Munkácsi hittanosok Kerekhegyen

826
munkacs

A nyár közepén, július 18-22. között volt megtartva a munkácsi egyházközség hittantábora. Az éven a tábort vidéken, a Técsői járás meseszép vidékén, Kerekhegy nevű falujában töltöttük el, egy szép nyári hetet. A hét folyamán sok érdekes foglalkozásban volt részünk. A kézműves foglalkozáson különböző színű kövekből mutatós karkötő-rózsafüzéreket készítettünk, amelyeket később a szentmise folyamán Román atya megáldott.

A szentmise előtt, délután három órakor minden nap együtt elimádkoztuk az Irgalmasság rózsafüzérét. Mivel az Irgalmasság éve van, több csoportra oszlottunk és minden este eljátszottunk valamilyen, az irgalmasság témájával kapcsolatos bibliai jelenetet, ami valóban érdekes és tanulságos volt. Esténként táncház volt, ahol megtanultunk belga, skót és egyéb táncokat. Kiemelkedően jó volt a hangulat. Az egyik nap elmentünk túrázni a környező hegyekbe és erdőkbe, ahol szedret és gombát szedtünk. Ezt a hetet az utolsó este egy csodálatos tábortűzzel tettük emlékezetessé. A tábortűznél szalonnát és piritóskenyeret sütöttünk, s amikor jóllaktunk, sok érdekes tábori játékot játszottunk együtt. A tábor végén köszönettel bucsúztunk el a szervezőktől, valamint a szakács néniktől: Kati és Klári néniktől, akik a hét folyamán gondoskodtak a finom ételekről.

Nagyon köszönjük a Bethlen Gábor Alap támogatását, amely jelentősen hozzájárult a táborunk megvalósulásához, továbbá az egyházközség, a Munkácsi Püspökség és minden jóakaratú ember hozzájárulását, támogatását. Isten fizesse meg!

A munkácsi hittanosok 7. A osztályos csoportja

Előző cikkHírek, felhívások
Következő cikkKovács Márta