Az elfojtott harag harmadik jellemzője a haragot kiváltó eseményeken való rágódás, tépelődés. Lelki szemeink előtt – mint egy videofilmet – újra és újra lejátsszuk a jelenetet. Magunk előtt látjuk a másik arckifejezését, halljuk a szavait, újra átéljük az egész helyzetet.
A baj csak az, hogy mindez belső monológ formájában zajlik. Sem az érintett személlyel, sem egy bizalmas baráttal nem beszéljük meg a problémát. Ha ez a káros folyamat nem szakad meg, akkor végül az elfojtott harag befelé robban, és érzelmi összeomlás, depresszió, esetleg öngyilkosság formájában fejeződik ki.
Napjaink szomorú tendenciája, hogy a haragjukat magukba fojtó emberek közül egyre többen robbannak kifelé. Kétségbeejtő érzelmi állapotukban erőszakosan lépnek fel azzal szemben, aki felboszszantotta őket. Nyilvánvaló, hogy az elfojtott harag éppolyan pusztító, mint a kifelé robbanó indulat. Pál apostol így figyelmeztet minket: „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” (Ef 4,26-27). Pál arra figyelmeztet minket, hogy a haragunkat minél hamarabb dolgozzuk fel, lehetőleg még aznap, különben az ördögnek engedünk teret, azaz további bűnnek tesszük ki magunkat.
Az apostol továbbá arra int, hogy szabaduljunk meg haragunktól. „Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, mint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Ef 4,31-32).
Salamon király a következő bölcs tanácsot adja: „Ne bosszankodj föl lelkedben hirtelen, mert a bosszankodás az ostobák szívében tanyázik.” (Préd 7,9). Ostoba az, aki engedi, hogy a harag lakozást vegyen a szívében. A bölcs ember gyorsan megszabadul a haragtól, amely eredeti rendeltetése szerint csupán látogatója lehet az emberi szívnek, nem pedig a lakója. Mindannyian szoktunk haragudni, de a tagadás, elfojtás és tépelődés sohasem lehet a harag kezelési módja, ahogy ezt a Szentírás is világosan értésünkre adja. Biztos találkoztunk már ilyen kijelentéssel (ami kamaszkorban elég gyakori): „Gyűlölöm az apámat, az anyámat.” Az ilyen indulatos kijelentések majdnem mindig a szülő által elkövetett sorozatos bántásokból fakadnak. A kamasz elraktározza a sérelmeket és a haragot magában, ami lassanként neheztelés, keserűség, végül pedig gyűlölet formájában jelenik meg.
A gyűlölet sohasem egyik napról a másikra alakul ki. Legfőbb forrása az emberi szívben hosszú időn át megtűrt és táplált harag.
Szinte törvényszerű, hogy aki gyűlöl valakit, az rosszat kíván neki, sőt ezt gyakran végre is hajtja. Ezzel azonban Isten előjogát bitorolja. „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az Ő haragjának, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek – így szól az Úr.” (Róm 12,19).
Milyen pozitív lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy megszabaduljunk elfojtott haragunktól?
Először is: ismerjük el, hogy haragszunk! Másodszor: osszuk meg a problémánkat egy bizalmas barátunkkal vagy egy családtaggal! Ez segít abban, hogy eldöntsük, kell e vállalnunk a konfrontációt azzal a személlyel, akire mérgesek vagyunk. Talán úgy döntünk, hogy felülemelkedünk a problémán. Ha azonban továbbra is tanácstalanok vagyunk, érdemes felkeresni a lelkipásztorunkat vagy egy szakembert – lelkigondozót – is a problémánkkal. Semmiképpen ne engedjük, hogy a harag gyökeret verjen bennünk! Ha észrevesszük, hogy egy barátunk vagy egy családtag haragot táplál magában irántunk, próbáljunk segíteni neki. Ilyen mondatokkal kezdhetjük a segítséget: „Lehet, hogy tévedek, de én úgy látom, mintha bántana valami.” Ha elutasító választ kapunk, fogadjuk el! De az is lehet, hogy ez az érdeklődés lesz a kezdő lökés ahhoz, hogy végre szembenézzen haragjával.
A Szentírás arra bátorít, hogy tanuljunk meg pozitív és szeretetteljes módon bánni a haragunkkal. A dühkitörés, illetve a harag elfojtása mindenkinek árt, elsősorban annak, aki haragszik, de a körülötte élőknek, sőt a tágabb környezetének is. Nem tölthetjük be Isten velünk kapcsolatos tervét, amíg dühkitöréssel vagy elfojtással kezeljük haragos érzéseinket.
Babály András