MARAMAROS

258

Az 1904-es Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség által kiadott jubileumi évkönyvben Kárpátalja a következő főesperesi területekre van felosztva: Ung, Bereg, Máramaros Főesperessége. Trianon után 78 évvel a máramarosi jelző anakronisztikussá – időtlenné vált, így püspök atyánk lelkipásztoraival egyetértésben Felsőtiszavidéki Főesperességnek nevezte át. Ezzel a rövid írással vázlatosan szeretném bemutatni a máramarosi vidék (Felsőtiszavidék) kárpátaljai részét. Különösen történelmére, hitéletére, kultúrájára szeretnék kitérni.

TERÜLETE
Máramaros a történelmi Magyarország egyik nagy vármegyéje volt, zárt, teljesen a Kárpátokban fekvő medence, a Tisza legfelső szakaszának vízgyűjtője, amelyet a folyó a huszti kapun hagy el. A Tiszát a kapun belül az északról beleömlő Tarac, Talabor és Nagyág, délről a Visó és az Iza tekintélyes folyóvá növelik. A megye és a táj nevét előbb feltehetően az Iza legnagyobb, Mára nevű mellékpatakjáról, régebbi nevén Máramaros-patakról vagy az ennek egykor a torkolatánál álló Máramaros várról kapta. A medencét északkeleten a Kárpátok ívét alkotó Máramarosi havasok határolják, nyugaton ennek a Tiszáig nyúló ága, délnyugaton az Avas-Kőhát-Gutin-Lápos vulkáni hegysor, délen a történelmi Erdélytől elválasztó Radnai-havasok, a Tisza egész vízgyűjtő területének második legmagasabb hegysége.

TÖRTENELME
A korai Árpád-korban gyepűelve volt. Első okmányolt említése 1199-ből való, Imre király vadászatával kapcsolatban. Magyar királyi vadászok, halőrök, erdőőrök akkor már élhettek a területen. Az ország életébe igazán az Anjouk korában kapcsolódott be. Károly Róbert 1329-ben koronavárosi rangra emelte Husztot, Técsőt, Visket és Hosszúmezőt, Nagy Lajos királyunk pedig Szigetet. A középkor végén, 1470 táján gyakori moldvai betörések pusztították a koronavárosokat és a megye falvait. Egy 1472-ben kelt levél szerint a bevehetetlen huszti vár mentette meg a környék lakóit a teljes kiirtástól. A rabszolgaszedő tatár betöréseket Máramaros népe is megszenvedte, amire a Tatár-hágó név is utal. Az egyik ilyen utolsó nagy betörés elkövetőitől a Borsai – hágónál Sándor Farkas római katolikus pap vezetésével egy máramarosiakból és szatmáriakból álló sereg tízezer, többségükben Erdélyből elhurcolt rabot szabadított ki, és 15 ezer tatárt vágott le. Ennek emlékét őrzi Borsa felett a Tatárverés nevű hely.

LAKOSSÁGA
A koronavárosok lakosai túlnyomórészt magyarok voltak, kisebb számban szászok, különösen Visken. A viskiek gúnyneve sokáig viski szász volt. A szászok a XV. század végére elmagyarosodtak. Mária Terézia idején sok katolikus sváb települt Mára-marosba, benne Viskre. A viskiek hamar elmagyarosodtak, viszont német maradt a Taracvölgy felső szakaszán két, erdőben megbújó kis falu, Német-Mokra és Uszty-Csorna. Románokat nagyobb számban Károly Róbert telepített Máramarosba, akik később a mainál valamivel nagyobb területet laktak, de azután kissé visszaszorultak a Kárpátokon át nagyobb tömegben érkező ruszinok javára. A ruszinokat a magyarok oroszoknak nevezték, és ők is oroszoknak mondták magukat a legutóbbi időkig. A románok először 1326-ban kaptak nemességet, később pedig igen sokan, úgyhogy a kialakult máramarosi nemesi vármegye nemeseinek nagyobb részét ők tették ki. Közülük a Dragfiak a magyar főnemesek közé is bekerültek. A XVIII-XIX. században az 1692. évi örökös kitiltás ellenére folytatódott Galíciából a zsidók beáramlása. Számuk megnövekedett, hogy 1910-ben a megye lakosságának egyhete-dét tették ki.

GAZDASÁGA, IPARA
A megye az ország vérkeringésébe főleg a sószállítással kapcsolódott be, ami a Tiszán és részben szekerezéssel zajlott le. A sóbánya székhelye Rónaszéken (Románia ) volt, mellette Aknasugatagon indult meg a nagyobb sóbányászat. A később legjelentősebb és egyedül ma is működő Aknaszlatinán csak a XVIII. században kezdődött a bányászat. Máramaros másik nagy kincsére, a fára, akkor még kevésbé volt szüksége az országnak. Földje nem tette lehetővé, hogy népe gazdagon éljen, amikor területének az 1895. évi mezőgazdasági összeírás szerint is 56%-a volt erdő és csak 10,9%-a szántóföld. A XVI-XVII. században főleg zabot és rozsot termeltek, amikor az 1 köböl elvetett zab 4-8-szor, a rozs 4-5-ször, a búza csak 2-3-szor annyit termett. ínséget is szenvedett a megye népe, nagyon súlyosat, 1785-1787-ben. Visken, Técsőn sok káposztát termesztettek. A volt koronavárosokban és Nagybocskón sok gyümölcsöt, főleg almát, exportra is. Pelikán József máramarosi plébános 1838-ban létrehozta a Pomona-kertet, amely jó 50 éven át terjesztette a vidéken az új gyümölcsfajtákat. A szegénységen csak az iparosodás tudott valamit segíteni. Dolhán 1770-ben a Teleki család papírgyárat létesített, Gyertyánligeten és Fejérpatakon 1775-ben létesült „kincstári” vasgyár. A legnagyobb és a mai napig hellyel-közzel működő Nagybocskói Vegyiművek volt az, amely századunk elején az országban is az egyik legnagyobb ilyen profilú üzemként termelt. Üveggyártás is folyt a megyében. Háziiparként sokan foglalkoztak kosárfonással, fazekassággal, szövéssel-hímzéssel. Mindezek csak kissé mérsékelték a súlyos munkanélküliséget, ezért a századfordulón megindult a ruszinok népvándorlása Amerikába, főleg pedig Argentínába. A múlt század legutolsó éveiben egyre több, 1900-ban pedig már kb. 700 kivándorlónak adtak ki a megyében útlevelet.

VALLÁSOSSÁGA ÉS KULTÚRÁJA
A terület egyházi szervezete is a XIV. században alakult ki az Egri Püspökség keretében, önálló archidiakonátussal, benne plébániákkal az öt koronavárosban. Nagy Lajos király a Tisza déli partján fekvő Remetén 1363-ban pálos kolostort alapított, amely 1555-ig állt fenn. A középkori Máramaros kultúrájáról a koronavárosok XIII-XIV. században épült gótikus római katolikus templomai tanúskodnak. Ezek a XIV-ik század közepén a reformátusokéi lettek (valahogy úgy, mint mostanában a görög katolikusok templomai a pravoszlávoké). Ezek közül csak a szigetit bontották le, és helyén nagy neogót templomot építettek. A ruszinoknak és a románoknak a legutóbbi időkig szinte csak fatemplomaik voltak, különösen látványos és értékes a Huszt és Técső között fekvő Szeklence, Száldobos meg Alsóapsa fiatornyos temploma. Kőrösmezőn a görög kereszt alaprajzú fatemplom a legértékesebb. A Verhovinán különösen sok műemlék értékű görög katolikus fatemplom áll, így Toronyán, Pilipecen és más falvakban. A megye székhelye, Máramarossziget az idők során fokozatosan iskolavárossá fejlődött. Már 1524-ben „tanodát” állítottak fel a protestáns egyház vezetésével. Ezt „főiskolává” fejlesztették, amelyet jelentősen és aktívan támogattak az erdélyi fejedelmek. A Rákócziak alatt tanítóképzőt szerveztek. A piaristák (római katolikus szerzetesrend) Szigeten 1730-ban algimnáziumot indítottak. A XVIII. század végén Kovássy szerint a szigeti főiskola tanára Gáti József írta az első magyar nyelvű természetrajzot, Szilágyi János pedig az első magyar jogbölcseleti munkát. Máramaros kulturális és természeti értékei között a megye északi részében jelentős műemlék a huszti várrom, a gótikus huszti, viski és técsői református templom, amelyek az 1300-as években épültek fel. A técsői és viski templomnak értékes famennyezete van, Huszton megmaradt az eredeti gótikus mennyezet.

TERMÉSZETI KINCSEI
Természeti értékei között a sok borvízforrást kell említeni. Ilyenek Visken a várhegyi források és a Saján-forrás. A várhegyiekre kiépült jelentős gyógyfürdő, miután a szovjet országhatár közvetlen közelébe került, 125 évi működés után megszűnt. „Szétverték” – mondják a helybéliek. A Saján-forrásra viszont szanatórium épült a szovjet időben. Gyertyánliget fürdője sem működik, de a falu környéke kedvelt kirándulóhely. Látványos a Talabor völgyében a fenyvesek között megbújó Szinevir (Kék víz)-tó és lejjebb a nagy, duzzasztott víztároló, amely a Talabor és Nagyág közti 160 méter magasságkülönbségen alapuló áramtermelést szolgálja. Magashegységi kirándulóhely Rahó felett a Fekete- és a Fehér-Tisza völgye között emelkedő Csorna Hora, azaz Fekete hegység két, havasi gyeppel és gyalogfenyővel borított csúcsa, a zömök Hoverla (206lm) és a kúp alakú Pietrosz (2022 m). A közöttük bemélyedő hágóba a Fekete-Tisza forrásvidékén fekvő Kőrösmezőről és a Fehér-Tisza-völgyi Tiszabogdányból lehet feljutni.

Itt érkeztünk el máramarosi-felsőtisza-vidéki kirándulásunk végére. Az egykori Máramaros rövid bemutatása után Obernyik Károly prófétai és tanítói mondatai jutnak eszünkbe: „A huszti várat, mint említém, megjártuk. Midőn távol voltam tőle, a falak, ha romlottak is, de mindamellett szépnek látszottak. így van ez, gondolám, a távolság olyan, mint a képzelet, mindent megszépít, nagyít vagy kicsinyít. Ezért a jelen oly közönséges és prózai, s az életnek csak a múltban és a jövőben vágynák költői szép oldalai. Szerencsés, ki nem a jelennek, de a jövőnek él, s a múltban is keres és talál gyönyört.”

fr. Németh Imre.