Párhuzamos történetek

A NEM KÍVÁNT GYERMEK

Két néni beszélget a buszon. Jobban mondva, inkább csak az egyik beszél, panaszolja sorban, milyen nehéz a helyzete, mennyire magára maradt. Az egyetlen fia felé se néz. – Lett volna egy másik gyerek is -teszi hozzá – de azt elkapartattam. Most már javakorabeli ember lenne, a támaszom lehetne, így meg itt állok szálegyedül – panaszkodik a néni, és már az sem zavarja, hogy mások is hallják.

B. néni idős korára is filigrán, mosolygós asszony maradt. Gyerekei és unokái gyakran fölkeresik, bármilyen gondjával hozzájuk fordulhat. Ő is segít gyerekvigyázásban, háztartásban – ahogy tud. Négy gyermeket neveltek, és a legkisebb is középiskolás volt már, ő maga pedig túl a negyvenen, amikor jelentkezett az ötödik. Férje abortuszra biztatta -nem fognak tudni ennyi gyereket eltartani, és hát a korban is benne van már… Ő azonban Isten ellen való véteknek tartotta volna a magzat megölését. A kislány megszületett, szépen felnevelték, sok örömüket lelték benne. Ma is bátran támaszkodhatnak rá szülei, akiket szép unokákkal is megajándékozott.

APUKA PÉNZT KERES

N. falun él. Van háza, márkás autója, felesége és egy egyéves, aranyos kis gyermeke. Éjjel-nappal dolgozik. Tetőfedőként szinte bármennyit elkérhet a munkájáért, annyira keresik. Éjszakánként pedig átjár a határon, abból is jó keresete van. Most diszkót épít, hozzá kávézót és boltot.

– Ez a biznisz… – mondja ujjait dörzsölve.

A családját alig látja. Mostanában sokat veszekszik a feleségével, utoljára pedig a családjával is komolyan összevesztek. Az asszony válni akar.

G. és felesége három kisgyereket nevelnek. Pici a lakás, nagyon kellene egy nagyobb, a gyerekeknek nagy a mozgásigénye – hiába, három fiú, kedvesek, de egész nap csak szaladgálnának. A kertes ház szóba sem jöhet, de legalább még egy szoba…

G. egy karitatív szervezetnél dolgozik, átlagos, vagy kissé alacsonyabb fizetésért. Sokan ismerik, jó szakember. Nemrég kapott egy állásajánlatot. Jó fizetésért dolgozna, tetszik a munka is. Egy kis baj mégis van – este nyolc után járna haza mindennap, amikor a gyerekek már ágyba kerülnek.

G. és a felesége sokáig beszélgettek esténként azon a héten. Végül közösen döntöttek. A gyerekeknek fontosabb, hogy mindennap teljes értékű időt tölthessenek az apjukkal. Ebben békességet találtak, házasságukat és családjukat a közösségben példaként emlegetik.

Most úgy tűnik – egy nyereménynek és egy rokoni felajánlásnak köszönhetően -, mégis meglesz a nagyobb lakás is.

A MEGHALT FIÚ

M. a negyvenes évei végén járó, keserű arcú asszony. Már csak azért sem vidám jelenség, mert mindig feketében jár. Az ismerősei szánakozva mesélik el a történetét. Fiatal házasokként aktív életet éltek. Sokat dolgoztak, szórakoztak. Közben megszületett a kisfiúk, életük értelme. Ha később megkérdezték őket, mikor lesz kistestvér, legyintettek vagy nevettek. Elég nekik egy gyerek is! Mennyi gond, pénz, idő egyetlen gyerek felnevelése is – nem hiányzik hozzá még egy második!

A kisfiút mindennel elhalmozták, szépen növekedett. Aztán tizennyolc évesen egy figyelmetlen autós elütötte. Anyja azóta nem tud magához térni. Már nincs értelme az életének.

D. és felesége Isten ajándékának tekintették a gyermeket. Öt ilyen ajándékot nevelgettek nagy szeretettel. Egy alkalommal az egyik kisfiú a szomszédoknál volt, ott történt vele a baleset. Nem tehetett róla senki, hogy a gyerek meghalt. A szülők megvigasztalták a kétségbeesett szomszédokat és eltemették a gyereküket. A többit még nagyobb szeretettel nevelték tovább.

Évek múltak el. Az édesanyának ma is könny szökik a szemébe, amikor a meghalt fiáról esik szó, de kiegyensúlyozott, értelmes életet él és békesség sugárzik az arcáról. A helyi közösség és egyházuk is sokat köszönhet a családjuknak.

„JÖVEVÉNY”

A fiatal házaspár a határon túlról, többórás utazás után este érkezett meg a fővárosba. Egy távoli rokon ígért nekik szállást. Felkeresték a megadott címet, ahol az asszony tizenéves fiával élt együtt – férje évekkel ezelőtt elhagyta őket. Becsengettek. Bentről veszekedés hallatszott.

– Nem, nem hozhatod be őket ide! Nem akarom, hogy bejöjjenek! Nem engedem!

– A lázadó kamasz hangja túlharsogta édesanyja könyörgő szavait.

Az asszony végül sírva küldte el vendégeit az éjszakába.

A pályaudvaron húzták meg magukat a hajléktalanok között. „Mert nem jutott nekik hely a szálláson.” – A fiatalasszonynak az a régi betlehemi éjszaka jutott eszébe, és a gyermek, akit a szíve alatt hordott.

A T. családban nyolc gyerek nevelkedett, akiket az apjuk igencsak kínlódva igyekezett eltartani szerény tanári fizetéséből. Éppen megvolt a szükséges – de annál semmivel sem több. Abban az évben történt, hogy összeomlott a dicső szocializmus Európa-szerte. Azazhogy éppen csak kezdett. Keletnémet menekültek áradata keresett átmeneti szállást Budapesten, hogy majd alkalomadtán innen szökjenek át nyugatnémet területre. Egy budapesti plébániaközösség befogadta őket.

A legnagyobb lány is hazahozott egy házaspárt egy pici gyerekkel. Két táskában volt az egész vagyonuk. Az apa először nyelt egy nagyot („Csak egy hónapra!” – mondta a lánya), aztán elkészítették a helyet a jövevény családnak és szeretettel bántak velük.

Egy napon a vendégek bejelentették, hogy a többi menekülttel együtt megpróbálnak átjutni a zöldhatáron Ausztriába. Akkor már változás volt a levegőben, tudni lehetett, hogy ezeket a határsértőket nem lövik le.

– Sok szerencsét! Viel Glück! – mondta az apa, aztán kivett a szekrény mélyéből 500 osztrák schillinget. Az abszolút vésztartalékot. – Tessék. Mégse legyenek ezzel a pici gyerekkel teljesen pénz nélkül Ausztriában.

A németek könnyedén megköszönték, aztán útnak indultak. A hírek szerint átjutottak a többiekkel együtt. Később egyszer jött még tőlük egy képeslap, aztán semmi.

Hónapokkal később küldemény érkezett egy osztrák paptól, aki egy ismerőse útján hallott a sokgyerekes családról. Az apa kíváncsian nyitotta fel a borítékot. „X. település plébániája szeretettel küldi a T. családnak a mellékelt 5000 schillinget…” Le kellett ülnie a folytatáshoz.

ISTEN HÍVJA A FIAMAT

R. története sokkal régebbi, évszázados. A felső társadalmi rétegből való, tehetséges fiatalember egyértelműen érezte szívében Isten hívását. Belépett egy szerzetesrendbe, és nagy lelkesedéssel készült hivatására. Édesapja halála miatt azonban félbeszakította tanulmányait. A családi ügyek elrendezése után vissza szándékozott térni a rendbe, anyja azonban ezt helytelenítette, sőt, érzelmileg zsarolta őt. R. nem volt elég erős, hogy szembeszálljon vele. Lassan lemondott céljáról, képtelen volt ellenállni az anyai nyomásnak. Lelkiismeretével azonban nem tudott elszámolni. A feszültség elől szerencsejátékokba, rossz társaságba menekült. Lassan elzüllött. Rövid időre börtönbe került, majd súlyos beteg lett. Halála előtt nem sokkal megtért és visszafogadták a rendbe, a fogadalmat is letehette. Anyja egész életében hibáztatta magát a történtekért. A fiú végül Istenhez tért – de mennyivel szebb is lehetett volna ez a történet!

F. története még ennél is régebben kezdődött. Ő is gazdag kereskedőcsalád gyermeke volt, szülei az üzlet folytatását szánták neki. Ő egy idő után felismerte a pénzhajhászás csapdáit, és Isten hívását kezdte követni. Apja ennek a szándékának minden erejével ellenállt, botrányos jelenetek sora követte egymást. A fiú azonban nem engedett a nyomásnak, az Úrra hallgatott. Sok nehézségen kellett keresztülmennie. Szegény szerzetesként élte le életét – hatására azonban megújult az egész nyugati szerzetesség és az egyház. Most Szent Ferencként tiszteljük.

Összebogarászta:
Popovicsné Palojtay Márta