Mese – Virgonc, a kétfejű sárkány

Barackvirág furcsa csillogást vett észre a látóhatáron. Olyan volt, mintha a Nap sugarai egy hatalmas ékkőből verődtek volna vissza, és szóródtak volna szét a víz felszínén. – Kapitány úr! Kapitány úr! – kiáltotta – tudom, hogy sok érdekes dolgot láttunk már együtt, de ilyen különlegességgel még sosem találkoztunk!

– Mutasd csak, kiskomám – mondta Pöttyös kapitány, és szeméhez emelte hatalmas réz látcsövét. De amint belenézett, rögtön el is kapta a szeme elől, hiszen a csillogás úgy elvakította, hogy könnyek szöktek a szemébe.

– Látni ugyan nem látom – mondta -, de az biztos, hogy magam is kíváncsi vagyok, úgyhogy azonnal fordítsd arra a hajó orrát.

Néhány óra elteltével tengerészeink már biztosak voltak abban, hogy amit látnak, az egy meseországhoz hasonló sziget, amelynek a közepén hatalmas, hegy nagyságú kristály magasodik.

Lehorgonyozták a hajót, majd kieveztek a szikrázó homokfövenyre. Pöttyös kapitány és Barackvirág csak ámult és bámult, hiszen a sziget minden egyes fája, virága, sőt még a fűszálak is mesebeli fényben ragyogtak, és a parton valami olyan hihetetlen vidámság és bizakodás szállta meg a szívüket, amit még soha, de soha nem érzett egyikőjük sem. Barackvirág a frissen szerzett lendülettől hajtva futva indult a Kristályhegy felé, hogy megmássza azt. Pöttyös kapitány utána kiáltott:

– Ne rohanj annyira, kiskomám, sosem tudhatod, mi vár rád egy ilyen elvarázsolt szigeten! Ezer veszély leselkedhet ránk ezek között a fénylő fák között.

De Barackvirágnak mondhatta, a hajósinas egyre csak mászott és kapaszkodott a csillogó sziklákon a hegy teteje felé. A hegytető közelébe érve Pöttyös kapitány valami furcsa morgásra és dünnyögésre lett figyelmes, ami egy barlang szájából hallatszott. A barlangban egy rettenetes, kétfejű sárkány üldögélt, akinek zöld pikkelyes fejei szünet nélkül vitatkoztak egymással.

– Nem jön már ide senki – mondta az egyik.

– Dehogynem! – kiabált neki a másik – Hidd el, hogy előbb-utóbb erre téved valaki!

– Nem jön, és én megőrülök az unalomtól!

– Nagyon kérlek, hogy ne sértegess! Hogyan unatkozhatnál, mikor én itt vagyok veled?!

– Mi az hogy én, te agyalágyult – mondta az első fej -, hiszen én te vagyok, te pedig én, vagyis mi mind a ketten én vagyunk.

– Tudom, tudom, neked ez a vesszőparipád – mondta a második fej -, de hidd el, hogy csak azért unatkozol, mert már hónapok óta nem járt erre senki, akivel egy jót játszhattunk volna.

Ebben a pillanatban lépett be a barlangba Barackvirág, aki a játék szót hallva hangosan felkiáltott:

– Akkor hát itt vagyok én, gyertek, játsszatok velem! A két sárkányfejnek egyszerre húzódott mosolyra a szája, és négy kezükkel valahonnan a hátuk mögül azonnal előkaptak vagy tizenöt darab pöttyös labdát, amivel dobálni kezdték Barackvirágot és a Kapitányt. – Kapd el és dobd vissza! – kiabálta az egyik fej.

– Kapj el engem! – kiabálta a másik fej – Fogócskázzunk, bújócskázzunk, találós kérdésezzünk, aztán pedig menjünk el repülni! – kiabálták egymás szavába vágva a fejek, úgy, hogy közben szemmel láthatóan próbálták túlkiabálni a másikat, hogy melyikük ötlete valósuljon meg!

– Állj, állj! – kiáltotta Pöttyös Kapitány – Ki vagy te, hatalmas sárkány, akinek ilyen féktelen a játékkedve?

– Ó, bocsánat – mondta a sárkány mindkét feje egyszerre, bűnbánó hangon. – Mi Virgonc vagyunk, a kétfejű sárkány, aki csakis és kizárólag játszani szeretünk, mert az a legeslegjobb dolog a világon.

– No, ha játszani szerettek, akkor játsszunk! – mondta Pöttyös kapitány, és egy teljes napon át együtt viháncoltak Barackvirággal és a kétfejű sárkánnyal. Nagyon összebarátkoztak, és amikor az est leszállt, a sárkány egyik fejével kedvesen Pöttyös kapitányhoz hajolt, és azt kérdezte tőle:

– Figyelj, Kapitány, mi nyomja a lelked? Én belelátok a szívekbe. Látom, hogy te nagyon, nagyon jó ember vagy, aki szeret virgonckodni, de igazándiból valami nagy-nagy szomorúság nyomaszt. Áruld el nekem, hátha tudok segíteni.

– Az igazság az – válaszolta csendesen Pöttyös kapitány -, hogy szerelmes vagyok egy gyönyörű hercegnőbe, de csak akkor nyerhetem el a kezét, ha igazi herceg leszek, és erre bizony napról napra kevesebb az esély.

– Ó, hát csak ez a baj? – hajolt hozzájuk bizalmaskodva a sárkány másik feje – adok én neked rögtön egy jó tanácsot! Hajózz két napig dél felé, és megoldódik minden problémád!

A sárkány szárnyra kapott, és a két tengerésszel a markában a tengerpartra röppent. Pöttyös kapitány kievezett a hajójához, és a fejük felett keringő sárkánynak bemutatta Mogyorót, a nevetős szájú, szürkehátú, palackorrú delfint, aki maga is vidám kis lény lévén rögtön örök barátságot kötött a sárkánnyal és megígérte, hogy minden héten visszatér hozzá egy picit játszani. A sárkány ezen annyira meghatódott, hogy mind a négy szeméből könnyek patakzottak, miközben búcsút intett a Pöttyös hajónak, amely nagy vidáman elindult dél felé.