Riport az aknaszlatinai Bel Canto kamarakórus tagjaival

Az énekkarról már több éve hallottam. Nem csak a hírüket, de az éneküket is volt alkalmam megcsodálni. Aknaszlatinán léptek fel egy lelkigyakorlaton, melyet Böjte Csaba tartott a római katolikus egyházmegyei karitász munkatársainak. Nagy élmény volt számomra és a többi résztvevő számára is a zenészekből álló énekkar fellépése. Örömmel kerestem fel őket, s a beszélgetés alatt kiderült számomra: az énekkar számukra a béke, az összhang, a zene szigete.

A kórus története az 1990-es évek elején kezdődött, amikor Szenykiv Mónika elkezdte pályafutását az Aknaszlatinai Művészeti Iskolában, s karmesterként egyik első dolga volt a Bel Canto létrehozása.

– Az énekkar megalapításakor én még tanulóként jártam a zeneiskolába. Nagyon jól emlékszem arra, amikor Mónika az iskolánkban kezdett dolgozni. Ő szerettette meg velem az éneklést, a zenét. Megtanított arra, hogyan kell helyesen énekelni – mondja Inna Kapaci hegedűtanár.

A mindenki által kedvelt Szenykiv Mónika a Bel Canto működésének huszonharmadik évében külföldre költözött, Aknaszlatinán pedig két évnyi csend következett. De nem adták fel.

– Éreztük, hogy valami nagyon fontos hiányzik az életünkből, és azok életéből, akik hallgatták énekünket. Nem szabadna abbahagyni, hiszen több elismerésben is részesült az énekkar. Egyszer csak kimondtam: folytatni kell. Beszéltem a lányokkal, és mindenki szívesen igent mondott – meséli Vajnági Éva, a művészeti iskola igazgatója, az énekkar jelenlegi vezetője.

– Mónika huszonhárom évig vezette az énekkart. Ő volt a lelke ennek a csapatnak. Gondolom, ezzel mindenki egyetért. Két év szünet után újra folytatjuk, most már Éva vezetésével. Nagyon jó, hogy így tovább él a zene és ez a családias hangulat. Szeretünk járni és folytatni is fogjuk – mondja Avasán Ágnes kórustag, az intézmény zongoratagozatának vezetője.

Mint megtudtam, a kórusnak egy szekrénnyi kottája van. Nagyon széles a repertoárjuk: a reneszánsz korszak műveitől kezdve gregorián kórusműveken át egészen a barokk és klasszikus művekig, mint például Bartók Béla, Kodály Zoltán és sok kortárs zeneszerző szerzeménye. Az évek során számos dalt énekeltek különböző stílusban és több nyelven: magyarul, románul, ukránul, oroszul, latinul, olaszul, angolul, ruszinul. Kedvenc énekük nincs, de Éva elárulta, hogy van egy dal, amely nagyon fontos a Bel Canto számára:

– Egy ének összeköt bennünket egy számunkra nagyon fontos emberrel, aki már sajnos nincs közöttünk. Gábriel üzenetéről, egy ismeretlen szerzőnek a művéről van szó. Szedlák István, az Aknaszlatinai Karitász néhány éve elhunyt vezetője nagyon szerette ezt a dalt. A mai napig nem tudjuk könnyek nélkül énekelni ezt az éneket – vallja be a kórusvezető.

Az énekkarban sok a szakember. Mindenkinek megvan a véleménye egy-egy szerzemény feldolgozásával, eléneklésével kapcsolatban. Ilyenkor nem hárul az egész munka a vezetőre, hanem közösen beszélik meg az énekeket. Az egyházi darabok kiválasztásánál kikérik a római katolikus plébános véleményét is.
Éva elmondja, hogy leggyakrabban a római katolikus templomban énekelnek, de emellett rendszeresen fellépnek a zeneiskola ünnepségein, a község rendezvényein, fesztiválokon és koncerteken Kárpátalja-szerte, vagy akár külföldön is.
Mégis legemlékezetesebb fellépésük az, amikor egymást ajándékozhatják meg egy-egy dallal.
Hogy kinek miért fontos az énekkar és miért csatlakozott a csapathoz? Erről személyesen vallanak a kórustagok.

– Van annak egy varázsa, amikor így összejövünk. Számunkra ez olyan két órája a hétnek, ami nem család, nem is munka, nem is egyszerű szórakozás, hanem inkább valamiféle fejlődés és feltöltődés egyben. Jó kis női társaság, de közben lelket tápláló talaj. Nehéz enélkül meglenni, főleg azoknak, akik már évtizedek óta tagjai a kórusnak – részletezi Adrien.

– Hogy miért kell ez az énekkar, miért fontos számunkra? Elsősorban azért, mert gyerekkorunk óta kórusokon nőttünk fel. Az egyháznak, a bányának, a nyugdíjasoknak is volt egy-egy külön énekkara – mondja Vajnági Éva.

– A sikereknek az adrenalinja is éltet bennünket. Milyen felejthetetlen élmény, amikor négy hangon énekelünk el egy klasszikus darabot! Magasztos pillanat! Sikerélmény! Előfordult, hogy csorogtak a könnyeim, annyira tetszett – válaszol kérdésemre Koszován Mária.
Éva számára azért fontos az énekkar és azt tűzte ki célként, hogy a gyermekek élő zenét halljanak, mert akkor van remény, hogy folytatják majd a továbbiakban ezt a tevékenységet.
Elmondta, hogy amikor Mónika vezette a Bel Cantót, akkor ez jól működött: a gyerekeket is bevonta az éneklésbe és a felnőttek gyermekekkel együtt is felléphettek.
Ezt szeretnénk visszahozni, mert ha az egyik gyerek látja a másikat énekelni, akkor nagyobb benne az érdeklődés, a kíváncsiság – mondja végül Éva.

Bundáné Fehér Rita