Látom megcsillanni a fényt a szemükben

Beszélgetés Kozma Józseffel, a Huszti Karitász vezetőjével

Folytatjuk rovatunkat a Kárpátalján működő Karitász szervezetek és vezetőik bemutatásával. A mostani interjúban a Kozma Józseffel készített beszélgetést olvashatják.

– Mit lehet tudni Kozma Józsefről, mint magánemberről?

– Katolikus családban nevelkedtem. Hívő és istenfélő ember vagyok. A szüleim becsületesnek neveltek. Általános iskola után szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat. Aztán a szovjet hadseregben szolgáltam sorkatonaként. Majd a huszti vasgyárban, később pedig a huszti ingatlankezelő vállalatnál folytattam a munkámat. E mellett megismerkedtem a cserkészettel és lelkesen tevékenykedtem a helyi cserkészet fellendítéséért.

– Hogyan ismerkedett meg a katolikus szeretetszolgálattal, miként lett a helyi szervezet vezetője?

– Mikor a missziós atyák Kárpátaljára érkeztek, nem csak a hitéletet igyekeztek fellendíteni, hanem az egyházi karitatív és szociális szolgálatot is próbálták helyreállítani. Engem Majnek Antal huszti plébános, jelenlegi egyházmegyés püspök atya invitált a helyi Karitász megszervezésére és vezetésére. 1993-ban kezdtük el ezt a munkát.

– Milyen feladatok vártak Önre a kezdtetekben?

– Visszakaptunk a városvezetéstől egy régi plébániaépületet, amely felújításra várt. Ezt a felújítást vezettem és az ezzel kapcsolatos papírmunkát is én végeztem. 1996-tól 1998-ig a régi katolikus temetőt igyekeztünk helyreállítani, kitakarítani, az ezzel kapcsolatos okmányokat rendbe hozni. Az 1999-es és 2001-es árvizeknél nagyon sok feladatom volt; az árvízkárosultak segítése sokrétű feladat. Sok munkát és energiát igényelt a segélyek hatékony szétosztása, célba juttatása, az árvízkárosult épületek helyreállításának koordinálása és az ehhez hasonló feladatok, amelyek egészen 2005-ig eltartottak. 1998-tól beindítottunk egy nagy projektet – egy mozgássérültek rehabilitációjára specializálódó óvoda létrehozását céloztuk meg itt Huszton. Nagyon sok időbe és energiába telt a különböző engedélyek és dokumentációk beszerzése, a támogatók megkeresése. Sok embert mozgattunk meg ezzel kapcsolatban. 13 évbe telt a jogi munka, mivel az akkori városvezetés nem segítette, hanem inkább gátolta ezt a folyamatot. Két évvel ezelőtt sikerült végre megnyitni az óvodát, amely azóta szépen működik, a fenntartását teljes egészében a helyi önkormányzat vállalta.

– Jelenleg milyen feladatokból ál a Huszti Karitász működése?

– Mivel már évek óta nem engednek be az országba segélyszállítmányokat, ezért ezek fogadása és célba juttatása szünetel. Pályázati úton próbálunk támogatást szerezni a jelenlegi két programunkra. Az egyik a szárazélelmiszerek eljuttatása rászorulóknak havi rendszerességgel. A másik pedig a téli tüzelőtámogatás, illetve a rezsihez történő hozzájárulás. Az állami szociális támogatás nagyon gyér ezen a téren, sokan el sem hinnék, mennyire nyomorúságos sok ember helyzete, akik szinte napról napra élnek. Sajnos nem tudunk mindenkinek segíteni, mivel a mi kapacitásunk is véges, illetve a támogatás is, amit kapunk, egyre csökken.

– A helyi tehetősebb emberek segítik-e anyagilag a Karitász tevékenységét, és ha igen, mennyiben?

– A megkeresettek közül legtöbben elutasítják az adományozást. Az adományozók közül érdekes módon a kevésbé tehetősek többet adnak, mint a gazdagabbak. Sajnos a helyi adakozók adománya nagyon elenyésző a külföldről kapott adományokhoz képest.

– Mi az, ami ösztönözte, illetve még most is ösztönzi arra, hogy karitatív szolgálatot végezzen?

– Legfőképpen az ösztönöz, hogy látom sok ember nyomorúságát, gondjait, nehézségeit. Ezeket látva és ismerve egyszerűen nem tudok nem segíteni valahogyan, lehetőségeimhez mérten. Sokszor ez kilátástalan és kevés eredménnyel járó igyekezet, de az emberek még így is nagyon hálásak a segítségért. Amikor bemegyek egy-egy rászorulóhoz, idős, beteg vagy mozgássérült emberhez, látom megcsillanni a fényt a szemükben, ami a reményt tükrözi, annak a reményét, hogy talán sikerül túlélniük ezt a hetet is…

– Az idei évtől kezdve több feladata lesz, hiszen a KMKSZ helyi alapszervezetének elnökévé választották. Hogyan történt ez a felkérés és a választás?

– Nem igazán akarta senki vállalni ezt a posztot. Sokan megismertek a munkásságom során és biztattak, hogy vállaljam el, mivel én vagyok erre a feladatra a legalkalmasabb. Így el kellett vállalnom. Eddig is láttam, hogy nem könnyű ez a feladatkör. Itt a szórványmagyarságban egészen más a helyzet, mint azokban a régiókban, ahol tömbben élnek a magyarok. A magyarság fennmaradásáért folyatott küzdelem itt sokkal kilátástalanabb.

– Milyen tervei vannak a jövőt tekintve?

– Szeretnék továbbra is munkálkodni azon, hogy a helyi magyarság összetartson, ne felejtsék el a magyar nyelvet, gyakorolják, tanulják azt. Ezen a téren biztató a helyzet, mivel sok helyi lakos nemzetiségétől függetlenül érdeklődést mutat a magyar nyelv iránt. Valószínűleg az egyszerűsített magyar állampolgárság, a visszahonosítás lehetősége ösztönzi őket. Ebben látják a kiutat a jelenlegi bizonytalan és reménytelen helyzetben, lehetőséget látnak abban, hogy európai uniós állampolgárként talán egy jobb élet lehetősége nyílik meg számukra a határon túl.
A szociális munkásság terén nincsenek illúzióim. Már annak is örülnék, ha a jelenlegi szociális támogatási rendszert fenn tudnánk tartani olyan szinten, ahogyan jelenleg is működik.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs