Várakozás és készülődés

199

Advent a várakozás ideje. Ki mire vár? A gyermek ajándékot vár, az ifjú boldogságot, a beteg egészséget, a dolgozó jobb életet, a nyugdíjas békés öregséget. Te mit vársz?

Jézus kortársai felszabadulást vártak, egy harcos Messiást, aki felszabadítja őket a római uralom alól. Keresztelő Szent Jánosnak is kétségei támadtak a börtönben: ő nem ilyen Messiást várt és hirdetett a népnek! Ő Isten haragját hirdette, de Isten irgalmát és türelmét tapasztalta. Isten ítéletének, a nagy haragnak a napját hirdette, és Isten megbocsátásával találkozott. Isten igazságos ítélkezése helyett pedig az Ő végtelen irgalmát tapasztalta. Jézus Izajás próféta jövendölését idézte fel, amikor válaszolt János kérdésére: „a vakok látnak, a sánták járnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot”.

Tehát: Ne kételkedj! Az Isten Országa már elkezdődött! Ezért ne várjunk, hanem induljunk! Ne kritizáljunk, hanem éljünk, cselekedjünk!

Az iskolában tanulunk matematikát, fizikát, nyelvtant… de hol tanuljuk a szeretetet?! Jézus az evangéliumban azt mondja: a házasság, a család, a közösségek azok a helyek, ahol megtanulhatunk szeretni. (Vö. Mt 18,20: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”)

Jézus mégis szép tanúságot tesz Jánosról: ő a legutolsó és legnagyobb próféta, aki hűséges, nem pedig széltől lengetett nádszál, mely arra hajlik, amerre a szél fúj; böjttel, imával erősíti Istennel való kapcsolatát, mert nem itt akarja az életet élvezni, hanem azt akarja, hogy a Főparancsolat szerint tudjon élni, s így Isten vele kapcsolatos tervét beteljesíteni.

Az advent a csendes készülődés ideje is. Ne kerítsen hatalmába minket az a vásárlási láz, amely annyira jellemző erre az időszakra! Nézzük, mit tettek az emberek abban a régi „adventben”, közvetlenül Jézus fellépése előtt. A pusztába mentek, ahol a pusztában kiáltónak a hangja szólt. S mit láttak? A kietlen tájat, s egy teveszőrbe öltözött, önmegtagadó életet élő embert, aki megtérésre szólította fel őket, s arra, hogy bánják meg bűneiket. Mégis érezték: itt több van, mint a városban, hiszen „kiment hozzá egész Júdea”. Miért? Mert itt igazi megújulás volt!

Megbánták bűneiket, és az Isten megbocsátott nekik. Isten felé fordultak és új életet kezdtek. Várakozni kezdtek a Messiásra! Mai szavakkal: most már nem a lottósorsolásra, a sok-sok pénzre, a magasabb fizetésre, a szebb ruhára, az új autóra, házra vártak… nem! A Messiásra! Ez a szívbéli vágyakozás nem áll meg az érzésnél, hanem hozza a megtérés gyümölcseit is. Pl. akinek felesleges pénze van, keresi, kinek használhat vele; felesleges ruhájával kit öltöztethet föl; felesleges idejét kivel oszthatná meg; túláradó örömét kinek önthetné ki.

Ezekre az irgalmas jótettekre csak akkor leszünk képesek, ha szabaddá válunk mindattól, ami túlságosan leköt minket (az alkohol, a tévé, az internet, a pletykálgatás, a pénzgyűjtés, a testi élvezetek keresése). Ekkor jutunk ki mi is a pusztába és fedezzük fel, hogy valójában Ő hajolt felénk irgalmas jóságával. És ha ezt látjuk, mi lehet számunkra fontosabb, mint Ő?! Ez az Isten iránti érdeklődés a mi megtérésünk kezdete. Most már érdekel, mit mond, mit üzen Ő nekem. Amikor fölismerem, hogy ez az ő hozzám szóló szava, akkor követni kezdem parancsait és tanácsait is!

„Ő Szentlélekkel keresztel benneteket”. Keresztelő Szent János vízkeresztsége csak előkészítő keresztség volt. Jézus keresztsége egy új élet kezdete! Ezért nevezi Ő újjászületésnek. Aki megkeresztelkedett, abban már Isten megszületett, él és dolgozik!

Kívánom, hogy mi is a gyermekek ártatlan, nagy hitével várakozzunk Jézus születésére, hiszen minden karácsony alkalmával újra megtanuljuk, hogy „Krisztus születik”; ő folytonosan megszületik azoknak a szívében, akik őszinte, gyermeki hittel, reménnyel vágyakoznak utána, várakoznak rá, és minden nap készülnek a találkozásra.

Majnek Antal
püspök