Karitászok és polgármesterek

A Munkácsi Szt. Márton Egyházmegyei Karitász és a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványa nyár folyamán konferenciát szervezett a karitászok és más segélyszervezetek, ill. az állami vezetők részére. A hétvégi programot a magyarországi Nemzeti Civil Alaptól pályázati úton elnyert támogatásból sikerült megvalósítani.

Célunk a konferencia megszervezésével az volt, hogy segítsük az állami és civil szervezetek közötti jobb együttműködést. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy személyesen is megismerjék egymást, és kölcsönösen tájékozódjanak: kinek milyen problémái, lehetőségei vannak, ki mit szeretne elérni. Hol, miben tudják egymás munkáját segíteni, a közös cél, a helyi lakosság segítése ügyében, hiszen ez a kapcsolódási pont kettőjük munkája között.

Tudom, sokan legyintenek, hogy az állami tisztviselők, politikusok, nem a közösség szolgálatáért vállalják vezető pozíciójukat, hanem a saját gyarapodásuk miatt, és nincs mit tárgyalni, együttműködni velük. Szerintem, annak ellenére, hogy ez sok esetben igaz lehet, mégis szükséges, hogy keressük az együttműködést, mivel nincs más út a szociális és oktatási programok, intézmények folyamatos fenntartásához, hiszen egyre kevesebb magyarországi és egyéb nyugati segély érkezik ezekre a célokra. Az államnak annál is inkább támogatnia kell a karitász munkáját, mivel a rászoruló ukrán állampolgárok javát szolgálja. Az államnak tehát hálásnak kell lennie e szervezeteknek, hogy ennyit fáradoznak a közjó érdekében.

Talán nem fölösleges tudatosítani azt, hogy kölcsönös előnyöket hordoz magában az együttműködés. Az állam számára előnyös, ha minél több civil szervezet működik a területén, hiszen olyan intézményeket, szolgáltatásokat valósítanak meg, amelyeket egyedül nem lenne képes létrehozni, fenntartani. A civil szervezetek összegyűjtik a megfelelő, elhivatott embereket és legtöbbször külföldi anyagi és szellemi támogatást is szereznek munkájához. Nagy segítség számukra, ha a helyi, járási, megyei hatóságok pozitívan állnak munkájukhoz és segítik őket, akár anyagilag, akár úgy, hogy az adminisztratív kérdésekben (engedélyek kiadása, ellenőrzések stb.) támogatólag állnak melléjük, nem akadályozzák tevékenységüket.

A hétvégén velünk volt egy tréner házaspár Perecsenyből, akik számos gyakorlati foglalkozást és előadást tartottak a projektírásról, szervezésről, helyes vezetői magatartásról és segítették a közös együttgondolkodást. Bátorítást adtak ahhoz, hogy a karitászokban folyó munkát érdemes lenne minél szélesebb körben bemutatni, hiszen ők sem tudtak arról, hogy Kárpátalja-szerte ennyire színes és sokféle munkát végez a karitász. Az ismertség nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a politikai élet szereplői támogassák ezeket. Jó példa erre az egyik ungvári segélyszervezet, akik sérült gyerekek rehabilitációjával foglalkoztak, és amikor a helyi önkormányzat hasonló céllal akart létrehozni egy intézményt, őket kérte föl ennek beindítására és működtetésére. Nem mindegy tehát, hogy a megfelelő szellemiségben és színvonalon működtetett szociális, oktatási intézmények létéről tudnak-e a politikai döntéshozók, helyi, járási és megyei szinten.

A programon részt vett Viktor Szimon atya Kijevből, az ukrajnai római katolikus országos karitász (rövidebb nevén: Karitas Spes) főtitkára, aki előadásában bemutatta, hogyan épül föl a nemzetközi karitász, ebbe hogy tagozódik be a Karitás Spes, az egyházmegyei és plébániai karitász-szervezetek. Hallhattuk, hogy a karitász a katolikus egyház hivatalos szeretetszolgálata, és így az egyházi hierarchiának megfelelően épül fel: a Vatikánban működő Caritas Internationalis, a világ hét régiójában fogja össze az országos püspöki karok mellett működő nemzeti karitászok, ezeken belül a püspökségek mellett létrehozott egyházmegyei, ill. az egyházközségekben működő plébániai karitászok munkáját.

A kárpátaljai és más ukrán karitászok a Kijevben lévő ukrán nemzeti karitászon keresztül vannak kapcsolatban a régió központjával, a brüsszeli Caritas Europaval, és ezen keresztül a római Caritas Internationalisszal. Viktor atya bemutatta az ukrán karitász tevékenységét is: gyermekprogramokat, étkeztetést, nyaraltatást, öregekkel való foglalkozást, házi betegápolást, öregotthont, betegek támogatását, segélyezését.

A hétvége alatt azt tapasztaltuk, hogy mind állami, mind civil szervezetek részéről csökkent az egymással szemben meglévő előítélet, hiszen jobban megismerhették egymás munkáját, gondolkodását és talán tényleg sikerült meglátni azt, hogy a cél közös: a helyi emberek életének segítése, támogatása. Sajnálatos azonban, hogy olyan településekről, ahol problémák vannak a karitászok és a helyi állami szervek között, nem jöttek el a polgármesterek, így ők nem juthattak erre a pozitív felismerésre.

Török Dénes