„Szívembe zártam az itteni embereket”

207

Mikor járt előzőleg Kárpátalján? Milyen változásokat lát azóta?

– Kétszer jártam ezelőtt Kárpátalján, kb. 10 évvel ezelőtt. Egyszer az itteni latin papságnak, egy másik alkalomra…    a    görög    katolikusoknak tartottam továbbképzést. Azóta valamiteké fejlődési, modernizálódási tendencia tapasztalható. Most a települések belterületén új épületeket, üzleteket, középületeket látok, amelyek korszerűek, esetleg elegánsak, egyfajta ambíciót fejeznek ki. Az üzletekben bőséges áruválaszték van, és valamivel jobb a gépjármű-állomány is. Ezek  a benyomások azt a képet idézik, amilyen 10 évvel ezelőtt Erdélyben togadta az embert.

– Most, amikor Munkács, Ungvár és Szőlős meglátogatása után hazafelé készül, mi a benyomása az egyházmegyében látottakról?

– Erőteljesebbé vált a latin szertartásé katolikus egyház intézményes élete. Azt, hogy a lelkekben mi rejlik, azt egy ilyen rövid látogatás alatt nem lehet teljesen felmérni. Nagyon örültem az ungvári találkozásnak a hívekkel. ahol kifejezetten érdeklődő, kvalifikált közönség hallgatta az előadásomat.

A meglátogatott intézmények közül az ungvári Szent Gellért Katolikus Kollégiumot és az angolkisasszonyok által vezetett katekétikai központot emelném ki: ezek tűnnek számomra leginkább jövőbe mutatónak, mert korszerűek. Berendezésük és műkődésük olyan, hogy szívesen bemegy oda egy fiatal, és azt mondja: “errefelé van a jövő!”. Ez nagyon fontos, mert ugyan nem a falakban, nem az épületben, nem a friss festékben vagy a korszerű berendezésben van a 5 – a jövő a lélekben van! – de Úr hogyha meglátszik, hogy az Egyház külső körülményeit tekintve is benne él a jövőben. akkor a fiatalok is ennek a benyomásnak alapján ismerik meg a katolikus egyházat.

– Ma tekint a kárpátaljai katolikus hívek legfőbb feladatának?

– A katolikus egyháznak az az erőssége, hogy nagy figyelemmel tud az iskolák, a hitoktatás felé fordulni, tehát a szervezet, az intézmény, az oktatás felé. Nagyon előremutató dolog katolikus iskolák létrehozása, a hitoktatás megszervezése, a kollégiumok működtetése. Talán a plébániai élet is föllendül abban az értelemben, hogy intézményesen erősödik. Azt, hogy hányán járnak a templomba, ismétlem, ilyen rövid idő alatt nem lehet fölmérni. Azt gondolom, hogy a plébániák közösségi életét komoly fizikai nehézségek is akadályozzák: sok helyen nincs egy megfelelő fűtéssel, szigeteléssel ellátott nagyobb közösségi helyiség vagy hittanterem.

– Mit lát a bíboros úr a legfontosabbnak a papok lelkipásztori munkájában?

– A papokkal való találkozás alapján úgy érzem, hogy az itteni papság is nagyon túlterhelt, nagyon sok helyen kell megjelenniük, széttartást végezniük, helytállniuk. És természetes, hogyha egy pap kevés időt tud egy helyen tölteni, akkor nem tud olyan mélységben foglalkozni az emberekkel, mintha több időt tölthetne velük. Tehát mivel paphiány van, jelentős feladat a világi tanárok, hitoktatók illetve lelkipásztori munkatársak kiképzése, kiválasztása, megbízása. A legfőbb azonban mégiscsak az, hogy az egyes ember gyakorolja a vallását, és hogy a saját hitének megfelelően élje a saját életét. Azt hiszem, ez a legnagyobb feladat, és ilyen módon erősítik is egymást az emberek. Ez főleg a katolikus lelkiségi mozgalmak révén működik, vagy más közösségekben, kirándulások és egyéb programok alkalmával. Ezt az egymást megerősítő feladatot töltené be tehát az, ha nagyon szoros közösségi élet alakulna ki azok között az emberek között, akik igazán komolyan veszik az Úristent.

– Az elmúlt években nagyon sok segítség érkezett Magyarországról Kárpátaljára, anyagi és lelki értelemben is. Munkácsi szentmiséjén további segítséget ígért az anyaországi katolikus egyháztól Hogyan gondolta ezt a segítséget? Tőlünk mit vár el ezzel kapcsolatban?

– Úgy gondolom, az a helyes magatartás, ha az itteni püspököket kérdezzük meg arról, hogy tudunk a legjobban segíteni. Ők ismerik a lelkipásztori helyzetet, ők tudják megfogalmazni a valódi igényeket. Majnek Antal püspök úr leginkább arról beszélt, hogy papokra van szükség. Tudja ő azt nagyon jól, hogy Magyarországon is paphiány van, mégis ismételten ezt kéri, tehát ez fontos dolog, amiről a későbbiekben is beszélnünk kell, és konkrét embereken is gondolkodunk, hogy ki az, aki személyesen is kész lenne arra, hogy néhány évet az életéből itt töltsön el. Aztán természetesen nyitottak vagyunk papoknak és világi teológusoknak a képzésére is. Meggyőződésem az is, hogy az anyagi támogatáson kivül fontos segítség bizonyos módszerek átadása is.

– Hogyan érezte magát Kárpátalján?

– Nagyon jól éreztem magam, nagyon lelkesítő élmény volt. Azzal az élménnyel távozom, hogy szívembe zártam az itteni embereket. És még valami: az esztergom-budapesti érsekség címét, azt hiszem, itt sokan tudják: „porta aperta, cor magis – tárva az ajtó, a szív még inkább”.

Pápai Zsuzsanna