Krisztus a mennybe fölmene, alleluja!

Így kezdődik egyik legszebb, a mennybemenetelről szóló énekünk. Ebben az ujjongásban már benne van az a hit, amit az Egyházban évszázadok alatt kiforrott, amikor tagjai megértették, mi miért történt. Amikor a mennybemenetel történt, az apostolok még egészen másképp gondolkodtak, éreztek. Jézus a Szentlélekkel való megkeresztelkedésről beszél, ők pedig ezt kérdezik: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Nem értik… S amikor a halálból visszakapott Mesterük, akinek annyira örültek az elmúlt negyven napban, felemelkedett a mennybe, biztos, hogy az apostolokat szomorúság fogta el az elválás miatt.

Bár már hitték Jézus isteni mivoltát, mégsem mertek tanúskodni róla az emberek előtt. „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt” – ahogy Jézus meghagyta nekik. Nem tudták, mire várnak, nem tudták, miért teszik, de hittek Jézusnak és szót fogadtak neki. Kilenc napon át buzgón imádkoztak. Ez volt az első Szentlélek-kilenced. S ami pünkösd napján történt, az minden elképzelésüket meghaladta.

Eltöltötte őket a Szentlélek, Krisztus Lelke, és elsöpört bennük minden félelmet, megnyitotta szívüket és értelmüket. A bennük égő tűz az emberek közé vitte őket, és hatalmas erővel hirdetni kezdték Krisztust – aki, mint most már tudták, tapasztalták: velük maradt bennük lakó Lelke által. S ez a Lélek hihetetlen erővel működni kezdett bennük, mert hagyták, hogy működjön. Ezrek tértek meg már tanúságtételük első napján, s örvendezve élték meg az evangéliumot. Ahogy Jézus ígérte, betegeket gyógyítottak a Lélek erejével, s olyan ékesszólást adott nekik, hogy a bíróság nem tudott mit felelni rá. Tanácstalanságukban megbotozták őket és megtiltották nekik, hogy Jézusról beszéljenek (persze hiába – ki tilthatja meg a vulkánnak, hogy láva ömöljön belőle?), de érveket nem találtak. A Szentlélek segítségével érteni kezdték Jézus tanításának a lényegét, s ezt adták tovább, ebben a légkörben élt az ősegyház. „Megremegett a föld”, ahol a keresztények imádkoztak, annyira eltöltötte őket a Szentlélek.

Isten Lelkének ugyanolyan ereje van ma is, mint akkor, hiszen Ő örök és változatlan. Vajon miért nem tapasztaljuk meg ennyiszer és ilyen erővel az Ő működését?
A kérdés az, mennyire hagyjuk Őt működni az életünkben, mennyire bízzuk rá életünket, mennyire kérjük ki véleményét döntéseinkben, s mennyire hiszünk Neki. Ma is vannak csodák azok életében, akik hittel imádkoznak és kérik Isten közbenjárását. Csodás lelki, de nemegyszer testi gyógyulások is történnek azok imájára, akik hittel imádkoznak. (Nemrég jutott tudomásomra egy olyan imameghallgatás, amikor valaki hittel kérte Istent, hogy mutassa meg erejét, s egy olyan daganat tűnt el egyetlen éjszaka alatt, melyet este még kézzel is ki lehetett tapintani. S ez nálunk történt, Kárpátalján, nem valahol messze a világban.)

Krisztus a mennybe fölmene, alleluja! Ezért mondunk örömmel alleluját! Jézus a mennybe ment, de elküldte Lelkét, Aki megértette velünk az ő tanítását, és megmutatta nekünk azt a csodálatos, izgalmas lehetőséget, hogyan élhetünk Krisztus tanítása szerint, s akkor a Szentlélek ereje, bátorsága, öröme fog mozgatni minket, ez fog sugározni életünkből.

Ha ez mégsem így van, időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: nem kényelmesedtem-e bele keresztény életembe? (Ezt még a papoknak, szerzeteseknek is meg kell kérdezniük időnként maguktól, sőt még a cikk írójának is…). Nem merül-e ki a kereszténységem abban, hogy elmondom az imáimat, vasárnap és ünnepnapokon elmegyek a templomba, akár részt veszek egy egyházi eseményen, jótékonykodok… Ezek is értékes dolgok, de Isten ennél többet akar: azt akarja, hogy Ő életünk része, alapja legyen. Akitől megkérdezem: „Mit akarsz, Uram, hogy tegyek? Mi a te szándékod velem? Mert te vagy az én életem Ura, Te mondd meg, mit akarsz az életemmel, tudom, hogy az úgy lesz a legjobb, még ha először nem is tűnik annak.” S hogy ezt meg tudjuk hallani és igent tudjunk mondani rá, folyamatos, bensőséges kapcsolatban kell lennünk Vele.

Egy prédikációban hallottam: a prédikáló atya elmondta: sok olyan emberrel beszélt, akik örömmel mondták el, hogyan működik Isten az ő életükben, csodákat élnek meg és nagy benső örömöt Isten barátságában. Vannak, akik viszont azt mondják, hogy ők semmi ilyet nem tapasztalnak. Isten azonban nem kétféle, Ő mindig ugyanolyan. Ő mindenki életében ilyen csodálatosan akar működni, de csak ott tud, ahova beengedik. Meg kell tehát keresni, hol van az a fal az életemben, amellyel elzárom magamat Istentől. Ha lebontom ezt a falat és behívom Istent az életembe, akkor én is meg fogom tapasztalni az Ő csodálatos, szeretettel teli működését.

Krisztus mennybemenetele küldetést hozott az apostolok számára, s ezt a küldetést mi, keresztények valamennyien örököltük tőlük. A Galileai férfiak kezdetű ének (ld. előző oldal) nagyon szépen megfogalmazza, milyen küldetés vár ránk, s hogy nem szabad tétlen állnunk, hanem a Szentlélek erejével, biztatásával, s azzal a remegő izgalommal, amivel az Istennel való találkozás élménye sürget minket, hirdetnünk kell őt „minden népnek”. Szavakkal, tettekkel, hallgatással, helytállással, hűséggel – mikor mivel. Ezt is a Szentlélek fogja megmutatni nekünk, ha odafigyelünk rá. S ezzel kapjuk meg azt a boldogságot, amit senki nem vehet el tőlünk, s amiben mindenkinek kivétel nélkül része lehet.

Pápai Zsuzsanna