Szent András apostol

A galileai Bethszaidában született, a Genezáreti-tó partján, János halász fiaként. Simon Péter testvéreként. A tizenkét apostol egyike, elhívása előtt Keresztelő Szent János tanítványa volt.

Szent János apostol és evangélista szerint András akkor találkozott Jézussal, amikor Keresztelő Szent János a Jordán partján, az úton közeledő Megváltóra mutatott: „Nézzétek, az Isten Báránya!” András még nem érthette e mély misztikus beszédet, mégis követte Jézust. Aznap rövid időt töltve nála meggyőződött arról, hogy Jézusban megtalálták a Messiást. Elhatározta, hogy csatlakozik hozzá, s másnap elhozta öccsét is, az élénk, határozott fellépésű és színes egyéniségű Simont, akihez Jézus azonnal lebilincselő közvetlenséggel fordult, szintén elfogadta tanítványának, és elnevezte Péternek.

A Márk-evangélium szerint Andrást Jézus maga hívta meg Simonnal és Zebedeus fiaival, Jakabbal és Jánossal együtt a Galileai-tó partján (1,16-20: vő. Mt 4,18-22).

A kenyérszaporítás jeleneténél András alakja csak egy villanásnyi pillanatképként tűnik fel. az aggódás gesztusában, amikor felhívja a figyelmet, hogy csak 5 kenyerük és két haluk van. András jelen van, amikor Péternek. Jakabnak és Jánosnak Jézus megjövendöli Jeruzsálem pusztulását, és az utolsó időkről beszél (Mk 13,3). A jeruzsálemi bevonuláskor Fülöppel együtt András vezeti oda a pogányokat Jézushoz (Jn 13,22).

András apostol alakja érdekesen emelkedik ki a történelemből, sőt, még a mából is. Az apostolok szétválása és kis-ázsiai térítései után András eljutott a Fekete-tenger déli partjaira és Keletnek indulva egészen körüljárta azt, egy darabig az északi partvidéken tartózkodva. Tehát Szkítiá-ban is, ahol ekkor olyan népek és törzsek éltek, akiket később az oroszok tekintettek elődeiknek. Úgyhogy, amikor az oroszok a X. században keresztények lettek, Andrást tartották kereszténységük alapító apostolának, és országuk védőszentjének választották. Jobb karereklyéje a moszkvai Uszpenszkij székesegyházba került.

Még nagyobb jelenőséget tulajdonított a Bizánci Birodalom annak, hogy éppen ő, Péter apostol bátyja alapította az akkor még jelentéktelen bizánci püspökséget. Nagy Konstantin épített ide nagyvárost, s tette azt a Keletrómai Birodalom székhelyévé. Bizánc birodalmi kereszténységét kezdettől fogva Szent András örökségének tekintette.

Az apostol később Trákiában és Görögországban térített, s mint Patrasz püspöke halt meg 60-ban: keresztre feszíti Aegeasz helytartó, akinek feleségét, Maximillát keresztény hitre térítette. Keresztjének szárait nem derékszögben, hanem átlósan ácsolták, ezért nevezik András-keresztnek ezt a formát. A hagyomány szerint megfeszítésekor dicsőítette a keresztet, két napig függött a fán, s ő maga tartotta vissza az embereket attól, hogy levegyék. A harmadik napon véget értek kínjai, halála pillanatában csodálatos fény ragyogta körül.

Szent András ereklyéit a 4. században vitték át Patraszból a konstantinápolyi Hagiosz Aposztoloszba, ahol ugyanolyan mélyen tisztelték, mint Rómában Szent Pétert és Szent Pált.

Egy legendás 4. századi ereklyeátvitel értelmében bizonyos Szt. Regu-lust, aki Patraszból származott és gondoskodott a szent maradványairól, álmában angyal figyelmeztetett, hogy vigye az ereklyék egy részét az általa megjelölt helyre, így kerültek az ereklyék Skóciába, a mai Saint Andrews-ba, ahol Regulus templomot épített az ereklyék védelmére. Skócia pedig Szent András védnöksége alá helyezte magát.

Számos Szent András-ereklye került Nyugat-Európába is: Itáliába, Trierbe. A szent feje 1462-ben került Bizáncból Rómába a török invázió elől menekítve, s csak 1964-ben, a Nyugati és Keleti Egyház kölcsönös kiengesztelődése jeleként adta vissza a szent ereklyét VI. Pál pápa, mely Patraszba, a vértanúság helyére került vissza. Az András-keresztet, amelynek egy darabja a burgundi hercegek tulajdonába jutott (Brüsz-szelben, a Palotakápolnában őrzik) Burgundia címerébe is felvették.     Mivel András apostol harcos szentként ismert, keresztjének képét számos lovagrend is címeréül választotta.

Mivel András lett Jézus első tanítványa, a görögök elnevezték Protoclete-nek, illetve az oroszok „Pervozvan-nij”-nak, azaz „elsőként elhívottnak”.

A X. századtól az X alakú, un. „András-kereszttel”, néha halászhálóval, göndör hajjal, szakállal, könyvvel vagy könyvtekerccsel ábrázollak. Az igazságtalanság, a terméketlenség, a köszvény, a vérhas és a bénulás ellen fohászkodnak hozzá. Ünnepét a naptárak nov. 30-ra teszik.

Riskó Mariann