Korláthelmeci szabadtéri keresztút és szentmise

1057

Idén hetedik alkalommal rendezték meg Korláthelmecen a szabadtéri keresztutat és szentmisét, ez alkalommal kicsit szakítva a hagyományokkal nem virágvasárnap, hanem az előtte lévő szombaton. A találkozó meghívott vendégpapja és a szentmise főcelebránsa Michels Antal munkács-váraljai plébános volt. Az esős idő ellenére mintegy 500-an gyűltek össze, elmélkedték és járták végig Jézus Krisztus keresztútjának 14 állomását. Számomra nagy élmény volt látni, ahogy a sok ember énekelve, imádkozva haladt stációról stációra, itt-ott kön.- nyes arcokat is felfedeztem közöttük. Az imádkozó egyház arca…

A szentmisét hagyományosan a domboldalban, a temető mellett tartották meg, a 14. állomás után. A felállított sátrakra szükség is volt, mert a keresztút vége felé már eleredt az eső és egészen a szentmise végéig esett is. Érdekes módon nem zavart, hanem még inkább segített átélni a keresztutat és a szentmisét is, mely zenei szolgálatát az ungvári ifjúsági énekkar látta el. A temető szélén, a síroknál ott voltak a gyóntató papok, akik a bűnbocsánat szentségét szolgáltatták ki. Hosszú sorok kígyóztak feléjük…

Michels Antal atya a prédikációban hangsúlyozta a választás fontosságát: mennyire fontos Krisztust választanunk, olyan valakit, akinek királysága örök, nem mulandó, mint a földi rendszerek, legyen az feudalizmus, kommunizmus, vagy épp demokrácia… Krisztust választani, az ő országához tartozni a lényeges.

A szentmise után a korláthelmeci hívek által készített agapén vehettünk részt.

Calem

Előző cikkA Meglepetés Színház társulata Kárpátalján
Következő cikkGyertyaöntő műhely megnyitása Visken