Lelkinap az Édesanyák Imái csoportok számára

953

Első alkalommal tartottak lelkinapot január 26-án az Ungvári járási Radváncon, a Szent Gellért kollégiumban az Édesanyák Imái elnevezésű csoportok számára. A rendezvény kezdeményezője Petenko Miron, a Sislóci Római Katolikus Egyházközség plébánosa volt.

Sok évvel ezelőtt az Angliában élő Veronica Williams és sógornője, Sandra szükségét érezték annak, hogy imádkozzanak gyermekeikért, mivel Sandra éjszaka ezekre a szavakra ébredt: „Imádkozz gyermekeidért!” Később több édesanya is csatlakozott hozzájuk, és 1995 novembere óta szerte a világon sok-sok ilyen imacsoport alakult. Az imáknak köszönhetően számos gyermek visszatért a hithez, szüleihez.

Egyházközségünkben körülbelül egy éve indult el az Édesanyák Imái imacsoport. Azóta már 12 ilyen csoport alakult. Ezek az édesanyák hetente összegyűlnek és egy kis füzet útmutatása szerint imádkoznak gyermekeikért.

A lelkinapon több mint száz édesanya és nagymama gyűlt össze. Voltak köztük, akik a Munkácsi és a Beregszászi járásból, illetve Csapról érkeztek.

Kovácsné Pusztai Andrea ismertette az Édesanyák imáinak történetét, elmagyarázta, hogyan zajlik egy ilyen összejövetel, és mi szerint kell imádkozni, kérni a Szentlélek segítségét gyermekeinkért.

Előadásokat tartott Popovicsné Palojtay Márta és Petenko Miron atya. Márta a Szűzanyát emelte ki, mint a legtökéletesebb édesanyát, az ő életét és reakcióit állította párhuzamba mi életünkkel. Miron atya pedig a Kivonulás könyvéből hozott fel példákat arra, hogyan hallgatja meg Isten az ő népe imádságát, és mi a mi „Egyiptomunk”, amiből ki kell vonulnunk.

Az előadások között szentmisét mutatott be Miron atya. A nap folyamán a Kisszelmenci Szentháromság templom énekkara énekelt. A lelkinap szentségimádással zárult.

Veres Tünde

Részletek az előadásokból:

„Mária nem csak egyszer mondta ki az igent, hanem egész életében újra és újra, a nehéz és váratlan helyzetekben is. Szinte semmi nem alakult úgy az életében, ahogy azt eltervezte. Mégis „boldognak mondja őt minden nemzedék!” Érdemes eltanulni tőle, hogyan reagált azokban a helyzetekben, amik emberileg bántók, nehezek voltak.”

„Jézus már akkor kimondta az igent Mátéra, amikor az még a vámasztalnál ült. Ránk is már a bűnös állapotunkban kimondja az igent. És mi: tudunk-e igent mondani a férjünkre, a gyerekünkre akkor, amikor nem viselkednek különösebben szeretetre méltóan?”

„Isten meghallgatta a sanyargatott nép imádságát, de akkor, amikor eljött az ideje. Nem azonnal. Mózes sok évet töltött a pusztában pásztorként, amikor Isten elhívta és ő kivezette a népet Egyiptomból. A mi imádságunkat, az édesanyák imádságát is hallja az Úr, még ha úgy is látszik néha, mintha nem történne semmi.”

„Hogy Mózes megszülethetett és Isten általa szabadította meg a népét, abban sok szentéletű asszony közreműködött. A bábák, akik nem engedelmeskedtek a fáraó istentelen parancsának és nem pusztították el a fiúgyermekeket. Az édesanya, aki a parancs ellenére sem dobta a folyóba gyermekét. A fáraó lánya, aki kiemelte a vízből és magához fogadta. Milyen fontos szerepe van azoknak a nőknek, akik csöndben, kitartóan imádkoznak és teszik Isten parancsát a hétköznapokban!”

Előző cikkA sárosoroszi templom megáldása
Következő cikkElhunyt Julian Juszkiv ferences atya