Szent Gellért püspök

Korának egyik legműveltebb papja, tudósa és a magyar nép első nagy hittérítője, illetve első vértanúja 980 körül született Velencében, patríciuscsaládban. Apja, Sagredo Gellért kalmár volt, aki fiát György névre kereszteltette. Ötéves korában a gyermek súlyosan megbetegedett, és úgy látszott, nem marad életben. Szülei áteveztek vele arra a San Giorgio szigetre, ahol a bencések monostora állt, s ott fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek felgyógyul, Istennek szentelik. A kis György meggyógyult, így nemsokára a bencés kolostor növendéke lett. 15 éves lehetett, amikor elveszítette édesapját, aki a Szentföldre zarándokolva egy rablótámadás áldozata lett. Az ifjú György apja emlékére a Gellért nevet vette fel.

Nem sokkal ezután édesanyja is meghalt. 25 éves korára Gellért önmegtagadásban és lelki fejlődésben olyan szintre emelkedett, hogy rendtársai megválasztották kolostoruk perjelévé, majd Bolognába küldték tanulni, hogy később taníthasson a kolostori iskolában. Hét év múlva, 32 évesen visszatért, de nem sokáig taníthatott, mert szerzetestársai a meghalt apát helyére őt választották meg. Három év múlva mégis lemondott apáti tisztéről, hogy megvalósítva álmát, eljusson a Szentföldre. 1015 februárjában két társával együtt hajóra szállt, de egy tengeri viharban Isztria partjai felé sodródtak, ahol horgonyt vetettek, és a Szent András-sziget bencés monostorában találtak menedéket. Gellért itt találkozott a Rómából érkező Razina pannonhalmi apáttal, aki az elhúzódó kényszerpihenő alatt szerette volna megnyerni itáliai bencés társát magyarországi térítői és kolostoralapítási tervének. Gellért végül engedett az unszolásnak azzal a szándékkal, hogy Magyarországról könnyebben eljuthat majd a Szentföldre.

Figyelemreméltó szentünk legendáriuma, mely szerint 1015 nyarán érkeztek meg Pécsre, Mór püspökhöz, majd Asztrik pécsváradi apáttal együtt Székesfehérvárra, István királyhoz mentek. A Nagyboldogasszony ünnepi szentmisén Gellért tartotta a szentbeszédet, miután rövid elragadtatásban egy hegy sziklái közt holtan látta önmagát, véres, összetört tagokkal. Megértette az Úr üzenetét: nem a Szentföldre kell mennie, hanem itt kell maradnia, mert itt fogja elnyerni a legnagyobb mennyei ajándékot: a vértanúság koronáját. Az viszont már történelmi tény, hogy István király meghívta Gellértet az akkor nyolcéves Imre fia nevelőjéül. A királyi herceg mély életszentsége a legszebb bizonyítéka, hogy nevelője alapos munkát végzett.

1023-tól viszont már Bakonybélben, egy erdei kunyhóban élt remeteként. Itt írta szentírásmagyarázó és teológiai munkáit. 1028-ban, miután István király hadai a Maros vidékén legyőzték Ajtony vezért, a király Gellértre bízta az új, immár kilencedik püspökség megszervezését. Az újdonsült püspök felosztotta az egyházmegye területét hét főesperességre, templomokat épített, köztük a marosvári székesegyházat és a bencés kolostor templomát. Nagy gonddal tanította az embereket. Ő szoktatta rá népünket, hogy Szűz Máriát Boldogasszonynak nevezzük. A papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett: az első magyar főiskolát. Közben 1038-ban meghalt a szentéletű István király. Az új király, Orseolo Péter hiába volt velencei, akárcsak Gellért, az uralkodáshoz és a magyarság megnyeréséhez nem értett. Idegenpártolása miatt űzték el őt a trónról. Utóda, Aba Sámuel sem vitte sokra zsarnoksága miatt.

1046 szeptemberében Gellért két püspöktársával, Böddel és Benetával együtt a lengyelországi száműzetésből hazatérő Vászoly-fiak, Endre és Levente hercegek fogadására igyekezett. Útközben a Szent Szabina templomban mondott reggeli miséje közben Gellértnek látomása volt közelgő vértanúságukról, mégis folytatták útjukat. Az ún. pesti révhez közeledve Vata pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk. Mivel Gellért ezt túlélte, egy kétkerekű kordéba ültetve a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították. Mivel még ezt is túlélte, lándzsával átdöfték mellét, és fejét egy kiálló kősziklán ös.- szetörték. Holttestét, vértanútársaiéval együtt, a hívek vitték el és temették el ideiglenesen a pesti Boldogasszonytemplomban (a mai Belvárosi Főplébániatemplomban), később átszállították Csanádra. Szentté avatása Szent László királysága idején történt, életpéldája pedig sokat szenvedett magyar népünk soraiból további szenteket termett. S mivel az örök érték ma is az, nem feledhetjük: hiteles Krisztus-követésre vagyunk meghívva mindannyian, minden korban, minden állapotban – a növekedést pedig mindannyiunknak az Úr adja!