Húzzuk az igát

Kijelentő módban, de felszólításként is keserű kifakadás: „Húzzuk az igát.” A mindennapok igáját, mit is tehetnénk egyebet? Reggel az ébresztőóra csörgése úgy indít sietségre, mint régi igavonókat az „ösztöke”. Gyors reggeli, néhány intő szó a gyerekeknek, hogy figyeljenek az órákon… Aztán a napi munka (jó, ha van!!!). Visszafojtott vagy udvarias szavakkal álcázott dühöngés, hogy nem „húz” mindenki egyformán.
Sokan megromlott házasságukat is igának érzik, amitől szívesen szabadulnának. Mások anyagi érdekekért, a birtoklás gyönyöréért hajtják fejüket igába, és valóban „inaszakadtáig” – egészségüket, életüket veszélyeztetve és pusztítva – vállalnak a nyakukba újabb terheket. Ebben a helyzetben talán(?) a vallásos élet a maga szabályaival, kötelezettségeivel, erkölcsi elvárásaival újabb igának tűnik, amit igyekszik elkerülni az ember.
Pedig a Szentlélek nem hajt igába, hanem szabaddá tesz. Ez Pünkösd örömüzenete. Szent Pál apostol így tanúskodik erről: „Ahol az Úr lelke, ott a szabadság!” (2Kor 3,17).
Hinni, Istenhez tartozni, Jézust követni nem nyűg, nem megbéklyózó kötöttség, nem iga, hanem felszabadulás. A Pünkösdi Lélek Jézus szabadító munkáját folytatja most is Kárpátalján, és az evangélium hitelességéről tanúskodik. Jézus korának vallásos vezetői a „nem szabad” igájával terhelték meg a zsinagógák közösségét.
Szombaton gyógyítani – nem szabad!
Mosdatlan kézzel enni – nem szabad!
Pogányok küszöbét átlépni – nem szabad!
Bűnösökkel egy asztal mellé ülni – nem szabad!
Jézus azonban nem alávetettje, hanem Ura a „nem szabad”- nak, és követőit ebben a szabadságban részesíti.
Urunk, akinek a neve is Szabadítót jelent, más szabadságot nyújt. Már születése előtt erre utal az angyal szava: „Ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt 1,21). Feltámadása után pedig azt mondja tanítványainak: „Vegyétek a Szentlelket…!” (Jn 20,22-23). A Szentlélek Jézus bűnbocsánatának szabadságában részesít. Nem vagyok többé a bűn rabszolgája. Nem kell azt tennem, ami bűnös. Szabad vagyok arra, hogy a rosszat jóval viszonozzam. Szabad szeretnem ott, ahol mások gyűlölnek. Nem kell követnem a korszellem törvényeit, divatját. Nem függök attól, hogy mások megtapsolnak vagy éppen kifütyülnek. Szabad vagyok a jóra. Nem kötöznek meg szenvedélyek. Az önzés magánzárkájának ajtaja megnyílt előttem. Szabad vagyok! Jézus szabadított meg. A Szentlélek részesített ebben a szabadságban.
Miért húznánk tovább az igát?

R. Gyula, Munkács