Holnap, május 18-án ünnepeljük korunk szent pápája születésének századik évfordulóját. Sokunk előtt ott van még derűs, szeretetteli arca, kedves humora, aki olyan mélyen merült el mindig az Úrral való kapcsolatában, komolyan, sőt szigorúan véve mindazt, amit kell. Igazi atyja volt egyhá-zunknak, papoknak, híveknek, fiataloknak, idősek-nek, szenvedőknek és betegeknek. Volt erős, sportos fiatalember, volt betegségtől és szenvedéstől meggyötört idős ember, aki ezért sokakat megértett, biztatott és megvigasztalt írásaival, vagy találkozáskor egy-egy szavával, gesztusával.
„Róma püspökévé való megválasztásom első napjától, 1978. október 16-ától kezdve különleges erővel visszhangzott bennem Jézus sürgető hívása: »Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek« (Mk 16,15)” – mondta egyszer. 104 utat tett meg 26 éves pápasága alatt a világ számos országába, hogy hirdesse Isten szavát és szeretetét az ott élő híveknek és jóakaratú embereknek. Ez hozta őt Ukrajnába is 2001-ben, amikor Kijevben és Lembergben számos hívővel találkozott – Kárpátaljáról sokan utaztunk akkor Lembergbe, és bár bőrig áztunk a hideg esőben, örömmel töltött el minket, hogy ott lehettünk szentmiséjén, hallhattuk biztató, szeretetteli szavait.
„Mit mondana ma nekünk Szent II. János Pál?” Milyen üzenettel fordulna hozzánk 2020 májusá-ban, ebben a mindannyiunk számára nehéz időben, amikor a koronavírus-járvány ellen küzdünk?” A Lengyel Püspöki Konferencia ezeket a kérdéseket tette fel levelében, amelyet a mai napon olvastak fel az ország templomaiban.
A lengyel püspökök a szent pápa székfoglaló beszédének felejthetetlen mondatait idézik válaszul: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy »mi lakik az emberben«. De egyedül ő tudja ezt!”
Krisztus tudja, mit hordozunk ma magunkban, tökéletesen ismeri örömeinket, aggodalmainkat, reményeinket, félelmeinket és vágyainkat. Csak Ő tud választ adni a jelenlegi kérdéseinkre – folytatják a lengyel főpásztorok. Meggyőződésük, hogy ha élne a lengyel pápa, akkor biztosan megértené azokat az embereket, akik bezárkóztak és karanténban vannak. Imádkozna a betegekért, a halottakért és családjaikért. Szent II. János Pál életében gyakran volt kórházban úgy, hogy nem tudott szentmisét bemutatni. Testvére, Edmund 26 évesen hunyt el, fiatal orvosként, mert elkapott egy fertőzést az egyik betegétől. II. János Pál megértette és értékelte az orvosok, az ápolók, az elsősegélynyújtók és az egészségügyi dolgozók munkáját, akikkel találkozott, és akikért gyakran imádkozott.
A levélben szó esik a pápa elleni merénylet pillanatáról is, hogy milyen nyugodt maradt annak ellenére, hogy a helyzet drámai, a halál fenyegetése pedig nagyon is valóságos volt. Bár fájdalmai voltak sebei miatt, nem esett pánikba, és mielőtt elvesztette volna az eszméletét, azonnal Szűz Mária oltalmába ajánlotta magát, és azt mondta: megbocsát annak, aki rálőtt.
Végezetül néhány mondatot idézünk Veres András győri megyéspüspöktől, melyeket II. János Pál pápára emlékezve mondott: „Az Istennek való teljes odaadottság adja meg az örök életbe vetett biztos reményt. A hívő ember nem vonakodhat életének odaadásában, ez ad értelmet létének, nemcsak a jövőre nézve, hanem a jelenben is. Isten szeretetében egymásért élni, egymás szolgálatában élni: ennél nagyobb öröm és ennél nagyobb életkedv nem érhető el másképpen. Ezt Szent II. János Pál pápa a saját életével bizonyította. Emlékszünk rá, hogy amikor már nagyon beteg volt, sokan felvetették a kérdést, hogy miért nem mond le, súlyos betegen miért áll nyilvánosság elé. Ő bizonyítani akarta, hogy az életnek ilyen állapotban is van értelme, az élet teljessé tételében helye van a szenvedésnek is.”
Kérjük továbbra is bizalommal a szent pápa közbenjárását, aki az Atya házából is ugyanolyan gondoskodó szeretettel tekint ránk, mint földi életében. Szent II. János Pál pápa, vezess minket életpéldáddal utunkon, taníts minket is az Istennel való bensőséges kapcsolatra, és könyörögj értünk!
A Magyar Kurír hírei alapján összeállította: Pápai Zsuzsanna