Simon és Júdás Tádé apostolok

Az Úr Jézus Krisztus tizenkét apostola közül Simonról és Júdás Tádéról tudunk a legkevesebbet az újszövetségi Szentírásból.

Simon nevének jelentése „engedelmes” vagy „szomorúságot hordozó”, héberül pedig „Isten meghallgatott”. Szerepel az apostolnévsorokban (Mk 3,18; Mt 10,4; Lk 6,15; ApCsel 1,13), mégpedig hol „Kananeus Simon”, azaz kánai Simonként, hol pedig „Zelóta Simon” melléknévvel. Ebből a zelóta szóból arra lehet következtetni, hogy Simon, mielőtt Jézushoz csatlakozott volna, a fanatikusan Róma-ellenes párthoz tartozott, melynek tagjai ellenállási mozgalmat indítottak Palesztina római megszállása ellen, s a véres merényletektől sem riadtak vissza, ha a megszállók irtásáról volt szó. De ez a Simon nem azonos azzal a Simonnal, aki az Úr Jézus rokona volt és később Jeruzsálem püspöke lett.

A kánai Simon elválaszthatatlan társa Júdás Tádé. Márk evangélista az áruló iskarióti Júdástól való megkülönböztetésül nevezi Thaddeusnak. A Júdás héberül „bátor szívű”-t, „elszánt”-at, „merész”-t jelent, más jelentése szerint pedig: „hitvalló” vagy „dicsőséges”, avagy Júdás annyi, mint „ujjongó”. Megvolt ugyanis benne a hitvallás, az Ország dicsősége, és a belső örömujjongás. Sok mellékneve volt, köztük mondták Jakab testvére Júdás-nak is, hiszen a fiatalabb Jakab testvére volt. Nem dönthető el ugyan, hogy Jakab fiáról vagy testvéréről van-e szó, de biztos, hogy Márk egy másik Júdásról beszél, amikor Jézus testvérét említi, akit szintén Júdás-nak hívtak (6,3).

Szent János pedig kihangsúlyozza róla, hogy „Júdás, nem a karióti”. Nála olvassuk, hogy Júdás Tádé az, aki az utolsó vacsorán felteszi Jézusnak a kérdést: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?” (14,22). A válasz látszólag megkerüli a kérdést, de lényegében érinti a tanítványok hivatását és Jézushoz való kapcsolatát: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, és Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.”

Szent Júdás Tádé apostol

Júdás Tádé nyilvános működéséről nem maradt fenn hiteles adat, életét teljesen átszövi az Abgar király-legenda. A király Jézusnak írt levelet, melyben arra kérte, hogy gyógyítsa meg, sőt költözzön hozzá a zsidóság zúgolódása miatt. Jézus levélben válaszolt neki, és azt írta, hogy neki Jeruzsálemben kell teljesítenie a küldetését, de később majd egy tanítványát elküldi.

Az Úr mennybemenetele után Tamás apostol teljesítette az ígéretet azzal, hogy Júdás Tádét Edesszába küldte. Ő megjelent Abgár király előtt, bemutatkozott Jézus tanítványaként, s közben mennyei fény sugárzott az arcáról. A király azonnal boldogan megvallotta hitét az Isten Fiában, az apostol pedig fogta a magával hozott kendőt, amelyen Jézus arca volt látható, betakarta vele a leprában szenvedő király arcát, és az mindjárt visszanyerte egészségét.

Ezután a legenda szerint Júdás Mezopotámiában, Simon pedig Egyiptomban hirdette az evangéliumot, majd mindketten Perzsiába mentek, ahol vértanúhalált haltak.

Miután bejárták az egész országot, eljutottak egy városba, melynek népét ellenségeik feltüzelték ellenük. Elfogták és a pogány templomba hurcolták őket. Akkor megjelent nekik az Úr angyala, és mindkettőjüket választásra szólította fel: vagy azonnal meghalnak mind, akik ellenük támadtak, vagy ők lesznek vértanúk. Mindketten a vértanúságot választották, de csodajelet kértek, hogy megtérjenek az emberek. Azt kérték, hogy csillapodjon le a tömeg dühe, és mindegyik gonosz lélek zúzza szét a saját bálványát. Mikor a bálványképek mindenki szeme láttára darabokra törtek, a pogány papok rárohantak az apostolokra, és megölték őket. Kettéfűrészelték, más változat szerint keresztre feszítették őket, illetve mindkettejüket bottal verték agyon. Simont, mivel fűrészéről nevezetesebb, s a favágók tisztelik védőszentjükként, gyakrabban fűrésszel, illetve kereszttel ábrázolják. Júdás Tádét pedig kezében Jézus képével, illetve bottal szokták ábrázolni.

Júdás Tádé tisztelete – nyilvánvalóan az iskarióti Júdással való névrokonsága miatt – évszázadokon át mintegy lappangott, csak az újkorban bontakozott ki. Oltalmát, segítségét a korunkra annyira jellemző bonyolult, kilátástalannak tetsző, félreérthető emberi körülmények között, tanácstalanság, kétségbeesés idején keresik. Más szóval, Júdás Tádé a vesztett ügyek patrónu-sa. Ennek eredete talán Svédországi Szent Brigitta egyik látomása, amelyben Jézus kinyilatkoztatja neki, hogy mindig nagy bizalommal forduljon Tádéhoz.

A 9. századtól Rómában a két apostolt közösen ünneplik október 28-án.

Összeállította:
Riskó Mariann