Szent Ágoston, a filozófus

1586

SZENT ÁGOSTON, AUGUSTINUS, AURELIUS AUGUSTINUS
(THAGASTE, ÉSZAK-AFRIKA, 354. NOVEMBER 13. – HIPPO REGIUS, 430. AUGUSZTUS 28.):
HIPPÓI PÜSPÖK, EGYHÁZATYA, FILOZÓFUS.

Püspökként többnyire ismerjük már Szent Ágoston élettörténetét, nagy hatású filozófusként már kevésbé. Vessünk rá most egy pillantást ebből a szempontból!

Apja, Patricius községi elöljáró, anyja, Monica keresztény családból származott. Tanulmányait Thagastében kezdte meg, később Maduraban folytatta. 371-ben Karthágóba utazott, ahol Cicero Hortensius című művének hatására filozófiával kezdett foglalkozni. 374-ben visszatért Thagastébe, ahol retorikát tanított, de alig egy év után visszautazott Karthágóba, hogy ott ugyanezt a tevékenységet folytassa. Karthágóban megismerkedett a manicheizmussal, amely a világ lényegét a Sötétség és a Világosság harcának látja, de hamar kiábrándult belőle. 383-ban Rómába utazott, majd Mediolanumban (ma Milánó) retorikatanár. Komoly hatással volt rá az aszkétikus neoplatonizmus, amely szerint minden lét ősforrása a tökéletes jó, az Egy.

Szent Ambrus prédikációit hallgatva felismerte az érintkezési pontokat a neoplatonizmus és a kereszténység között, valamint észrevette a korábban általa primitívnek tartott Biblia allegorikus (átvitt értelmű) értelmezési lehetőségeit. Intellektuális megtérését morális megtérés követte egy misztikus kerti élmény hatására. Így ír erről a Vallomásokban:

„Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és olvasd! Vedd és olvasd!

Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet.”

Anyjával, fiával és néhány barátjával visszavonult Cassiacumba, egy vidéki villába, és megírta első három dialógusát: a szkeptikus világnézet ellen „Contra Academicos” (Az akadémikusok ellen) címmel; a megismerés lehetséges voltáról „De beata vita” (A boldog életről); valamint arról, hogy a világ rendjének megismerése Istenhez vezet, „De ordine” (A rendről). Itt írta meg lírai imafüzérét, a „Soliloquia”-t is.

387-ben megkeresztelkedett, majd visszavonult Thagastébe. Tervbe vette a „hét szabad mesterség” enciklopédiájának elkészítését, de ezek közül mindössze néhány készült el, például a „De musica” (A zenéről). 391- ben Hippóban presbiter lett, majd öt év múlva Hippo püspöke. Filozófiai iratait ekkor egyházszervezői és teológiai művek váltották fel. Sokáig vitázott a manicheusokkal, később más szektákkal is.

HATÁSA

Szent Ágoston minden kétséget kizáróan a kereszténység egyik legnagyobb filozófusa, szinte az egész középkor ideológiája belŒle táplálkozik. Áttelepítette a keresztény filozófiába mindazt, amit fontosnak érzett, nemcsak a neoplatonikusoktól, hanem Cicerótól, Platóntól, a sztoikus filozófiától is.

MŰVEI

398 körül írta meg máig legnépszerűbb művét, a „Confessiones” (Vallomások) című önéletírását, majd 413 és 426 között élete fő mývét, a „De civitate Dei” (Isten városáról) című hatalmas teológiai munkát. Haláláig összesen több mint száz művet írt.

Fontos teológiai műve a „De Trinitate” (A Szentháromságról), amely egyben legnagyobb dogmatikai munkája is. Tanításának lényege: Isten a legfőbb lét, a legfőbb jó, a gonosz egyenlő Isten tagadásával, s ez a teremtmények természetes állapota, ebből kell felemelkedniük.

Élete utolsó éveiben számba vette 93 munkáját, kronológiai sorrendbe helyezte illetve korrigálta őket.

Szent Ágoston bölcsessége

Ha Te vagy er     Gazdag hatalmasok szövetkezése igazságosság nélkül mi más, mint nagy rablóbanda.

Isten nem parancsol lehetetlent, hanem amidőn parancsol, buzdít megtenni azt, amit tudsz, és kérni azt, amit nem tudsz.

Röviden hangzik a törvény, mely eléd van adva: Szeress, és tégy, amit akarsz!

Aki túl sokat kételkedik, kétségbeesik.

Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli erszény!

A szokás második természetünk.

A sokaságot nem kell követni. Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok.

Tedd meg, ami tőled telik! És kérje azt, amire gyönge vagy!

Előző cikkTáborok
Következő cikkBelföldi hírek