Hitoktatók lelkigyakorlata Bustyaházán

683

Március 16-18-án, péntek estétől vasárnap délig az egyházmegye hitoktatói számára találkozó és lelkigyakorlat volt Bustyaházán. A hétvége lelki programját Németh Sándor és Butsy Lajos atyák tartották. A hitről – mint alapvető isteni erényről – és a közösség fontosságáról, a közösségépítés mikéntjéről elmélkedtünk, beszélgettünk. Az előadások, a közös imádságok, szentmisék, keresztúti elmélkedés, a tapasztalatcserék, valamint az ezeket kiegészítő kötetlen, személyes és közös beszélgetések, közösségi játékok – amelyek egyúttal ötleteket adtak arra, hogy hogyan lehet a hittanórákat is egy-egy játékkal színesebbé tenni – mind gazdagították a résztvevőket.

A lelkigyakorlatos hétvégén Csaptól Szlatináig több településről voltak résztvevők. Bár a létszámot tekintve családias körben zajlott a program, akik ott voltak, mind azzal búcsúztak egymástól, hogy „reméljük, mielőbb újra találkozunk”. Köszönjük a szervezőknek, Sándor és Lajos atyáknak, valamint mindazoknak, akik hozzásegítettek bennünket e találkozó létrejöttéhez!

egy résztvevő
Előző cikkÉlményeim a szinyáki ifjúsági lelkigyakorlaton
Következő cikkHideg szélben mendegélt, nemsokára tűzhöz ért…