In memoriam Károlyi Lajos

844

Immáron egy éve annak, hogy Mons. Károlyi Lajos pápai prelátus, mindenki Lajos atyája. visszatért Teremtőjéhez, a Mennyei Atyához. Gyorsan elrepült ez az egy esztendő Lajos atya, a jó pásztor nélkül. Hiányát talán valamennyire pótolja az a sok-sok jó és szép emlék, amit tőle kaptunk hittanórákon, szentbeszédekben, vagy személyes beszélgetésekben. Évtizedeken keresztül rendületlenül nagy-nagy szeretettel ment és hirdette az evangélium örömhírét Ungvártól Nevetlenig. Együtt örült és együtt szenvedett híveivel, mindig ott volt, ahol szükség volt rá. Idős kora ellenére tette a dolgát, még meggyengült egészségében is a tenni akarás hajtotta. Nehezen fogadta el a segítséget, mert nem akart senkinek a terhére lenni. Sokan köszönhetik hivatásukat neki, a tanító példaképnek. Csak az hal meg, akit elfelejtenek – tartja a mondás, ám ő továbbra is ott él mindannyiunk szívében, lelkében.

Eltávozását követően, halálának emléknapján minden hónapban gyászmisére gyűltek egybe a mezőkaszonyi hívek Babály András plébános atya vezetésével, hogy egykori lelkipásztoruk lelki üdvéért imádkozzanak. Közben számos egyházközségben gyűjtést szerveztek a hívek Lajos atya síremlékére.

A Jó Isten kegyelméből és a sok jószívű adakozónak köszönhetően ez év augusztusától méltó síremlék jelzi Lajos atyánk nyughelyét a mezőkaszonyi templom kertjében.

Megragadva az alkalmat, szeretnénk köszönetünket kifejezni Majnek Antal püspök atyának a jelentős anyagi támogatásért, Babály András plébános atyának, aki a sok-sok anyagi segítség mellett jelenlétével erősített bennünket a munkálatok alatt, valamint köszönet és hála mindazoknak, akik anyagiakkal vagy fizikai munkával járultak hozzá a síremlék és az emlékpark kialakításához. A Jó Isten áldását kérjük mindannyiukra.

Váradi Natália

Előző cikkMindszenty József 1956-ban
Következő cikkHazai hírek