Február 19-én rendezték meg a Munkácsi Szent Márton Egyházközség farsangi mulatságát. A rendezvényt Snep Román plébános nyitotta meg. Közös ima után következett a jelmezbemutató. A lelkes kis résztvevők izgatottan mutatták be maskaráikat. Ki halkan, ki hangosan, de örömtől csillogó szemmel lépett a zsűri elé. Míg a zsűri meghozta a nehéz döntést, addig a játéké volt a főszerep. Csoportokat alkotva, különböző ügyességi és csapatmunkát igénylő játékokban kellett helytállniuk a jelenlévőknek. Közben folyamatosan lehetett tombolát vásárolni, amit két körben sorsoltak ki.
A játék- és tombolaszünetekben lehetőség volt egy kis farsangi fánk és üdítők fogyasztására. A játékok befejeztével eredményhirdetés következett. Ahogy azt a zsűritől megtudtuk, főleg a kézzel készült jelmezek nyerték el tetszésüket. A farsangi mulatság méltó zárása volt a Simoncsics Pál és Nóra által vezetett táncház – a házaspár a Petőfi Sándor Program keretében került Kárpátaljára. Kicsik és nagyok egyaránt élvezték a lelket és testet felüdítő tánclépéseket.
Hála Istennek vidám, önfeledt délutánt tölthetett együtt a munkácsi közösség. Jó volt egy kicsit kiszakadni a megszokott életünkből.
Nagyon szépen köszönjük a szervezőknek, segítőknek, a munkácsi Karitász Junior önkéntes csapatának, hogy megszervezték a farsangi bált, és külön köszönet Nóráéknak a táncházért. A szülőknek is a gyerekek támogatásáért, bátorításáért. Isten fizesse meg!
A munkácsi egyházközség egyik tagja