Valóban,mostanában egyre gyakrabban hallani ilyen és ehhez hasonló fohászokat. Természetesen, nem a gazdagok és hatalmasok szájából hangzanak el, nem is a zavarosban halászókéból. Ok mossák a kezüket, mint a történelem során bármikor, mondván: „Mit tehetek arról, ha valaki eltékozolta az életét és végül legalulra kerül?!” Sőt, manipulálva a médiákat ez az élősdi társadalmi réteg eltitkolja a bajokat, betegségeket és tragédiákat. Sajnos, ez a manipuláció annyira sikeres, hogy az eltompított agyú, kimerült idegrendszerű passzív fogyasztóvá degradált tömegekkel elhitetik azt, hogy nincs is gond. Hajlamossá válunk elhinni, hogy biztonságban vagyunk. „Igen. Rejtegetjük, és a jólét kis szigeteire menekülünk előle, az úgynevezett társadalmi életbe, mert ott biztonságban érezzük magunkat. Holott ez a biztonság csak hazugság, illúzió. Ezzel a biztonsággal csak eltakarjuk a szemünket, befogjuk a fülünket. De egy napon mégiscsak szétrobban minden.” – mondja K.Wojtyla „A mi Urunk testvére” c. drámájának főhőse.
Az elmúlt kommunista rezsimtől átvett igen gyenge szociális háló szétszakadt, s megdöbbenve tapasztaljuk jelenlegi helyzetünket. Istentől kapott büntetés volna? Az emberi nyomorúság mértéke megegyezik a büntetés mértékével? Vajon V. Hugó Jan Valjanja kiérdemelte súlyos láncait, börtönét, nyomorúságát? Szerencsénkre, nem vagyunk magunkra hagyatva ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában, hiszen megújuló hitéletünk pásztorai segítségünkre vannak ebben. Fokozatosan kezdünk magunkhoz térni a bódító hazugságokból. Egyre nyilvánvalóbbá válik számunkra, hogy a nyomorultság állapotán önmagunk keveset segíthetünk, mivel ez az isteni megpróbálás eszköze. Csak enyhíthetünk magunk és mások nyomorán.
Ez keresztényi kötelességünk, amit egy lelki emelkedettség eredményez. E nélkül csak képmutatók lehetünk. Önmagunkat is könnyen becsaphatjuk. A fentebb említett mű főhősét így korholja egy bírálója: „Mire akar kilyukadni? Az irgalmasságra? Hogy néhány zloty adomány ellenében joguk legyen a bankokba erdőkbe, értékpapírokba, részvényekbe és ki tudja még mibe fektetett millióinkat nyugodtan élvezni? Mert elég hébe-hóba odavetni néhány zlotyt, méghozzá pontosan kiszámított, kiméricskélt zlotyt. És minden rendben lesz!” Vigyáznunk kell tehát, ne essünk csapdába!
Mi lehet a megoldás? A legegyenesebb, leginkább közérthető módon ezt Lukács 12,33-ban találhatjuk meg:”Adjátok el amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj és nem rágja szét a moly.”
Ugye, milyen egyszerűen hangzik? Mégis milyen nehéz megcselekednünk! Biztos egzisztenciát szeretnénk, hátralevő éveinkben csalódásoktól és emésztő gondoktól mentes életet. Jézus szavai azonban megnyugtatnak, amikor az ég madarainak vagy a mezők liliomainak gondtalanságát hozza példának. Azt szeretné, hogy gondtalan gyermek módjára éljünk, mint pl. Assisi Szent Ferenc. Ez a gazdag családból való aranyifjú le tudott mondani a világi szórakozásokról, élvezetekről, mert megérintette egy teljesen más világ igézete. Ő megkapta a kiválasztottak kegyelmét, tudott mezítláb, éhezve, ázva-fázva, boldogan járni e világban – az Atya melege elég volt neki.
Gyakorlatilag nem tudunk túladni anyagi javainkon, mert azok kötve vannak másokhoz is: a családunkhoz, velünk kapcsolatban álló emberekhez, stb. Megoldás azonban így is van: szakadjunk el lélekben ezektől a ja-vaktól, és igyekezzünk ezt ne a saját, ha-nem mások javára fordítani. így már a földön megkezdődhet a „mennyei kincsek” gyűjtése, s rájövünk, hogy mennyi feles-leges holmink van, amikkel rászoruló test-véreinket megajándékozhatjuk.
„Mert amit közülük a legkisebbel tesztek — velem teszitek.”
Szvirida János,
Munkács