánt, a Gyulafehérvári Egyházmegye papját. Kovács Gergely atya eddig a szentéletű gyulafehérvári püspök, Márton Áron szenttéavatásának posztulátora is volt. Szentelésére február 22-én kerül sor Gyulafehérváron.

December 25-én, 82 éves korában elhunyt Bendász Dániel nyugalmazott görögkatolikus esperes. Temetése december 27-én volt Nagyszőlősön.

Január 6-án Ferenc pápa Pavlo Goncsaruk atyát nevezte ki a Harkiv-Zaporizsjai Egyházmegye megyéspüspökévé. Felszentelésére és beiktatására február 14-én kerül sor Harkovban.

Január 11-én Odesszában Stanisław Szyrokoradiuk püspök 25 éves püspöki jubileumát ünnepelte püspöktársai – köztük Majnek Antal püspök –, az egyházmegye papságai és hívei körében.

Február 3-án Schönbornban ünnepelték a megszentelt élet napját és újították meg fogadalmaikat az egyházmegyénkben szolgáló szerzetesek, szerzetesnők és papok, valamint a világi rendi közösségek tagjai. A szentmise főcelebránsa Majnek Antal püspök volt; a szentbeszédet és a szentmise utáni konferenciabeszédet Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyéspüspök tartotta.

„NE FÉLJ, ÉN NEM ÍTÉLLEK EL!” mottóval gyógyító hétvégét tartanak abortusz és vetélés feldolgozására. Lelki kísérők: Petenko Miron atya, Popovicsné Palojtay Márta és Perduk Tünde.

A lelkigyakorlaton ukrán-magyar fordítás lesz.

Időpont: március 6-9., péntek estétől hétfőig; a hétfő is munkaszüneti nap lesz, tehát egyáltalán nem kell szabadnapot kivenni rá.

Információk és jelentkezés: Tündénél (050-5464-758)

Minden hívást diszkréten kezelünk.