Mozaikok a világegyházból

863

Ferenc pápa elismerte Mindszenty József hősies erényeit

Ferenc pápa február 13-án jóváhagyta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten szolgája Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket.

„Ezentúl tehát hivatalosan is tiszteletreméltónak nevezhetjük őt. Fontos lépés ez a boldoggá avatás felé, hiszen most már az imameghallgatások és csodák felülvizsgálata kezdődik. Ennek pozitív eredménye megmutathatja, hogy Mindszenty bíboros személyére nemcsak úgy tekinthetünk, mint példaképünkre, hanem hathatós közbenjárásával támogatni is tud minket.

Hosszú évtizedek imádsága és munkája után különös kegyelem számunkra Egyházunk legfőbb hatóságának elismerése. Ezért hálás köszönetet mondunk a Szentatyának és tovább folytatjuk imádságunkat, hogy tiszteletreméltó elődünket, aki minden szenvedést vállalva, rettenthetetlen hűséggel szerette Istent, Egyházunkat és népünket, mielőbb a boldogok sorában ünnepelhessük.” (Erdő Péter bíboros nyilatkozatából)

MKPK Titkárság/Magyar Kurír

XVI: Benedek mindennap imádkozik Ukrajna békéjéért

XVI. Benedek fogadta a Vatikánban Kijev görögkatolikus nagyérsekét, Szvjatoszlav Sevcsukot. Az érsek a találkozó után így nyilatkozott beszélgetésükről: az emeritus egyházfő az ukrajnai fegyveres konfliktust Európa „nagy tragédiájának” nevezte, és elmondta: mindennap imádkozik azért, hogy béke legyen Ukrajnában.

Katolisch.de/Magyar Kurír

 

Gyermekkórház a Közép-afrikai Köztársaságban

Március 1-jén átadták a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban a felújított, kibővített gyermekkórházat. A munkálatokat Ferenc pápa kezdeményezte, aki 2015 végén ebben a városban nyitotta meg az irgalmasság rendkívüli szentévében az első irgalmasság kapuját.

„Nem felejtem el – mondja a Közép-afrikai Köztársaságba küldött videoüzenetében Ferenc pápa –, a szívemben őrzöm azoknak az alultáplált gyermekeknek a fájdalommal teli tekintetét, akikkel a kórházban tett rövid látogatásom alatt találkoztam, amikor az országotokba látogattam.” A Szentatya visszaemlékezett a mellette álló doktornő szavaira: „Nagy részük meg fog halni, mert maláriájuk van, a betegség erős, ők pedig alultápláltak.” Ennek nem szabad megtörténnie! – gondolta akkor Ferenc pápa, ezért szorgalmazta a kórház felújítását és kibővítését. Az intézményt a római Bambino Gesù gyermekkórház támogatja tapasztalataival.

A Banguiban működő létesítmény az egyetlen gyermekkórház a Közép-afrikai Köztársaságban, amely az egyik legkevésbé fejlett ország a világon (187. a 188-as listán). A 2013-ban kitört fegyveres konfliktus még súlyosabbá tette a lakosság helyzetét, különösen a gyermekekét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján az 5 év alatti gyermekek halandósága 17 százalék, az egy év alattiaké 11 százalék. A gyerekek 28,3 százaléka mutat elmaradást testsúlyban.

Famiglia Cristiana/Magyar Kurír

 

Az utolsó vacsora jégszobra is látható a Fogarasi-havasok jéghotelében

Idén immár tizenötödik alkalommal építették fel a Fogarasi-havasokban, a Bâlea-tónál a Közép-Kelet-Európában unikumnak számító jéghotelt, melyben egy kápolnát is kialakítottak. A jégkápolnában az utolsó vacsora jelenetének jégből készült megformálását csodálhatják meg a látogatók.

Erdélyiképek.hu/Magyar Kurír

Előző cikkHírek, felhívások
Következő cikkKözelebb Jézushoz, közelebb a Másikhoz – Nagyböjti „edzésterv”