Rabok vagyunk, de szabadok

772

A tót fráter már ott állt botra támaszkodva, köpönyegesen az udvaron. A prior áldást vetett rájuk. Megindultak. Szeles májusi nap volt, s bizony hidegecske. A templomból kiözönlő nép felsőruháját oldalt kapkodta a szél, s a budai úton is fehér porfelhőket emelgetett. Jancsi azt látta, hogy egy potrohos, részeg nemes tántorog előttük. Veres nadrág van rajta, és fehér posztódolmány. A süvegét már lefújta valahol a szél. A kardjának is csak a hüvelye van meg. Szüntelen botladozik benne; de azért hujángat. Végre el is bukik egy házikó előtt, mintha csak kiválasztotta volna az egyetlen sáros helyet az utcában: esővíz felfogására volt ott egy lepedőnyi széles, ásott gödör. Bizonyára kacsák kedvéért ásták. Térdig süppedt bele. Jancsi röhögött. Szikárdusz fráter megállt, és hátratekintett. Bizonyára azt nézte: van-e valaki, aki az emberen segítsen. A részeg jókedvét nem zavarta az esés.

– Kik vagytok? – kiáltotta vígan Szikárdusznak. – Barátok vagytok? Bolondok vagytok! Nem tudjátok, mi a jó!?

– Hogyne – felelte nyugodtan Szikárdusz -, hiszen látjuk: sárban heverni a jó! S odább lépett.

– Látod – mondta Jancsinak -, ez az ember látszik neked, hogy úr, pedig nem úr. Rab. Testnek rabja.

Egy csoport fekete köpenyes ember állt az utcán egy olyan ház előtt, amely beljebb épült, mint a többi. Hegyes, hosszú posztósüveget viseltek, feketét. olyat, mint a fordított tölcsér. Többnyire göndör szakállú s hajlott hátú emberek voltak. A köpönyegükön elől-hátul tenyérnyi piros posztószelet virított. Csaknem mindenkinek a kezében volt valami ruhaféle: selyemszoknya, dalisaru, sarkantyús sárgacsizma, kard, süveg, rámás kép, a hátukon is kinek zsák, kinek zacskó, kinek nadrág. S valamennyinek hevesen mozgott a szája s a jobb keze. Lármásan fecsegtek, vállukat rángatták, kezüket terjegették. A csoport közepén egy asztalka állott. Az asztalkánál egy agg zsidó ezüst denárokat olvasott három fiatal elé. A negyedik a fejét jobb vállára hajlítva írt ónnal sebesen.

– Latod: pénz rabjai. És szótlanul haladtak tovább. Lenn a hévízi malomnál három bársonydolmányos, bársonysüveges úr lovagolt el. A szél a lovak sörényét jobbról-balra borzolta. Ragyogott rajtuk a sok aranylánc, süvegükön a boglár, karjukon az ékes kövek. A lovak csótára is csillogott a kövektől.

– Látod – mondta Szikárdusz – pompa rabjai. Jancsi utánuk bámult.
– Mindenki rab-e? – kérdezte félénken.
– Mindenki – bólintott Szikárdusz.
– A király is?
– A király is.
– Kinek rabja a király?
– Nemzet rabja.
– Mink is rabok vagyunk?
– Mink is.
– Mink kinek a rabjai vagyunk?
– Isten rabjai, fráterkám.

Szótlanul mentek tovább. Szikárdusz ottjártukban rámosolygott a fiúra:

– Vajon mit gondolsz tied feje: kinek jobb rabja lenni? Úrnak-e? földbirtokosnak-e? pénznek-e? asszonynak-e? vagy jóságos Istennek?

Részlet Gárdonyi Géza: Isten rabjai c. regényéből

Bruno Ferrero: A felajánlás

Egy afrikai templomban felajánláskor szokás volt, hogy a hívek adományát összegyűjtötték. Két izmos férfi vitt egy fonott kosarat, amelyben különben a gabonát szokták a mezőről behordani. Az utolsó padban egy kis fekete fiú bánatosan nézte a félig üres kosarat, amint sorról sorra vitték. Nagyot sóhajtott, mivel neki nem volt mit beletenni a kosárba. Mikor a kosár odaért hozzá, mindenki csodálkozására hirtelen beleült a kosárba és így szólt: – Ennél nagyobb ajándékot nem tudok adni az Istennek. „Testvérek, Isten irgalmára kérlek titeket: adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen értelmes istentiszteletetek.” (Róm 12,1)

„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten hűséges, és nem engedni meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek.” (1Kor 10,13)

Belon Gellért: Boldogok a lélekben szegények (részlet)

Minél több igénnyel rendelkezünk, annál kevésbé vagyunk függetlenek. E világtól nem tudjuk magunkat egészen függetleníteni. De aki vállalja a függetlenség lassú kivívását, azé lesz – Jézus szava értelmében – az Isten országa. „Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak! Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Gal 5,13-14)

Előző cikkA katolikus egyház Kínában
Következő cikkA Lélek csendes útjai