“Nekem az életem soha nem volt nehéz, meri fta egy darab kenyér jutott, meg voltam vele elégedve…”

211

Emlékezés Csáti József atyára

Ung megyében, Kiskaposon született 1912. január 26-án. 11-en voltak testvérek, 7 lány, 4 fiú. Az édesapjának, Czap Jánosnak a gazdagsága gyermekeiben volt. Hitre nevelték, Mécs László volt a lelkiatyja, hitoktatója. Papi hivatásának csíráit tőle kapta. A kis Józsikát az édesapja Ungvárra adta be a gimnáziumba. Amikor az ungvári magyar iskolát bezárták, különbözeti vizsgával átkerült Beregszászra, és ott is végzett. A beregszászi főesperes támogatásával tanulhatott, mert a szállását a szegénysége miatt nem tudta kifizetni. Kitüntetéssel érettségizett. Tanárnak készült, de az Úristen megajándékozta papi elhivatottsággal. így Ungváron felvették a teológiára. Kiváló képességei miatt rögtön Innsbruckba küldték a jezsuiták egyetemére. Teológiai tanárnak szánták. 1938-ban Hitler megszállta Ausztriát, az intézetet tanárostul-diákostul Svájcba mentették át, és mivel ő katonaköteles volt, a teológiát csak Budapesten tudta befejezni. Mons. Angelo Rótta vatikáni nagykövet 1939 júniusában kilenc diakónustestvérével együtt szentelte pappá az egyetemi templomban. 1940 novemberében (tanulmányai befejeztével) önálló hitoktatóként Munkácsra került. 1943-ig a középiskolákban tanított. Az ungvári főgimnáziumba 1944 tavaszán került hittanárként. A gimnáziumi konviktusnak (kollégiumnak is a lelki igazgatója volt, amíg be nem jöttek a „felszabadítók”. Utána visszakerült Munkácsra, mert a káplánok és a hitoktatók 1944 nyarán elmenekültek. Sörös János esperes atya mellett szolgált 1951 januárjáig, amikor letartóztatták. Az előtte való évben fogták le az esperes atyát. 10 évre ítélték el. A fogság után Munkácson halt meg. Négy hónapig volt vizsgálati fogságban, május 18-án Ungváron agyonlövésre ítélték. Az oka az volt, hogy amikor felszámolták a görög katolikus egyházat, az eljárást jogtalannak és igazságtalannak tartotta, s ezt a szószéken bátran hirdette. „A katolikus hívek, ha nincs is templomuk, akkor sem járhatnak más vallású templomba!” – vallotta. Ez volt a főbűne. A „hatalom” pedig így indokolta a halálos ítéletet: „Propaganda a szovjet nép és uralom ellen.” Az ember az Isten kezében van, megkegyelmeztek neki, úgy, hogy 25 évre változtatták az ítéletet (szigorított munkatáborba küldték, hogy ne felejtse el, bármikor kivégezhetik!). Politikai fogolyként került Szibériába, a vorkutai szénbányába. 1953-ban, amikor Sztálin meghalt, engedett a szigor a börtönvárosban is. Felülvizsgálták az ügyét és felmentették. Moldoviába helyezték (Moszkva melletti helység) fényezőnek. Itt már szabadabban érezhette magát. Letartóztatása után hat és fél évvel szabadlábra helyezték. Visszajöhetett Kárpátaljára, de Munkácsról ki volt tiltva, csak a környékbeli falvakban működhetett papként. Ungváron, Szerednyén és a közeli falvakban szolgált. Hol itt, hol ott, mert az állami hivatal igyekezett félreállítani őt. 1967-ben annyira változott a helyzet, hogy visszakerülhetett Munkácsra (nem akart senki sem idejönni). Kétszer -1979-ben és 1980-ban száműzték – kitiltották Munkácsról. 1982-től folyamatosan, gondos atyaként szolgálta a munkácsi katolikus testvéreket. 1986-tól egészen 1993. március 3-ig, haláláig Kárpátalja Római Katolikus Egyházának vikáriusa (általános helynöke) volt. Adjunk hálát Urunknak Istenünknek hitvalló életéért és krisztusi szeretetéért!

fr. Imre

Nekem az életem, soha nem volt nehéz, mert ha egy darab kenyér jutott, meg voltam vele elégedve. Ha esetleg nagyobb jutott, annak is örültem. Tudok bőségesen és szegényesen élni” – mondja Szent Pál. Ha az ember ilyen lelkülettel él, az megelégszik mindig azzal, amit kap. Akkor mindig boldog. Szegény embernél mindig több boldogságot látok, mint a gazdagnál. A szegény sokkal jobban meg tudja érteni a másik ember sorsát. En világéletemben soha nem tapasztaltam, hogy a szegény ember ne segített volna a másik ember nyomorán, de azt igen, hogy a gazdag bezárta a szívét. Mit tesz egy keresztény? Éli az Evangéliumot. Ezzel én boldog voltam.

(Csáti József atya gondolataiból)

P. Bíró Ferenc S.J.
(1869-1938)

P. Bíró 1869. október 10-én született Munkácson. Jeles érettségi után felvételét kérte a Jézus Társaságba. 1901. július 26-án Aichner Simon brixeni hercegpüspök áldozópappá szentelte Innsbruckban. Az ünnepélyes fogadalmakat Kalocsán tette le 1906. február 2-án. A rendben főbb hivatalai ezek voltak: az új szerzetesek mesterének társa, főprefektus és tanár Kalocsán, jeles szónok, keresett lelkiatya, szerkesztő, egyleti elnök, rektor Budapesten és Szegeden, házi lelkiatya és főiskolai tanár Szegeden, végül 1927-től 1935-ig a magyar rendtartomány főnöke. Sokat alkotott és még többet szeretett volna tenni. Két legjelentősebb alkotása: A Szív újság és a Jézus Szíve Népleányai Társasága továbbra is képviseli és terjeszti lelkiségét és szellemét. Isten és a közjó szolgálatában őrlődött fel és hunyt el Budapesten 1938. augusztus 26-án este 9 órakor.